Ki él normális életet: a bulizós unokatesóm, vagy én aki nem jár bulizni?

szerintem aki fiatal korában nem bulizós, az később sem lesz az. legalábbis az eddig látott példák alapján ezt mondom.

ha igényed lesz rá, majd elmész mulatni, ha nem, akkor otthon olvasol.

én pl bánnám, ha az eddigi élményeim helyett otthon ültem volna.

Lesz idő mikor bánni fogod, meg lesz amikor nem. Én is szeretek itthon is ülni, mégis volt időszak mikor kellett az hogy eljárjak, társaságban legyek. Még kb helytől is függ, én pl ha hazajövök akkor kb visszaállok az itthoni életbe, míg ha koliban/albérletben vagyok, akkor megint másképp állok a dolgokhoz, ott jobban eljárok, nem azért mert itthon nem lehet, csak nem igénylem.

Elég sokféle lehet a normális élet, a lényeg hogy te jól érezd magad benne.

Te ilyen vagy, ő olyan. Mindkettő normális, bizonyos határokon belül. (két véglet: állandóan otthon van és mindig bulizik más nem is fontos)

Én is otthon ülős vagyok inkább, 23(L) éves, de nem érzem ezt bajnak, ilyen vagyok, nem vonz a tömeg, a hangos zene, nagyon ritkán megyek koncertre pl. Megbánom? Ha megváltozok lehet, de nem sok esélyt látok rá. (van párom is, tehát a magány nem fenyeget)

Önismereti könyveket olvass. Én is otthonülő könyvmoly vagyok, és soha nem gondoltam úgy, hogy valaha bánni fogom.

Az, hogy benned kétségek vannak, azt jelenti, hogy nem ismered önmagad. Ez előfordulhat, ha kényszerből vagy olyan, amilyen, nem azért, mert a szívedből jön.

Mindketten normálisak vagytok, csak más típusba tartoztok. Nem mindenki szeret bulizni, sok ember között lenni, hangos zenét hallgatni, és épp így nem mindenki szeret otthon lenni, csendes környezetben. Mondjuk azért remélem, hogy ettől még vannak barátaid, mert anélkül tényleg elég rossz lehet. De ha van egy számodra kielégítő társasági életed, viszont jobban szereted a nyugalmat, mint a nyüzsgést, abban semmi kivetnivalót nem találok.

Amúgy én például mindig is az a típus voltam, aki szeret buliba járni, sok emberrel együtt lenni, vagy ha itthon maradtam, akkor egymásnak adták a kilincset az emberek :) Ezzel szemben a férjem eléggé otthonülős, inkább rád hasonlít ilyen szempontból. Bár nála meg elég nagy a család, és mindig van valami, ami miatt sokan összejönnek, de ezt leszámítva nem az a mulatozós fajta :) Mégsem volt ebből sosem feszültség kettőnk között, én mindig mehettem, ha akartam, őt meg nem nyüstöltem sosem, hogy jöjjön már, ha nem volt kedve. Aztán érdekes módon változtunk kicsit mind a ketten, én például már tuti nem bírnék ki egy hajnalig tartó bulit, állva elaludnék, már a zaj is eléggé zavarni tud, utoljára talán nyáron voltam zenei rendezvényen, és inkább a valahova beülős, beszélgetős estéket részesítem előnyben, na az ilyenekre viszont újabban a férjem is szívesen eljön, ha éppen olyanja van (és mostanában egyre többször van olyanja).

Lényeg a lényeg, szerintem mindketten tök normálisak vagyunk :D Nyugi, te is az vagy :) Meg az unokatesód is :)