Néha teljesen kikészülök. Más is van így ezzel? Van használható ötlet?
Párommal több mint 6 éve vagyunk együtt, és kb. 3 éve együtt is élünk egy nagy házban az anyukájával. Ő lenne a gond, ki más? Már 1x előfordult köztünk nézeteltérés, de eddig a párom mindig mellém állt az anyjával szemben, de amióta megszületett a baba mindig csak azt választa kapom hogy tűrjem el, mert eltart minket, van hol lakni, nincs hitel..stb. Sőt az utóbbi időben már végig sem hallgat, inkább már nem is mondok neki semmit. Egyrészt teljesen igaza van tényleg jól élünk, mindenünk megvan (KIVÉVE A NYUGALMAT), és ezt főként anyósnak köszönhetjük. Igen ám, de állandóan idegesít vmivel, több mindenbe beleszól, főleg hogy itthon vagyok a gyerekkel egész nap (a párom egész nap dolgozik), ő teszi lehetetlenné számomra, hogy egyáltalán bármiért is hálás legyek neki. Apró dolgok ezek, de van hogy naponta több dolog is történik amin felhúzom magam, legszívesebben a torkának ugranék. Beszélni nem lehet vele, mert egyből személyes támadásnak veszi, aztán eljátsza a hattyú halálát hogy ő mi mindent megtesz értünk.. és hogy mi milyen hálátlanok vagyunk (többektől visszahallottam hasonlókat) hát ilyen áron nem kell semmi. Én mindig rosszul érzem magam amiatt ha vmit vesz, vagy segit bármiben (hiába utasítom vissza kedvesen hogy nem kell semmi, akkor is csinálja), mert tudom hogy utána adósa vagyok és ezt utálom. Akkor nekem mindenre bólogatnom kell, mert ugye semmi nem jó amit én csinálok főleg ha a gyerekről van szó. Tele tököm azzal hogy alárendelt vagyok mert az ő házában lakom, eltart. Elköltözni nem tudunk mert mért hagyná el a párom a saját házát. Mért is tenné, megértem. Én sem mennék albérletbe, meg vennék fel hitelt ha egyszer van egy saját házam, igaz anyuka benne lakik. Őt sem lehet elküldeni, nincs hova mennie. De nem is küldeném mert akkor megint a szemükre olvasná hogy ő mi mindent megtesz, és hogy hálátlanok vagyunk, meg persze a párom haragjára sincs szükségem... stb. A legjobban az idegesít (külön szintünk van nekünk is), hogy ha jön hozzánk képtelen kopogni. Minden más ember számára ez természetes dolog neki nem. És ha épp a párommal szerelmeskedünk? Ez meg bejön halál nyugodtan. Én bármikor ha felmentem hozzá ha tárva nyitva volt az ajtó ha nem mindig kopogtam és kérdeztem bejöhetek-e. Nálunk mindig csukva van mégsem kopog. Aztán legtöbbször akkor jön ide ha sír a gyerek. Na ettől kapok agyhugykövet. Idejön vígasztalni. Nekem ne vigasztalja a gyereket, nem az övé, én vagyok az anyja, az én dolgom. Neki az a dolga hogy játszon vele, nem pedig anyáskodni felette. (Persze a terhességem alatt folyton azt hajtogatta hogy nem szabad az első sírásra felvenni a gyereket, hagyjam néha sírni, ehhez képest ő már az első percben itt van "mért sír ez a gyerek?") Aztán ma is kertészkedett és mondta hagyjam ott a gyereket babakocsistul. Én mondtam (normálisan kedvesen) hogy nem, mert most van kaja idő, de egyébként is tiszta kosz volt ő is meg a keze is, nekem ne fogdossa a gyereket koszosan. Aztán soha nem mondja ki hogy "hadd fogjam meg a gyereket", mindig hátulról jön, mindig kitalál vmit (mondjuk a kezembe ad vmit) hogy attól majd odaadom a gyereket. Én odaadom szívesen, de akkor mondja, és ne kerteljen. Volt hogy este 9-10 körül jött ide babázni és bűzlött a bortól, vagy nem tudom mit ivott. Mondtam a páromnak hogy a babázási idő reggel és délután van, nem késő este. És még sorolhatnám hogy nap mint nap miket csinál. Néha úgy érzem vezekelnem kell vmi bűnért, azért történnek ezek velem. Persze azt mondjátok biztos hogy ne dumáljak mert eltartanak minket (csak rezsihozzájárulást kell fizetnün), ki van nyalva a seggünk, és más ezerszer rosszabb helyzetben van, és inkább legyek hálás mert segíteni akar. Csak hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Elegem van már a jószándékokból, ne segítsen senki ilyen áron meg végképp ne hogy aztán a fejemre olvassa! Sokszor a kiborulás szélén állok mert már attól rosszul vagyok ha az ajtóban meglátom. És igen igazatok van, mindenem megvan nem panaszkodhatom, csak hogy én nyugalmat akarok, meg egyedüllétet a párommal és a babámmal. Ez az egyetlen ami nem adatik meg nekem! Inkább nyomorognék egy szoba konyhás lakásba, de legalább egyedül lennék és nem hallgatnám a sok okítást, tanácsot amit nem kértem, hülyeséget, amikre nem vagyok kiváncsi!
Tudom igazából nincs mit tenni, már az is jó hogy leírhattam ezeket, és bocsi a regényért. Nekem már az is elég ha vki megérti, és együttérez velem. Ha vki mégsem teszi, kérem inkább ne szídjon le, ne írjon negatívumokat, felejtse el ezt a kérdést mert jelen helyzetben még ettől is kiborulok.
Köszönöm.
válasza:Nekem nem tűnik olyan vészesnek ez az anyós. A leírtak alapján persze, van hibája, de szerintem már bármit tesz, neked úgysem jó.
Elsősorban a férjednek kell a fentieket elmondanod, értse meg, te nem bírod tovább. Áldozatokkal jár, az biztos, de mindenki megteszi, aki nyugalmat akar. A ház pedig előbb-utóbb visszakerül úgyis hozzátok...
Ha a férjed nem megy bele a költözésbe, akkor elsősorban magadban kell egy-két dolgot megváltoztatnod. Menjetek el egy kicsit pihenni, közben gondold át az anyósoddal való viszonyodat. Valóban olyan rossz, amilyennek most leírtad? Ha kicsit szeretetteljesebben állnál hozz, nem javulna a helyzet?
Próbálj meg ne úgy hozzáállni, hogy nem bírod, és nekiugranál. Hiába vagy vele kedves, udvarias, ne gondold, hogy ezeket a negatív indulatokat, érzelmeket nem érzi, nem látja. És persze, hogy rosszul esik neki. Üljetek le, és a közös együttélés szabályait fektessétek le. Hidd el, nem mindenkinek egyértelmű pl. a kopogás, valamint a korából is fakadhat. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát.
Ne haragudj, nem kioktatni akartalak, csak picit talán elgondolkoztatni. Kitartás!
válasza:Én nagyon meg tudlak érteni,bár nem lakunk együtt anyósékkal(hála a jó Istennek).
Úgy látom Te a házassággal hozományként kaptad a mamát is.
Ez nagyon nem jól van így.A férjedet le kellene ültetned és elbeszélgetni arról,hogy szépen módszeresen tönkre teszi így az anyja az életeteket.És tényleg nincsen más megoldás,mint külön költözni,a férjednek önálló felnőtt férfi családos ember módjára viselkedni.Ha csak örökli majd a házat akkor még nem az övé,nem kell erre apellálni,ha tulajdon része van akkor meg el kell adni,és az árából venni valamit.Anyóstól mindenképpen megszabadulni,és a lehető legmesszebb költözni tőle,ez a megoldás.Ha a férjed erre nem hajlandó,akkor neki a mamára van szüksége nem családra,vegye feleségül őt.
válasza:Kedves Kérdező!
Én teljesen megértelek, ugyanilyen helyzetben éltem anyósomék mellett 20 évig, annyi különbséggel, hogy ők nem tartottak el minket, és mi saját magunk (saját erőből!) építettünk egy emeletet a házukra (az ő kérésükre!)...
Még az is különbség, hogy nálunk csatlakozott após is, és a nagymama is (anyósom anyja) a klánhoz, egyesült erővel szidtak... A nagymama egyszer megpróbált mellém állni és egyszer az apósom is, de amit ezután kaptak anyósomtól, azt nem tették zsebre, jobbnak látták, ha inkább csatlakoznak anyósomhoz.
Mi 2 évig éltünk csak az ő lakásukba, míg épült az emeleti lakásunk, de iszonyú volt : minden nap éreztették, hogy kiszolgáltatott helyzetben vagyok!
Belekötöttek, hogy mikor megyek be a fürdőszobába, mikor mosok, mennyi mosószerrel mostam el a bögrémet (t.i. anyósom szerint a tejes bögrét elég vízzel kiöblíteni, minek ahhoz mosogatószer?)...
Semmi nem volt jó, bármit csináltam...
Ha a férjem (az ő fia!) cak 1 lépés távolságra ellépett, máris dőlt belőle a csipkelődés, gúnyos megjegyzések...
A férjem előtt persze átváltott negédes hízelgésre : hogy ő MENNYIRE szeret engem, mindig is lányra vágyott, stb... :-P
Nem tudom elmesélni, hogy a 20 év alatt mennyi szemétséget követett el ellenem és persze a saját fia ellen is, hiszen az ő életét is megkeserítette!
Nekünk sem jutott eszünkbe, hogy bezárhatnánk a lakásunk ajtaját a férjem szülei előtt (ekkor már az emeleti saját lakásunkról volt szó), egészen addig, míg egy szép napon váratlanul előbb mentem haza, és döbbenten találkoztam szembe apósommal a saját lakásomban, ahogy éppen mindent átnéz nálunk! 8-o
Na, én másnap hivattam egy lakatost és az emeleti lakásunk lépcsőfeljárójára egy vasrácsos ajtót szereltettem! :D
Borzalmas, mennyit szenvedtem a 20 év alatt, bevallom sokszor már az öngyilkosság is eszembe jutott, teljesen kilátástalannak láttam a helyzetemet...
Végül 20 év után fantasztikus nagy szerencsével örököltem Bp-i lakást, ahova elköltözhettünk. :D
(Otthagytuk a saját lakásunkat üresen!)
Attól a pillanattól végre nyugalmam van.
Nem sokkal ezután meghalt az apósom, majd a következő évben a nagymama... Anyósom meg sopánkodott : milyen rossz egyedül! (Megérdemelte a sorsát!)
Miután elköltöztünk, érdekes módon normalizálódott a kapcsolatunk, igaz 1 évben max. 2x mentünk hozzájuk, ezalatt nem maradt idő a csipkelődésre, gonoszkodásokra.
Az anyósom 3 évig élt egyedül, majd ezután meghalt (egyedül, másnap találta meg a szomszédasszony)...
Szóval, én aztán megértelek, pontosan tudom, milyen helyzetben vagy.
Én csak annyit tanácsolhatok : próbáljatok valahogyan elköltözni anyósodtól, mert ez csak rosszabb lesz! Akár a házasságotok is rá fog menni...
Lehet, most nagyon kényelmes ott lakni, de (ezt te is látod!) ennek óriási nagy ára van!
válasza:Hát hallod...nagyon sajnálom ezt a helyzetet és maximálisan megértelek.Mi ugyanígy élünk,leszámítva a tulajdoni viszonyokat,mert mi albérletben,de együtt.
Sajnos azt kell hogy mondjam,ha nem állsz a sarkadra rá fogsz menni idegileg.Ha nem állítod választás elé a párodat,akkor is legalább a saját véleményed mellet tarts ki állhatatosan.Ha be akarod zárni az ajtót akkor zárd be,és mondd el hogy miért tetted.
Ha nem akarod,hogy abban az időpontban dajkálja a babát,mondd el hogy most NEM.És akkor sem ha rád küldi a párodat.Remélem a párod nem akkora papucs mint amekkorának a leírásodból tűnik.Idővel be kell látnia hogy önálló ember a fia és a párja és nem szólhat bele mindenbe(vagy nem látja be mint az én anyósom,aki 14éve dumál bele mindenbe,de én megmondom neki hogy NEM. (igaz én anno választás elé állítottam a párom,és hát választott...)
válasza: válasza:Amit 15,52-es írt,az nagyjából annyira jó,mintha elütnek a zebrán és ráírják a fejfádra,hogy elsőbbséged volt,neked volt igazad.
Bocs a morbiditásért,de nem hiszem,hogy fel kellene áldozni a kapcsolatotokat az életeteket bárkiért.Lépjetek amíg időbe van.Eső után már semmit nem ér a köpönyeg.
válasza:Elöször is próbálj a pároddal beszélni, hogy ö megértse a problémádat és melletted álljon, ha a mamával el akarjátok fogadtatni pár változtatást.
Te is irod, hogy a mama nem rosszszándékú csak tapintatlan és akkor jön-megy nálatok, amikor akar.
Erre lenne egy javaslatom (csak itt feltétlen a párodnak is együtt kellene müködnie veled): csináljatok egy napirendet. Pl. reggel babaetetés, stb. utánna a mama babázhat, amig te valamit elvégzel a háztartásban. (A mama felnevelt már gyereket és ha valamit máshogy csinál, mint te, attól nem lesz a picinek semmi baja.)
Utánna pl. 11 - töl du. 4-ig magánterület van a mama nélkül - ekkor be lehet zárni az ajtót, délután megint babázás a mamának meg esetleg közös beszélgetés veled meg a pároddal és este vacsora utántól másnap reggelig megint zárt ajtó és privátszféra nektek.
Ezt ki lehet irni az ajtótokra is, és ha a mama elfelejti, hogy éppen nincs "fogadás" akkor mindjárt eszébe jut, ha látja a papirlapot.
Azt mindenképpen tisztázzátok vele, hogy nem ellene szól ez a dolog, csak egyrészt nektek is kell egy kics magánélet, másrészt ihy a kapcsolat is jobb marad köztetek.
Föként az elös diökben nem egyszerü, de ha kialakult a napirend, akkor már könnyebb lesz.
válasza:Miért pontozzátok le, aki a kapcsolat javítását kezdeményezte? Sajnálom, hogy az anyós-probléma ilyen sok helyen előfordul. Furcsa ez nekem. Nálunk is generációk élnek egymás mellett, egy házban, de szeretetben, békében. Az idősek örülnek a fiataloknak: van kire támaszkodni, több a program, kissé őket is megfiatalítják. A fiatalok pedig kicsit "viszonoznak": a felnevelést, törődést hálálják meg. Mitől függ, hogy egyeseknél pokol az élet, másnál pedig boldogság???
Csak tolerálni kellene a generációs különbségeket. Tudom, hogy sokszor az idősebbek nem veszik emberszámba a fiatalokat, pláne ha az ő házukban élnek. De én még soha nem hallottam, hogy a nagyszüleim felhánytorgattak volna valamit a szüleimnek, pedig ott nőttem fel, sőt, már elköltöztem, saját családom van. De ha úgy adódna, szemrebbenés nélkül hazaköltöznék, és 3 generáció élne együtt. Volt már róla szó, hogy a későbbiekben vennénk egy nagy házat, és ha a nagyszüleim már nem élnek, a szüleim ideköltöznének, ahol mi élünk, és egy házban élnénk, hogy idős korukban legyen támaszuk. Hol van az a határ, ami eldönti, hogy milyen lesz a kapcsolat???
Sajnálom, hogy sokan a dolog rossz oldalát élik meg, pedig szép is lehetne. Higgyétek el, a gyereknek is jó: én a nagymamámtól tanultam főzni, és annyi mindent kaptam tőlük érzelmileg+emberileg, hogy nem is tudom elmondani.
Ha a viszony viszont már annyira elmérgesedett, nincs más hátra, mint a költözés, menteni a menthetőt, hogy legalább a ritka találkozások alkalmával normális legyen a légkör.
válasza:A 16.25-ös javaslata jó.Anyósommal nem laktun k együtt,de ő is olyan beleszólós fajta volt,de nem rosszindulatú.Két telet a mi lakásunkban töltött,mert nem maradhatott egedül a házában.Az első télen,ha hazaértünk a munkából,szinte mindig a sarkunkban volt,beszélgetni akart.Megértettem,hiszen egséz nap egyedül volt,társaságra vágyott.De nekünk nem volt magánéletünk.A következő télen okosabbak voltunk.Megbeszéltük vele,hogy amikor hazajövünk,beszélgetünk egy órahosszát,azután tévézzen vagy olvasson vacsoráig.Tévézés után lefekvés.
A hétvégére is megszerveztük az időbeosztást.Eleinte megsértődött,de azután működött a dolog.Felkerestem az ismerőseit,és meghívtam őket a mamához.Így mindig volt,akivel elbeszélgethetett.
Nektek is kellene valami ilyesmit tennetek.És feltétlen kellene,hogy néha kettesben,vagy te egyedül valahol kikapcsolódj legalább egyóra hosszára.Akár egy kiadós séta egyedül,vagy egy jó film,vagy bármi,ami eltereli a figyelmedet.Akkor már könnyebb tűrni,és nem leszel így kiborulva.Egy közös nyaralás sem rossz,de én fontosabbnak tartanám a rendszeres kikapcsolódást.Minél tovább tart ez a helyzet,annál rosszabb lesz.Már az olyan problémákat sem fogod tudni megoldani,amit azelőtt nem is éreztél problémának.(Foglalkoztam pszihikai betegekkel )
Még egy ötlet.Anyósod még nem öreg,tehát nem valószínű,hogy szenilis,csak unatkozik.Próbálj meg vele elbeszélgetni.Mondd el neki,hogy téged mi bánt,mond,hogy nem a tanácsai ellen lázadozol,nem őt akarod bántani,de próbáljon téged is megérteni.Ha nem rosszindulatú a természete,talán megsértődik egy kicsit,de elfog gondolkozni rajta.Ha nem is lesz tökéletes a kapcsolatotok,de van esély rá,hogy jobb lesz.
Ha elmennétek albérletbe,lehet,hogy nyugodtabbak lennének a körülményeitek,de akkor az anyagi gondok okoznának problémákat.Ezért ezt jól gondoljátok meg.
Remélem,hogy valamennyire rendeződik az életetek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!