Te panaszkodnál anyósodnak a fiára?

Nem nagyon van miről, de nem szívesen.

Egyik rokonom panaszkodott, hogy folyton berúg, erre közölte az anyósa, hogy mit siránkozik, más asszonyt még meg is vernek. Pffff...

Nem panaszkodok mert akkor a férjem megkapja a magáét anyóstól.

volt rá példa hogy egy apró dolgot elmondtam neki erre a férjem nagy mérgesen hazajött hogy volt az anyjánál és jól kiosztotta.Azóta semmit nem mondok el anyósnak.

Ez teljesen kettőtök kapcsolatán múlik. Ha nem egy áskálódó vénasszony, akkor ez teljesen pozitív hozzáállás tőle. Akkor szeret téged, érdekli, hogy boldog vagy-e a fia mellett.

Ha lenne vele problémád meg inkább 1000%, hogy őket találnád meg a panaszoddal. Már persze, ha megoldást akarnál, nem válást. Ahogy a kérdést feltetted, úgy látom, nem igazán vágysz vele közeli kapcsolatra. Az okát meg te tudod. Ha gonosz nő, akkor pedig provokálni akart, hogy panaszkodj, ő meg majd jól rád pirít.

Én az első "anyósomat" nagyon szeretem, mindent megbeszéltünk (még a szexuális problémákat is meg lehetett vele beszélni), nagyon nyitott és kedves. A szakítás óta is tartom vele a kapcsolatot.

Mostani "anyósom" is egy tündéri asszony, nagyon kedves és vele is nyíltam tudok beszélgetni, mintha barátok lennénk. Én nagyon örülök, hogy ilyen a kapcsolatunk, mert tényleg úgy érzem, hogy elfogadott családtagként és mint ilyen, mindent meg tudunk beszélni.

Szerintem a párod anyukája is szeretne veled jó barátságba kerülni és nem mint anyuka, hanem mint barát kérdezte ezt tőled és nem volt ebben semmi hátsó szándék vagy rossz akarat, csak szeretne közelebb kerülni hozzád. Sőt, ha érdekli, hogy jól tart e téged a fia, akkor valószínűleg meg is kedvelt téged.

Én egyszer igen.

Az exem brutálisan megalázóan megcsalt és kidobott az utcára (külföldön, nem volt hova mennem). És ráadásul engem okolt mindenért, ő csak áldozat volt.

Én később felhívtam az anyósjelöltet, hogy udvariasan elbúcsúzzak tőle. Nem akartam beszélni a szakítóokokról, de addig-addig noszogatott, hogy végül kiböktem: megcsalt. De megígértettem vele, hogy nem adja vissza a fiának, hiszen ez az ő kapcsolatukat nem érinti.

Anyósék rohantak a fiukhoz kipakolni, aki utána életveszélyesen megfenyegetett, hogy soha többet szóva se merjek állni a szüleivel.

Hát mit mondjak, a szülők szemében ő ma is egy tökéletes fiú. Nekem meg ráment 2 évem, hogy feldolgozzam életem legnagyobb megaláztatás-sorozatát.

Volt rá példa, hogy azt mondtam a férjemre olyan, mint egy 5 éves gyerek és csak duzzog, meg morog az orra alatt néha.

Erre anyósom csak bólogatott és közölte, olyan, mint az apja. (Tőle elvált anyósom, férjem 3 éves kora óta nevelőapja van)

Azt hiszem ez az egy dolog volt csak, ami panaszkodásnak nevezhető.