Hogy lehet elmondani egy gyermeknek, hogy örökbe fogadták?
Azt mondják, már pici korától kezdve úgy kell nevelni, hogy tudja: örökbefogadott.
Hogy lehet ezt véghez vinni? Már csecsemőkorban mondogassa neki az ember, hogy rögzüljön, v. ha már értelmes akkor kell erről beszélni vele? Mi a korhatár, amikorra tudnia kéne erről? Ha van mellette saját gyerek, nem jobb inkább, ha nem tud róla?
Valakinek van erről tapasztalata, vagy véleménye?
Szia!
Szerintem nagyon kicsi korban ne. Én úgy érzem, hogy az a 9-12 éves kor ideális erre. Kisebb korban már csak a testvér miatt sem szabad, mert vissza fog vele élni, és nem azért mert gonosz, hanem mert épp olyan, mint általában egy testvérpár.
Én is ezt csináltam,pedig a hugom nem volt örökbefogadott :D
És egyébként is a külső jegyek is árulkodni fognak, akár a vércsoport, szóval biológia órán hallani fog dolgokat pont ebben a korban, amitől gyanakodni kezd és hazugnak fog tartani titeket, tulajdonképpen joggal.
Inkább tőletek tudja meg. És persze biztosítsd, hogy ez mindössze majd a kórtörténetében fog számítani, egyébként soha, mert épp úgy szeretitek, mint a testvérét.
Szerintem nem szabad nagyon kicsi korban az ilyesmit elmondani. Én egész normális gyerek voltam, de szerintem ha egész kicsiként tudatosították volna, hogy "te örökbefogadott vagy", az egész gyerekkorom azzal az érzéssel telt volna el, hogy igazából csak úgy vagyok. Pláne, ha esetleg van mellettem egy saját gyerek...
Szerintem vagy még a kamaszkor előtt, 10-12 éves korban, vagy utána, 18 éves korban lehet elmondani az ilyesmit.
Bepötyögöm, pont az ELLE-ben olvastam róla:
"Ha egy gyerek óvodás kora körül megtudja, hogy örökbe fogadták, teljesen természetesen kezeli a dolgot - magyarázza Budavári Zita. - Mi mind a két lányunknak megtartottuk az igazin kívül az adoptációs születésnapját is, és ezt szoktam javasolni az örökbe fogadó szülőknek is. Ha azonban a gyereket nem világosítják fel időben a származásáról, minél később derül ki, annál nehezebb. A gyerek érzi, hogy valami nem stimmel, mert hihetetlen antennái vannak. Akadt olyan bölcsős gyerek, aki a vasárnapi ebéd közben a nagyszülőknél kérdezte meg: nem lehet, hogy ti engem örökbe fogadtatok? A szülők döbbenten egymásra néztek, és azt válaszolták, á, dehogy!
Egyébként teljesen normális, tisztességes házaspár, és most, hogy a fiuk már 16 éves, nem merik megmondani neki az igazságot. Nem csodálom, mert a klinikai szakpszichológusunk azt mondta, ezt a helyzetet már ő sem tudja megoldani. Iszonyú nagy a kísértés, de ezek veszélyes dolgok, kiszámíthatatlan következményei lehetnek, akár az öngyilkosság is. A gyerekek nem tudják feldolgozni, hogy félrevezették őket. Nincs az a szeretet, gondoskodás, türelem, ami mentséget adna a szülőnek arra, hogy hazudott. Nem kell ahhoz pszichológusnak lenni, hogy tisztában legyünk vele, nem lehet hazugságban élni."
Köszönöm a válaszokat!
18:05-ös, amit írtál annyira aranyos, és igaz is!
Nem én vagyok ebben a helyzetben, csak érdekel az örökbefogadás.
Szerintem az a 10-12 éves kor már késő. Ha akkor mondaná el az ember, biztos szemrehányást kapna a gyermektől, hogy miért hazudtak eddig neki.
Viszont ezt a kicsi kortól való belenevelést nem tudom elképzelni. Olyankor még a születést sem érti, hogy lehet akkor egy ilyen dolgot elmagyarázni neki? Azt képzelné kiválasztották, és megvették, mint egy tárgyat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!