A nagymamám haldoklik. Mivel okozhatnék neki örömöt?

Ha arrol van szó, hogy elkell mennie, muszálj erősnek lenned..Az én nagymamamán 16 éves voltam amikor meghalt..Ő nevelt fel, kiskorom óta ő vigyázott rám, mert mindig nála akartam leni és anyáéknak mindig elkellett vinnük hozzá, mert mindig ott akartam lenni.Ezt úgy képzeld el, hogy szinte a családommal nagyon kevés éjszakát töltöttem mert mindig a mamámnál aludtam...A mamám 59 évesen halt meg sajnos nagyon beteg volt, de elötte is nagyon sokat szenvedett..Még most is néha nagyon sírok miatta nagyon sokat gondolok rá de ez természetes, és nem is szeretném azt, hogy ne jusson eszembe.IMÁDOM ŐT MÉG MINDIG!Nagyon fiatalos volt, sminkelte magát festette a körmét stb...:)Nem volt az a régi módi.Nagyon remélem , hogy te ezt még nem fogod átélni..Legyél sokat mellette..Próbálj meg vele minnél többet beszélgetni stb..

A báttyád börtönben??Hmm...Öcsém börtönben..:S 19 éves vagyok. Tudom milyen élrzés kitartás!!!

Végigcsináltam sajnos ugyanezt dédszülőkkel, nagypapával is és most a nagyim is kezd egyre inkább leépülni, bár ő a távolságra való tekintettel önállóan döntött úgy, hogy otthonba költözik (mi meg viseljük az anyagi következményeket:)). Őszintén szólva nyár elején én nagyon elvoltam keseredve, iszonyat rossz bőrben volt, le volt eresztve, csak azt várta mikor viszi el végre az ő istene. Aztán jött a költözés az otthonba és teljesen megváltozott, kivirult. Kapott egy csinos tolószéket, amivel kényelmesen elközlekedik, pontosabban eltologatják bárhova, ez nagyobb önállóságot adott neki, figyelnek rá, van kivel pletykálni, őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy ez az egész ilyen hatással lesz rá.

Náluk is van olyan néni, aki már sajnos egy élő halott. Csont és bőr, csak fekszik és alszik egész nap, pelenkázzák, próbálják etetni, de nem nagyon akar.

Én csupán annyit teszek a nagyim boldogságáért, hogy amilyen gyakran csak lehet odautazok (300 km) és váratlanul megjelenek. Az első ilyen alkalommal a folyóson futottunk össze és alig ismert meg, amikor rávigyorogtam, akkor esett le neki, hogy mi is a helyzet, öröm sírásban tört ki, hogy még is hogy kerültem én oda, aztán az egész közös délutánunk arról szólt, hogy "hát még ilyen meglepetést". :) Az én szívemet is megmelengette, örök élmény marad. :) Mostmár inkább arról szól egy-egy látogatás, hogy "mindig várom, mikor sétálsz be".

Legyél mellette nagyon sokat, mesélj neki jókedvűen a napodról, az élményeidről, "pakold össze" és mondd neki, hogy na gyerünk nagyi sétálni egyet. Csoszogjatok ki együtt a levegőre egy kicsit. Ha nehéz is, de sokat számít az egészségének a mozgás, ha csak egy pár méter, akkor annyi, de ne dőljön teljesen ágynak, amíg nem muszáj! Vigyél életkedvet hozzá, mutogass képeket a családról, kutyádról, macskádról, meséld el milyen borsot tört az orrod alá, vagy képeket egy osztálykirándulásról, bármiről. Lehet úgy fog tűnni, hogy 110%-ban neked jár a szád, de nem baj. :) Így talán tud belőled meríteni egy kis erőt. Felidézhetsz régi sztorikat, amikor mondjuk nála nyaraltál és emlékszik-e erre vagy arra. Vagy számára kedves sztorikat, amiket neked is elmesélt vagy 100-szor! Sajnos ez az állapotát visszafordítani nem fogja, de segíthet szebbé tenné ezt az időszakot neki, kizökkenti talán a halállal kapcsolatos érzéseiből, gondolataiból.