Szerinted milyen elvetemült szülő az, aki non-stop csak a tanulást nyomatja?

A szüleim. Hogy is fogalmazzak finoman, a jegyeim, a tanulmányaim körül forog az életük. Fanatikusan. Naphosszat csak azt hajtogatják, de valami 10-20x egy nap, hogy ugye, biztos mindent megtanultam, ugye, ebből meg ebből a tárgyból biztos 5-ösöm lesz, ugye, színötös leszek az iskolaév végén, mert ők büszkék akarnak lenni rám... És szerintük ez az ő kötelességük, mert ilyen a jó szülő. Másról szinte nem is folyik közöttünk a társalgás, csak az iskola és az iskola minden mennyiségben. Hiába próbálok feldobni akármilyen témát, szépen elsiklanak felette, legtöbbször nem is reagálnak rám. De hiába próbálom nekik elmagyarázni, hogy rám ez milyen rossz hatással van, nem akarnak meghallani. Lassan kezdek beleőrülni ebbe az egészbe, hasfájással kelek és fekszek, mert attól parázok, hogy mi lesz, ha nem tudok teljesíteni. És a szüleim sehogyan sem akarnak megérteni, csak legyintenek, mondván óhh, ne legyek már ilyen érzékeny. Próbáltam már, hogy nem avattam be őket mindenbe, de őket aztán nem lehet félrevezetni, kiderítenek ők mindent, majd lehúznak engem alaposan, hogy miért nem tájékoztatom őket az iskolámban eltöltött életem minden egyes rezdüléséről. Ha felhozom, hogy na, álljonak már le, akkor szinte kivétel nélkül az a válaszuk, hogy őket sem kérdezi senki, hogy akarnak-e munkába járni, meg hogy ők mindent megtesznek értem, annyit gürcölnek miattam, hogy ez jár nekik. De amikor ezzel bombáznak, annyira kiérződik rajtuk, hogy csak egy púp vagyok a hátukon, és annyira utálnak, mert áldozatokkal járok... És legszívesebben kirugdosnának otthonról. És komolyan mondom, néha az az érzésem, hogy amit művelnek velem csak azért művelik, hogy mielőbb elüldözzenek otthonról, megszabaduljonak életük legnagyobb gondjától.

Nos, mit gondolsz az én kis szüleimről?

(Azt meg sem kérdezem, hogyan tudok változtatni ezen a kialakult helyzeten, mert a szép szó itt nem segít, itt valami drasztikus kellene, de annyit nem érnek..)