Csak nekem jön le így, vagy szerintetek is gyűlöl a nővérem?

Hát igazából már én is gondolkodtam ezen, valószínűleg nem várt gyerek voltam, a szüleim most 55 és 54 évesek, ergo nem hiszem, hogy valaki 40 éves kora körül már direkt bevállalna egy 3. gyereket. Legalábbis a szüleimből ezt nem nézném ki.

Apával viszonylag jól kijövünk, bár amikor neki akarok felmondani valamit, ő is épp úgy elküld a hadd ne részletezzem mégegyszer, hová, mint anyám. A kapcsolatunk... hát igazából nem nagyon emlékszem, de kb 8-9 éves korom körül kezdett, főleg anyámmal megromlani a kapcsolatom. Bár ezt idősebbik nővérem is mesélte, hogy velóük is ezt csinálta anyánk, hogy amíg picik voltunk és aranyosak, addig "szeretett"....bár ellenpéldának megint itt vagyok én, ugyanis kicsi koromban volt egy ilyen szokásom, hogy amikor sokat sírtam, hánytam, anyám meg fel akarta velem etetni a hányásomat...hát erről ennyit. De az a lényeg, hogy amikor meg idősebbek lettek nővéremék is, és ugye azon kívül, hogy ruhát venni, etetni, stb. már lelkileg is foglalkozni kellett volna velük, mert olyan 8-9 évesen szerintem az ember már nem is annyira nagyon kicsi gyerek, őket is lenézte és úgy bánt velük, mint egy kutyával jóformán...

Nővérem kb azóta bánhat így velem, mióta elkezdtem beszélni. Mondjuk így erre se emlékszek annyira, mert hát évekkel ez előtt volt, de azok alapján, amiket mond, nekem ez jön le. Legalábbis néha azt hangoztatja, hogy milyen aranyos voltam, amikor még nem tudtam beszélni. Jó mondjuk ezt lehet, hogy csak poénnak szánja.

Azt meg már végképp nem tudom, mit gondolt, amikor megszülettem, sose beszéltek velem ilyenekről. Meg úgy semmiről nem beszélnek velem SOHA a szüleim...még csak fel sem világosítottak, 8 évesen tudtam meg az osztálytársaimtól, mi az a szex...

Köszönöm :)

Már pár hete elkezdtem blogolni, ott leírtam, mit gondolok, stb., de törölték valamiért -.- Na mindegy majd csinálok másikat.

Egyébként úgy nem igazán van olyan emberke, akivel ezeket meg tudnám beszélgetni. Mármint, a legjobb barátnőmmel sok mindent megbeszélünk, de ilyeneket azért nem szeretnék vele megbeszélni. Nem azzal van a gond, hogy nem értene meg, vagy ilyesmi, dehogy, csak ezt egyszerűen cikinek tartom, hogy amíg Neki tök normális a családja, pl anyukája kérdezgeti, hogy most épp ki tetszik neki, csak lenézne, amiért én meg ilyen hülyékkel vagyok körülvéve. Bocsi, ha ez így zavaros, de elég nehéz ezt elmagyarázni.

Szerintem ha továbbra is lesznek ilyen problémáim, inkább egy szakemberrel beszélném meg. Végül is nem járok még pszhihológushoz, és elég kicsi az esélye, hogy gyakran összefussak vele, ha valamelyik tanárnak mondanám el, minden nap azzal a tudattal kellene élnem, hogy biztos, mikor az iskolában találkozunk, az jut rólam elsőnek az eszébe, hogy -Jajj, itt van már az a nyafogós kis nyomi, akinek még normális családja sincs, pff!

Egyébként az is igaz, hogy innen már csak úgy menekülhetek, ha elköltözök, csak hát ma már ahhoz is életművésznek kell lenni, hogy valaki huszonévesen eljusson odáig, hogy normális munkája legyen, nem hogy lakása. Erre élő példa ugye a nővérem, 27 éves és még mindig velünk lakik. És azt azért én is látom, hogy nem azért van még itt velünk, mert lusta és rajtunk akar élősködni, csak egyszerűen nincs miből elköltöznie. Persze az már csak az én véleményem, hogy ezek után még van pofája velünk kötekedni, amikor a helyében én örülnék, hogy még nem raktak ki innen, mint a macskát sz.rni.

Köszi :) És gratulálok a picihez is :)

Akkor végülis nincs veszve a dolog :)