Mi ütött a férjembe?
Amikor megismerkedtünk, kissé túlságosan is költekező volt.
Mióta összeházasodtunk, néhány tényleg felesleges kiadás miatt jeleztem, hogy számoljuk át, mennyi mire megy el. Csak annyi, hogy lássa a kiadásokat - aztán ő maga eldönti, hogy ebből mi felesleges és mi nem.
Az utóbbi időben viszont átkattant nála valami és szinte "fogtechnikus" stílusra váltott.
Most kaptam munkát, mondtam, hogy még veszek bérletet előtte, mert jelenleg nincs. Ezen lett egy kisebb vita, hogy inkább napijegyet vegyek, biztos adnak bérletet. Nem, próbaidő alatt nem adnak, utána igen. De, várjam meg, biztos adnak, ne költsek most erre 10 ezret.
Hozzáteszem, hogy nem élünk rossz anyagi körülmények között, tehát nem ételre kell a pénz.
Rákérdeztem, hogy hirtelen mitől változott meg. Annyit mondott, hogy szeretne félretenni pénzt. Tény, hogy most ezerrel elkezdett dolgozni (eddig se volt lusta, de most még jobban rákapcsolt) és sok mellékest is összeszed. Viszont emellett feszült, fáradt is.
2-3 hete veszem ezt észre, de ha sokáig így folytatja, ki fog égni és annak nem igazán örülnék.
A hirtelen változást nem tudom mire vélni. A burnout szindrómára gyanakszom nagyon, mert panaszkodott, hogy az utóbbi időben már nem talál élvezetet semmiben, még olyan hétköznapi dolgokban sem, mint egy finom étel.
Kezdek aggódni miatta.:(
Gyerek és ház is van tervben. Elvileg a házra van fedezet, ha kettőnk lakásait eladjuk. Van megtakarításunk is, most én is elég jól fizető állást kaptam.
Anno én csak annyit kértem tőle a kezdet kezdetén (sok éve), hogy legyen félretéve vésztartalék. Nem tudom mire, ha elüt minket egy autó, betegségre, katasztrófára, hirtelen dupla munkanélküliségre, tudom is én. Ha ilyen nem lesz, akkor meg kellemes gond, hogy mi re költsük el a felgyűlt pénzt. Erre van is néhány millió a bankban, amihez nem nyúlunk hozzá, le van kötve devizában (hogy még nehezebben férjünk hozzá).
2. vagyok.
A férjed úgy akar pénzt félretenni, hogy van pár milliótok lekötve a bankban? Jól értem?
Így én is aggódnék.
Nem amiatt aggódok, hogy pénzt tesz félre, ez pozitív. Csak hirtelen váltott költekezőről már-már smucigra.
Azt én javasoltam, hogy ha beválik az új munkahelyem, akkor éljünk a fizetésemből (kaja, rezsi, egyéb kiadások havi szinten), az ő bevételéhez (ez a több) ne nyúljunk hozzá, ha nem muszáj, azt tegyük félre.
Kb azóta kapcsolt át gyűjtögetőre, mióta kiderült, hogy felvettek.
2. vagyok.
Elbeszélgetnék vele továbbra is, hogy miért spórol ennyire, milyen terve van.
Mondjuk a munkahelye nem stabil, kéthavonta belógatják, hogy jajj, meg fog szűnni a cég. (Ami nem igaz, mert belelát a könyvelésbe, a tulajok szedik ki a pénzt)
Tehát arra van némi esély, hogy vagy nála telik be a pohár vagy a cég gondol egyet és új állást kell keresnie.
A bérletes vitát egyébként nem értettem, mert amúgy sem vagyok költekezős és utálok vásárolni is.
Ruhát emiatt úgy szoktam venni, hogy évente 1-2 alkalommal elmegyek, akkor egy szuszra megveszem, ami kell (nem ami tetszik, hanem ami tényleg szükséges), utána bolt közelébe se megyek.
Egyetlen lövésem a műköröm, de a bevételeinkből simán kijön, aprópénznek számít ahhoz képest. Mondjuk arra meg pedzegette, hogy megtanulja és megcsinálja inkább nekem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!