Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nektek mi a véleményetek erről?

Nektek mi a véleményetek erről?

Figyelt kérdés

Szóval van édesapám, aki alkoholista (ő nem ismeri be), és szerintem az ital miatt már teljesen bekattant. Anya pedig teljesen elnyomható személyiség nulla önbizalommal, hiába elég rossz a házasságuk, nem mer kilépni, pedig lenne lehetősége. Nekem még 2 évem van az egyetemből, de többször is veszekedtünk már apával, mert azt akarja, hogy elköltözzek. Én itthon akartam maradni, míg tanulok, de ő részegen (ez heti kb 5 alkalom) mindig elkezdi mondani, hogy inkább fizet nekem, a havi megélhetésemet, csak költözzek el otthonról, mert utál. Én meg már tényleg nem bírom ezt, nyáron anyával át is költöztünk anyával mamámhoz, mert összeverekedtünk apával. Minden hétvégén olyan totál részeg, és olyankor állandóan szid mindenkit. Mikor tanultam a vizsgáimra, akkor is olyan volt, hogy felhangosította a zenét, hogy ő most bulizik, de annyira, hogy az emeleten lakok, és úgy is hallotta, úgy bömbölt, és mondta neki anya h tanulok, halkítsa le, de mondta h leszarja, tanuljak máskor. Hétvégente is állandóan ideges vagyok, nem szoktam lemenni még enni se, csak mikor elaludt, mert állandóan belém köt. Az a legrosszabb, hogy ilyen lelki terrort művel, teljesen lerombolta az önbizalmamat.

Szerintem teljesen depressziós, mert azt mondta ha elmegyek, elzavarja anyát is, ha pedig nem akar anya elmenni, akkor megveri, hogy menjen el :(

Van egy tesóm is, ő pedig sosincs itthon, 18 éves fiú, rossz tanuló, meg rossz társaságban, neki nincs baja az apjával, mert ad neki pénzt mindig, és kb alig találkoznak.

Szóval úgy döntöttem, hogy élek a lehetőséggel, mert nem akarom, hogy rá menjen a suli, erre az állapotra, és anyagilag szerencsére jól állunk, habár szeretet már nem nagyon van. Anya szeret, de tönkre van menve idegileg.

Barátommal költöznék össze, 5 éve járunk, és ő az egyetlen akire lelkileg számíthatok, mert szüleimmel nem lehet erről a helyzetről beszélni. Ő dolgozik, a lakás meg az anyáé.

Várom is, de az a furcsa, hogy kicsit fáj őket itt hagyni, mert bár nagyon sok fájdalmat okoztak mégis csak a családom. A másik meg, hogy nagyon félek a költözéstől, mert apám teljesen kiskoromtól belém verte, hogy életképtelen vagyok, nem vagyok képes semmire. Pedig sztem mindent el tudok végezni, főzni is jól tudok, de valahogy úgy félek, mert teljesen elhittem, hogy szüleim nélkül életképtelen vagyok.


21L



2012. szept. 4. 11:47
 1/7 anonim ***** válasza:
Én már 18 évesen elköltöztem az alkoholista családomtól. Neked is rég meg kellett volna tenned.
2012. szept. 4. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Én míg tanulok, addig nem akartam, de most már nem bírom.
2012. szept. 4. 11:58
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Szia!Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, de erre csak egy megoldás van:lépni! Hasonló helyzetben voltam annó én is, ráadásul féltettem anyámat, hogy bántani fogja! De rá kellett jönnöm, hogy ez Anyu döntése volt, hogy vele maradt és felnőtt ember, nem nekem kell rá vigyázni. Hidd el, hogy minden rendben lesz, el tudod látni magatokat gond nélkül! Én az utsó félévet csináltam úgy végig a fősulin, hogy 8 óra meló+háztartás (főzés is!)+szakdoga, államvizsga! Nem mondom, hogy könnyű volt, de végigcsináltam! (Cum laude diplomáztam)Szóval kitartás, menni fog!

25/L

2012. szept. 4. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Köszi a biztatást :) Én is úgy látom h nincs más választásom. Igazán büszke lehetsz magadra, nem semmi teljesítmény :)
2012. szept. 4. 17:00
 5/7 anonim ***** válasza:
Köszi, de így utólag már nem is tűnik olyan vészesnek! Persze akkor KO voltam, meg azért segített a Párom is. De mások még gyerekeket is nevelnek emellett, na az aztán tényleg piszkos kemény lehet!:-) Szóval hajrá, remélem jól alakul minden!:-)
2012. szept. 4. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

Na, ezek mellett még gyerek... Elképzelni se tudom, hogy van annyi erejük.

Én is remélem, és még egyszer köszi :)

2012. szept. 4. 18:52
 7/7 anonim ***** válasza:

Én a másoddiplomám csináltam úgy, hogy 8 óra munka+háztartás+vállalkozás a párommal+egy ajtóval odébb a párom részeges balhés szülei+később a megromlott házasság és válás.

És sikerült (mármint az iskola), cum laude lett. A házasságom végleg tönkrement, válás lett belőle.

2012. szept. 5. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!