Hozzámennél a párodhoz egy ilyen kapcsolatban? Vagy ha nincs szenvedély, akkor nem?

Ez az igazi alap a házassághoz, nem a csillámpónis álomvilág, ami félrevezeti az embereket, és elkendőzi a másik rossz tulajdonságait. Sóval simán.

(Csak egy dologra vigyázz: nehogy elkezdj azon kattogni, hogy jajj de rossz neked nagy lángoló szerelem nélkül, mert akkor azon kapod magad, hogy annyira vágyni kezdesz rá, hogy egyszercsak belezúgsz egy random pasiba.)

Lángoló szenvedélyből házasodni nem túl jó ötlet, mert akkor nem látják reálisan a felek egymást.

Lehiggadt, szeretetteljes kapcsolatban már van értelme, mert senki nem vesz zsákbamacskát.

A vita pedig nem baj! A férjemnek én a kezdet kezdetén elmondtam, hogy utálom a szőnyeg alá söprést, duzzogást, rejtett sértettséget. Inkább vitatkozzunk, vagy akár veszekedjünk néhány percig, de jussunk utána kompromisszumra és lássuk át a másik nézőpontját. Egyetértett, és nagyon jól működik már 8 éve a kapcsolatunk.

Ha vitázunk, akkor ki van adva a feszültség, már az elején el van intézve a probléma és senki nem hurcol vélt vagy valós sértettséget - ez utóbbit nagyobb gondnak érezném.

A szenvedély megmaradhat, de azért bizony dolgozni kell! Sokat törődni egymással, folyamatosan meghódítani a másikat, randizni, a szexben folyamatosan megújulni.

Nyilván ez másfajta szenvedély, mint a rózsaszín köd az elején, arra nem is lehet tartósan építeni! De azért a szenvedélyért, amiről írok, érdemes dolgozni, mert attól lesz IGAZÁN JÓ egy kapcsolat hosszú távon!