Páromat nem túlzottan szereti anyukám. Mivel lehet lebeszélni az előző pasimról?
Másfél éve vagyunk együtt a vőlegényemmel. Anyukám viszont folyton azzal jön, hogy az előző párommal jobban összeillettünk, meg kérdezgeti hogy azóta mi van azzal a fiúval, sajnálja őt mert otthagytam. Nem értem, hiszen a mostani párom nagyszerű ember, sokkal okosabb, intelligensebb, ápoltabb és udvariasabb is, mint a régebbi, jobban megtalálom vele a közös hangot, és életemben nem voltam még ilyen boldog senkivel. Előző páromról anyukám nem tudja hogy egy perverz állat volt, és a túlfűtöttségével sokszor idegenek, ismerősök előtt is kellemetlen helyzetbe hozott. (persze anyunak ezt az énjét nem mutatta.)
A mostani párom mindent megtesz, hogy anyósa a kegyeibe fogadja, de bármit tesz, anyu nem helyeseli, ellene akar beszélni engem. Párom katona, anyu pedig haragszik amiért mindenhova követem a őt, ahová vezénylik, én oda megyek, és támogatom. Párom persze nem tudja hogy anyukám mit gondol őróla, a munkájáról, és az előző barátomról. anyu az aktuális bajait mindig velem beszéli meg.
Jó tudom, az én boldogságom, az én életem, végtére is felnőtt vagyok,azzal élek akivel szeretnék. De anyámat is szeretem, és nem akarom, hogy később viták is legyenek, súlyosabbak, mint amik most vannak.
Ha anyukádnak van egy kis esze akkor idővel belátja, hogy nem érdemes ellene beszélnie. Ha már x ideje együtt lesztek akkor csak békén hagy.
Nálunk csak annyi volt a probléma, hogy sokszor az exem nevén szólította a páromat anyu. De nem bántásból. Két macskánk volt, az egyik elpusztult egy éve, de az ő nevén szólítja a még élő macskát ha enni hívja...(: ez van.
"Másfél éve vagyunk együtt a vőlegényemmel"
Másfél év után el vagytok jegyezve? Jesszus...
"Előző páromról anyukám nem tudja hogy egy perverz állat volt"
Lehet pont ezért szerette
Hát te meg miért nem mondod?
" idegenek, ismerősök előtt is kellemetlen helyzetbe hozott. (persze anyunak ezt az énjét nem mutatta.) "
Amúgy meg anyukádnak is volt lehetősége a párválasztásra, nem tudom, hogy sikerült, az az érzésem, hogy elváltak a szüleid, - de mindegy!
2012-ben nem az ő fordulója van, magának választott, ahogy választott, - de ne ő válasszon már neked is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!