Mennyi idő után ismerkedtek meg a te és a párod szülei?
Már több mint 2 éve járunk, de még az elején megbeszéltük, hogy ameddig nem muszáj, addig ne találkozzanak a szüleink.
Na már most, az a helyzet, hogy lesz vmi főzőverseny és a párom meg egy haverja is beneveztek. Úgy beszéltük meg, hogy "szurkolótábornak" csak a szülőket hivjuk. A másik párnál mind a két család eljön, párom szülei is mennek, de az én anyukám nem akar, mert ott lesznek párom szülei,és ő nem akar velük találkozni. Nagyon rosszul esett, mert nem azt kértem tőle, hogy legyenek puszi pajtások vagy, hogy ezek után járjanak össze, csak, hogy jöjjönek el miattam és a párom miatt. Az a baj, ha teljesen ismeretlen emberek lennének ott, akkor gond nélkül jönne, mert nagyon szeret barátkozni, ismerkedni, de mivel a párom szüleiről van szó, nem akar belekeveredni, mert majd mit mond a város, meg mi van, ha majd véletlen szakitunk (megjegyzem, nagyszerű a kapcsolatunk, lassan eljegyzés és nem is vagyunk már olyan nagyon fiatalok, hogy egyik napról a másikra csak úgy szakitsunk) Nem tudom mi tévő legyek. Jogosan esik-e rosszul, vagy csak nekem túl magasak az elvárásaim?
Nekem furcsa lenne, ha "csak úgy" egy főzőversenyen találkoztak volna a szüleink.. Nem gondolod, hogy Anyudnak is ez esett rosszul?
Nem lehet a szülőket előtte összeismertetni Nálatok vagy valamelyiküknél?Ebből Anyud is látná, hogy Ti komolyan gondoljátok a kapcsolatotokat és nem fogtok "véletlenül" szakítani.
Ó, arról szó sem lehet! Nem akar elvinni a házukig sem, nem, hogy elmenjen hozzájuk. A találkozás minden formáját kizárja.
Az előző párommal 3 évig jártam (akkor az is komoly dolognak indult). Az exem apukája meg az én apukám már előtte is nagyon jóban voltak. Miután összejöttünk, anyu nem akarta, hogy apa továbbra is látogassa a párom szüleit (pedig már előtte is járt hozzájuk kávéra) Itt laktak 3 utcával arrébb, de anyum még az utcát is kerülte.
Mondtam neki, hogy nem is kell, hogy ott üljenek velünk, csak ha éppen arra járnak, akk köszönjenek be, de úgy sem akar. Most már ott tartunk, hogy nem is akar elmenni erre a bulira, pedig eddig nagyon várta a koncertek miatt.
5ös
A páromat imádja, csak a szüleiről nem akar hallani.
Szia!
Szerintem jogosan esik rosszul. Legalábbis nekem is rosszul esne. Nem azért, mert nem akarna megismerkedni párom szüleivel, hanem mert miattam se venné a fáradságot, hogy eljöjjön.
Kérdésre a válasz: Anyum és párom szülei már jóval azelőtt ismerték egymást, hogy mi párommal összejöttünk volna. Ugyanazon a településen nőttünk fel párommal, illetve még most is itt lakunk, csak már együtt.
1. vagyok megint.. hűha.. Anyuddal laksz még? Nekem a bemutatást jól fogadták, az elköltözésemet meg már nagyon nem.. Itt szerintem is arról van szó, hogy Anyud elzárkózik annak a beismerésétől, hogy felnőttél, párod van, aki akár a férjed is lehet, akivel ekkor már Ti alkottok egy családot.. Ha tesód nincs, akkor ez még nehezebb lesz.. (Nekem nincs úgyhogy tudom miről beszélek sajna)
Ezt Vele kell tisztáznod minél hamarabb, akár szegezd Neki a kérdést, hogy mitől fél ennyire? Te ugyanúgy szereted, ez az élet rendje, a gyerek leválik (és nem elválik) a szülőktől, ahogy ez Vele is ugyanúgy megtörtént. Ha Te boldog vagy, annak örülnie kell és nem tudomást sem venni róla.. Párodhoz hogy viszonyul? Szereti vagy közömbös?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!