Szoktál a családoddal beszélgetni?

Mint "gyerek" a családban, nincs erre módom sajnos. Anyám az úr a házban, és ő olyan fajta, aki csak a saját elképzeléseit, szokásait, módszereit, stb tartja jónak és normálisnak, továbbá élete végéig gyerekként fog kezelni.

Nagyon kicsi koromban is folyton dirigált, és ha valamit máshogy láttam, máshogy tettem volna, arra azt mondta, hogy nem így kell, te még csak gyerek vagy, stb. Általában rossznak tart mindent, amit ő másképp tenne. Ilyen őszinte beszélgetésekre sem ereszkedett le a gyerekéhez, hozzám. Így aztán kialakult bennem az, hogy őrizzem magamnak azt, ami fontos számomra, titokban csináljam meg a dolgokat a saját módszereimmel. Szóval kénytelen voltam tudatosan törekedni arra, hogy ne kommunikáljak vele, mert úgyis letöri minden lelkesedésemet, és lekicsinyli a problémákat. Hát így alakult az ki, hogy inkább hallgatok a család jelenlétében. Az, hogy milyen volt a nap, meg az időjárás, meg jött-e a postás, és mit csinált a kutya, mi legyen a kaja, ezek a témák mennek csak.

Kizárólag olyan társat keresek magamnak, akivel lehet bármiről beszélgetni, és ha egyszer talán lesz családom, akkor az beszélgetős lesz. Ha gyerekem lesz, neki majd próbálok jóbarátja is lenni egyben, hogy érezze, bármiről beszélgethetünk, és mellette vagyok. Szerintem ez lenne normális!