Járt úgy hogy elvesztette a lakását és anyagilag nagyon visszaesve kellett kicsi gyerekeket nevelni?

Túl lehet élni, bár ilyen téren szerencsére nincs tapasztalatom! De ha én a helyetekben lennék, a fő célom az lenne, hogy a tartozást ami fent marad mihamarabb visszafizetni, például a párod vállaljon külföldi állást, rendes korrektet, a tartozás nem évül el hanem kamatos kamattal kamatozik sajnos, te is vállalj munkát, van bölcsi, óvi, suli ahová a gyerkőc mehet. Vállalhatsz+ munkát takarítás, bébiszitterkedés,idős gondozás stb. Én nem mennék albérletbe segítséget lehet kérni a szülőktől, hogy míg talpra nem álltok addig had lakhassatok ott, bár ez nem jó megoldás, de a kényszer nagy úr! Ha ez nem megy, én azt tenném semmi képen nem albérlet, hanem egy olcsó kis felújításra szoruló,de azért beköltözhető kis parasztházat vennék a tulajdonostól havi részletre, mert már falukon sokan adnak el így házat, amit lehet csinosítgatni, de legalább a saját lenne, persze lehet menni albérletbe is, jó házba szép házba, de az sosem lesz a tied, én meghúznám magam, és ezt tenném! Lehetne egy kis kert az udvarba megtermelni ezt azt benne, illetve pár állat: csirke, malac, tyúk, nyúl, ami a megélhetésben rengeteget segítene. A férjed itthon is dolgozhat nem kell külföldön, + lehet vállalni alkalmi munkákat: fűnyírás stb. Kívánom nektek sikerüljön talpra állni, ne adjátok fel, Kitartás!

Nekünk a vérrel verejtékkel felépített családi házunk veszett oda, mikor 10 éves voltam... szörnyű volt. Nagyon leadtuk a színvonalat, és azóta se jöttünk ki a guánóból. Nehéz lesz, de túlélhető. Engem az zavar, hogy hiába mentünk vissza meglátogatni a házat később (megengedték az új lakók, nagyon rendes nyugdíjas pár) már nem volt ugyanolyan, sőt. Nagyon szépen átfestették, meg ugye az új bútorok de már azt se éreztem otthonnak. Nagyon sajnálom ami veled történt tényleg!