Szikrázik a levegő köztem és a vőlegényem tanúja között!?
Párom egyik gyerekkori barátjával nagyon jóban vagyunk a kezdetek óta. 2 éve vagyunk együtt, két hónapja járunk jegyben.
Ez a srác volt az első, aki a baráti társaságban nyitott felém, sokat segített a beilleszkedésben. Tényleg bármikor bármiben számíthattunk és számíthatunk is rá a párommal. Nekem is volt már "lelki szemetesládám" és a páromnak is. Terelt már vissza minket egymáshoz. Ugyan nem kezdtük el még szervezni az esküvőt, de a párom már pedzegette, hogy éppen azért, amit értünk tett, őt szeretné felkérni tanúnak.
Tudom, érzem hogy az ideálja vagyok ennek a pasinak nagyon is. Ahogy rámnéz, ahogy beszél hozzám, olykor el is szólja magát, agyon dicsér, hogy ennél jobb nőt nem is kívánhatna magának, olykor ugrat, hogy még lecserélhetem a páromat rá stb. (párom előtt annyira nem szokott elszállni) Mindegy, a lényeg hogy érzem, tudom, utalt rá, hogy nem vagyok közömbös a számára és a legnagyobb probléma, hogy nekem sem közömbös ő. Igyekszem terelni a gondolataimat, nem rá gondolni, stb. Szeretem a páromat és teljesen biztos vagyok benne, hogy vele szeretnék lenni, de komolyan mintha ez valami próba lenne. Az egyik fülemben a kisangyal, a párom az életem, nekem ő kell, a másik oldalon meg a kisördög és a kísértés.
Jó ideje érzem már ezt és igyekszem legyőzni, de sokszor már azt érzem, hogy ezt így nem tudom sokáig csinálni. Sokat találkozunk vele, átjön, átmegyünk, szórakozni megyünk, beülünk valahova. Az feltűnő lenne, ha most hirtelen mindig közbejönne valami, vagy nyilvánosan elkezdeném kerülni. Abban teljesen biztos vagyok, hogy ő nem fog lépni és valószínűleg nyíltan soha nem is mondanánk ki egymásnak, hogy ez a helyzet. Nem tehetjük ezt a vőlegényemmel, nem is akarjuk.
Akkor még is mit kéne tennem, hogy eltudjam felejteni ezt az őrültséget?
válasza:Én azt tanácsolnám Neked, hogy várjatok az esküvővel. Van már valami konkrét elképzelésetek a dátumról? Vagy csak mondjuk annyi, hogy kb. 1-1,5 év múlva?
Én is jártam hasonló cipőben. Kevés ennél rohatabb érzés van a világon szerintem. 4,5 éve voltam együtt a párommal már (eljegyzés is megvolt) amikor egy másik férfi megdobogtatta a szívemet. Olyan szinten vágytam rá testileg-lelkileg, hogy az valami leírhatatlan. Hónapokig örlődtem, míg döntésre jutottam. Gyakori-kérdések, baráti-családi beszélgetés, pszichológus minden megvolt. Szakítottam a párommal. A 4,5 év alatt soha senki nem tudott kísértésbe hozni, pedig nagyon sok pasival voltam körülvéve mindig is (az egyetemen). Az esküvő előtt egy évvel pedig beütött a krach. Úgy éreztem, hogy ha most, 25 évesen nem lépek, akkor azt örök életemre bánni fogom.
Én léptem, és nem bántam meg a mai napig, fél év telt el a szakítás óta. A szívemre és az ösztöneimre hallgattam és a kapcsolatom során először csak a saját érdekeimet néztem. Nagyon nehéz helyzet volt.
Te próbának tekinted, én pedig jelnek tekintettem a saját esetemet.
Ezzel nem azt akarom tanácsolni Neked, hogy Te is hagyd ott a vőlegényedet, csak annyit mondok, hogy gondold át nagyon alaposan a kapcsolatotokat és hallgass a szívedre.
Ebből látszik, hogy nem vagyunk egyformák. :) Nem találok kivetnivalót a válaszokban, mert valahol mindannyiótoknak igaza van (kivétel a r*bancozást, de az már talán nincs is a sorok között).
Ha el is hagynám a páromat, amiért "kifelé kacsintgatok", én egészen biztosan képtelen lennék őt annyira megbántani, hogy pont a legjobb barátjával jöjjek össze, ahogy ő mint barát sem tenné meg ezt a párommal sosem. Egyszerűen ennyire ismerem, hogy ezt tudjam.
Igaz az, hogy nem kell elsietni az esküvőt, nem is fogjuk. 1-2 éven belül szeretnénk összeházasodni, de inkább 2, addig még alakulhat bármi, nem lóverseny ez, hogy most mindent sebtében el kelljen intézni. Van időm...
Akárhogy nézem én akkor sem tartom ezt egy akkora katasztrófának. Mindent megtudtunk beszélni a párommal, az elhidegülős időszakokat is, hogy miért, mi az oka. Megbeszéltük, kitartottunk egymás mellett és ez így is fog maradni. Az egyetlen dolog amiért most nem szeretnék konkrétan az érzéseimről beszélni vele, az a barátja. Nem akarom kínos helyzetbe hozni egyikőjüket sem, pláne nem belemászni egy gyerekkori barátságba.
Bár konkrét tanácsot nem igazán kaptam arra vonatkozóan hogyan kéne kiverni a fejemből őt, ha nem kerülhetem, de ez így lesz. Nekem a páromra van szükségem és tudom, hogy ez csak valami pillanatnyi láng és elmezavar, semmi több. Még mindig azt vallom, hogy aki azt hiszi két oldalról le lehet úgy élni egy életet valakivel, hogy sosem lesz ott a kísértés, az homokba dugja a fejét. Szerintem ilyen csak a mesékben van. Az más kérdés, hogy az első ilyentől megfutamodik valaki, hibázik, vagy a végsőkig harcol és kitart a párja mellett.
Majd ha már úgy érzem, hogy ez több mint szimpla kísértés, nem bírom megállni, akkor elgondolkodok azon, hogy talán mégsem kéne lehorgonyoznom a jelenlegi párom mellett. Viszont amíg határozottan érzem, hogy ugyan megmozgatta a fantáziámat a srác, de képtelen lennék valaha is feladni érte a kapcsolatomat, addig egészen biztosan nem fogom otthagyni a páromat, harcolok érte!
Megjegyezném, hogy lehet bárminek nevezni, de volt már ilyen máskor is. Az egyetlen különbség, hogy akkor le tudtunk ülni megbeszélni azzal a férfival, hogy mindketten komoly párkapcsolatban élünk, ez így nem vezet sehova, azóta egyáltalán nem, vagy csak elvétve futunk össze és kb egy hét után már azt éreztem hogy nagyon is helyesen döntöttem, mert a párom a mindenem. Csak egy láng volt és kísértés. Valószínűleg hamar rájöttünk volna erre akkor is, ha mindketten felrúgjuk akkor a kapcsolatunkat.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!