Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit gondoltok erről a kapcsola...

Mit gondoltok erről a kapcsolatról?

Figyelt kérdés

Bár a kérdés már nem igazán aktuális, hisz kb 15 éve történt...


Mesésen kezdődött a kapcsolatom azzal a fiúval, akivel 250 kilométer távolság és 6 év korkülönbség (is) volt köztünk.Nagyon komolyan kezdtük azt a kapcsolatot és a távolság ellenére 3 évig tartott, bár nagyon ritkán tudtunk találkozni.Ő tudta, hogy nekem ő az igazi, és akkoriban azt mondta, ő is így érez..aztán legutóbbi találkozásunkkor hirtelen megváltozott.Én feltettem egy teljesen ártatlan kérdést, erre ő szépen megmondta őszintén, hogy szerinte mi sosem jártunk együtt, nem voltunk szerelmesek, nem akar komoly kapcsolatot.Azt mondta, ennek nem én vagyok az oka.Azt mondta, ha nem szeretne nem jött volna el(ezt el is hiszem, hisz nyilván nem volt rászorulva, hogy a világ másik végében legyen barátnője talált volna közelebb is).

Úgy láttam, a távolsággal lehetett baja.Azt régebben is észrevettem, hogy szenved a távolság miatt.És mintha emiatt próbált volna direkt távolságot tartani..


Ekkor találkoztunk utoljára.Aztán hosszú idő múlva, talán 3 év elteltével felhívott és nagyon kedves volt, érdeklődött, mi van velem, van-e valakim.Magáról is beszélt egy kicsit.Azt mondta, nem felejtett el, ami köztünk volt,azt nem lehet elfelejteni...

Én egyszer sem hívtam fel legutóbbi találkozásunk óta, mert nem akartam, hogy azt higyje,üldözöm a szerelmemmel, azt gondoltam, ha észre veszi, hogy nem is olyan nehéz engem elveszíteni, akkor talán meggondolja magát.Mikor a telefonba megkérdezte, van-e valakim, azt hazudtam, hogy van.Ugyan ebből az elgondolásból...

Tudomásul vettem, hogy nem akar tőlem semmi komolyat és ehhez tartottam magam.

Nagyon nehezen tettem túl ezen magam.


Aztán pár év múlva megtaláltam egy közösségi oldalon és ismerősnek jelöltem, ő visszajelölt.Nem írtunk egymásnak, de néha láttam, hogy megnézte ez oldalam.Ebből persze nem vonhatok le messzemenő következtetést, de nyilván kíváncsi volt rám valamilyen szinten..


Azért írtam le ezt ,mert fogalmam sincs, mit gondoljak róla?Kívülálló nyilván máshogy látja.Fogalmam nincs, vajon hányadán állok vele?Kíváncsi vagyok rá, most már csak mint ismerősre..érdekelne, mi minden történt vele, de nem bírom rászánni magam, hogy írjak neki.Ezek miatt a kételyeim miatt.


Talán kicsit zűrzavaros, amit írtam, ami nem csoda, hiszen az érzéseimben, gondolataimban is káosz van ezzel a fiúval kapcsolatban.

De azért remélem, kapok válaszokat :)


2012. júl. 6. 22:33
 1/7 anonim ***** válasza:
szerintem érdekled:) másképp nem hívott volna fel meg érdeklődne rólad. Lehet az utolsó találkozáskor nem akart megbántani de szerintem az ő fejében is volt afféle "káosz". lehet egy próbát megérne:)
2012. júl. 6. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Ő nem tett feléd lépéseket az utóbbi időben.A jelölésedet udvariasságból elfogadta.Én már nem látok benne lehetőséget.Szerintem zárd le magadban a dolgot.
2012. júl. 6. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Igen, a jelölésem elfogadta és később megnézte párszor az adatlapom, pedig azon sosem volt semmi változtatás.Ebből arra következtetek, hogy vagy kíváncsi volt rám, vagy azt akarta, hogy lássam, érdeklődött utánam.Persze, mint mondtam, ebből nem lehet még sok mindent megtudni, de több a semminél...

Arra az oldalra én már nem járok fel, egy másikon vagyok helyette, itt viszont még nem kerestem meg ezt a fiút,mert már annyira bizonytalan vagyok...Legszívesebben írnék neki pár sort, hogy hogy van?mi van vele?...De valami visszatart.Most mit csináljak??

2012. júl. 6. 22:57
 4/7 A kérdező kommentje:

Lehet, hogy nem kéne piszkálni a múltat, de annyira kíváncsi volnék.

Az a furcsa, hogy úgy érzem, valójában nem vagyok közömbös számára.Nagyon sokszor álmodok vele és álmomban mindig azt mondja, hogy bár mással van, de valójában velem szeretne lenni.Különös ez is.

2012. júl. 6. 23:04
 5/7 A kérdező kommentje:
Elképzelhető, hogy azok után, amiket mondott nekem, nem mer közeledni hozzám,olyan bátran, mint a kapcsolatunk elején, mert fél hogy (jogosan) elutasítom?Lehet, hogy ő az én visszavonulásomat úgy értelmezte, hogy megutáltam,nem vagyok kíváncsi rá?
2012. júl. 6. 23:29
 6/7 anonim ***** válasza:
Érdeklődhetsz felőle,bár szerintem semmi értelme.Régen is volt,meg ha annyira érdekelnéd,akkor jelentkezne neked-írna vagy valami.
2012. júl. 7. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Szerintem ez önmagában nem elég "jel". Én is megnézem néha a volt barátaim adatlapját, azokét, akikkel kapcsolatban kellemes emlékeim vannak, érdekel, hogy mi van velük, de egyikkel sem szeretném újrakezdeni. (Sőt, kifejezetten annak örülök, ha van párjuk, és boldogok.)
2012. júl. 7. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!