Ha szüleimmel lakok és tanulok örökbe fogadhatom a saját fiamat? Idén végzek! Vagy mi kell az örökbe fogadáshoz? Üdv Nagy Tamás
A barátnőd már kétszer (de lehet többször) is feltette ugyanezt a kérdést itt a gyakorin az elmúlt napokban.
Ott is azt ajánlották, hogy menjetek be a gyámügyre.
Ha valós a kérdés, azóta már hatszor bemehettetek volna azóta a gyámügyre és megkaptátok volna a hivatalos és pontos tájékoztatást.
Kedves utolsó! kerestem én is a kérdéseket, de nem találtam.
Egyébként, ha jól emlékszem, azokat is BUBU18 írta ki.
A lényeg: kiskorú lányt teherbe ejtettek, majd apuka lelépett külföldre. A lány apja lett a gyámja a gyereknek. Most apuka épp itthon van, és úgy döntött, hogy kell neki a gyerek. A kislány bezsongott, hogy ők milyen boldog család lesznek, oda költöznek apuka szüleihez, akik majd eltartják őket, mert olyan rendesek. Illetve külföldre szeretnének visszamenni, 3-an.
De a nagypapa a gyerek érdekeit nézve nem ennyire derűlátó.
Állítólag már folyik az eljárás a gyámügyön, legalábbis a kérdező ezt írta 2-3 napja, de felvetődött benne, hogy a gyereket esetleg szó nélkül is el lehet hozni a nagypapától, ahol egyébként anyuka is lakik.
Szóval nem kell a nagypapát mumusnak lefesteni, szerintem teljes joggal aggódik az unokáért.
Ha még nem írtad alá az apássági nyilatkozatot te jelen pillanatban jogi szempontból 1 vadidegen vagy a gyereknek,
mert amíg nincs papír nem vállalsz jogi felelősséget és így a szülői jogaid sincsenek.
Mikor meglesz a nyilatkozat akkor a bíróságon gyerekelhelyezési pert indíthatsz és kérheted a teljes felügyeletet.
Arra készülj fel hogy 1 ilyen per hónapokig tart és addig a nagyapa gyámságát nem fogják megszüntetni de rendszeres láthatást kaphatsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!