Az unokatesóm nem foglalkozik velem, szerintetek nem is szeretett soha?

Úr Isten! Azt hittem, egy 10 éves kislány levelét olvasom.

ne aggódj egysezr csak emgjon az esze addig harcolj érte hogy minél tobebt láthasd

Élhetnéd te is az életedet. Szerezz pasit, barátokat, és járj el velük szórakozni, strandra, akárhova. Sosem értettem az ilyen embereket akik egy "barát" köré építik az életüket, akit ha elveszítenek, megáll körülöttük a világ. Elhiszem, hogy rosszul esik, de próbáld magad túltenni rajta. Te magad mondtad, hogy nemsokára kollégiumba megy. Így is úgy is ritkulnának a találkozások, ő is talál majd magának ott új barátokat, és ritkulnak a telefonok, e-mailek. Ez az élet rendje, törődj bele.

Nálunk az a megszokott, hogy csak a nagy ünnepekkor találkozunk, addig nem is nagyon hallunk egymásról. Minden rokonunk minimum 150 km-re lakik tőlünk, és mindenkinek megvan a saját élete. Munka, gyerekek, iskola, saját barátok akik két háznyira laknak nem 200 kilométerre. Néha telefonálunk, de egyébként marad a karácsony, a húsvét és ennyi. Ez mindig is így volt, soha nem volt belőle probléma, én ezt szoktam meg, valószínűleg azért nem tudom átérezni a problémádat. Van olyan unokatestvérem akit még csak egyszer láttam. Ha elvégeztem a főiskolát külföldre akarok költözni, nem is olyan közel, L.A. a cél. Ha oda egyszer kimegyek, lehetséges, hogy a saját szüleimet sem fogom többet látni, mert biztos, hogy onnan nem jövök többet haza. Ha a szüleim kijönnek, mert még jó lesz az egészségi állapotuk, akkor találkozunk, ha nem, hát akkor örökre búcsúzom el a reptéren, és tartjuk a kapcsolatot skype-on. Igazad van, gyakori ez a hozzáállás ma, hogy mindenki a saját életével törődjön, én is ezt a nézetet vallom. A bátyámék 250 km-re laknak tőlünk már 25 éve kb. Van két gyerekük, de még soha egyiknek a tanulmányi eredményéről nem hallottam, őszintén szólva nem is érdekel, hogy milyen tanulók, mert nem az én dolgom. Ők nem tudtak eljönni májusban a ballagásomra, bár akkor felhívtak, mert ez azért egy nagyobb esemény lett volna. Az érettségim miatt mi sem hívtuk fel őket, hogy hogy sikerült, és ők sem érdeklődtek utána. Minek? Az én dolgom, az én életem függ tőle, nem az övék.

Engem az unokatesóm szinte sose hív fel, 90%-ban nem válaszol a leveleimre, mert halasztgatja, ha ott vagyok, ahol lakik, nekem kell mindig utána menni stb. Ilyen. De ha aztán mégis beszélünk/találkozunk, abba sem tudjuk hagyni. Ettől még szeretjük egymást. Én elfogadtam, hogy ő olyan, hogy nekem kell utána menni, ő meg megszokta. Ez van.