A szülők miért úgy beszélnek a gyerekeknek a rossz dolgokról, mintha egyet is értenének velük?

Fiatalnak tűnsz...

Az élet tényleg nem sétagalopp, és szerintem el kell jutnunk oda, hogy ne sajnálkozzunk, hanem elfogadjuk a valóságot, felkészüljünk rá, kalkuláljunk vele, és ne törjenek le a problémák...ÍGY leszünk boldogabb emberek!

:)

Ha nem akar "olyan" lenni, akkor nem is lesz olyan. Ha a gyerek elég erős jellem, és okos ember, akkor sokszor van úgy, hogy alapból ignorálja a szülő mintáját, és kialakít magának egy saját egyéniséget, amely akár szögesen eltérő is lehet a szülői mintától. Ehhez megtalálhatja az építőköveket bárhol és bámriben a világon: irodalmi művektől kezdve bármilyen egyéb példát át a filmekig, mesehősökig, a kedvenc tanítóbácsi jellemőtől kezdve, a szomszéd néniig bezárólag, bárhol.

A papolás egyébként sem segít. Sokszor falra hányt borsó. A szülő a legtöbbet a saját személyisége erejével tud hatni a gyerekére, és példaadással. Természetesen pozitív példákra gondolok.