Hogyan lehet majd ezt a gondot kiküszöbölni?

A férjemnek már van egy gyereke az előző házasságából. Ott az anyja és az exfeleség csúnyán összerúgták a port, mert amíg pici volt a gyerek, nem akarta odaadni nekik.

A férjem elismerte, hogy nyugodt szívvel ő se hagyná ott a gyerekét a szüleinél, mert nem biztos, hogy elég gondossággal foglalkoznának vele, illetve az apjának nem erőssége a kézmosás, még szerelés/WC/kerti munka után sem.

Tehát amíg kicsi és nagyon magatehetetlen a gyerek, nem feltétlenül lehetne nyugodt szívvel náluk hagyni.

A nagyobbakkal már nincs gond, a tizenéves unokákkal jól elvannak, de ugye rájuk már kevésbé kell figyelni.

Gyerekvállalás előtt állunk és kicsit én is tartok ettől. Amúgy jóban vagyok a szüleivel, de ezen biztosan vita lenne.

A saját szüleimre mindketten nyugodt szívvel rábíznánk akármekkora gyereket, mert ők nagyon is összeszedettek, talán kicsit túlféltőek is. Ebben a férjem is egyetért, ő maga mondta, hogy nyugodtabban adná majd az én szüleimnek a gyereket, mint a sajátjainak.

Eddig vitás kérdésekben elég jól bejött nekem az "eljátszom a szőke nőt" típusú taktika. Ha kicsit bénának, tudatlannak adom elő magam és erre hivatkozva ragaszkodom valamihez, hog "de hát én ebben tapasztalatlan vagyok és szeretném magam megtanulni, de tanácsokat szívesen fogadok, de mégis hadd én csináljam", az rendszerint bevált.

Viszont nem tudom, hogy a gyereknél is menne-e. A férjem mellém áll, de nem szeretném, hogy ismét eltávolodjon a szüleitől emiatt (az előző gyereknél ez történt, hosszú évekre).