Milyen idős korban jön rá egy gyerek hogy a szülei szegények?

Én kisiskolás koromban tapasztaltam ezt. Engem nem érdekelt, hogy másnak jobb cuccai vannak stb. Csak az zavart, h cikiznek érte és beszólogattak. Ha normális barátai/haverjai/társai vannak nem gúnyolják és közösítik őt ki ezért akkor eltolódhat egy kicsit úgy tinikorig (12-15) vagy az első iskolai kirándulásig amire nem mehet el.

23/N

Ovisan már tisztában voltam vele (gyakran szerettem volna fánkot vinni tízóraira, de mindig az volt a válasz, hogy örüljek, míg vajas kiflit ehetek).

Nekünk kerti medencére se futotta (akinek futja, az nem szegény...), örültem, ha kínai tornacipőre kaptam pénzt, nyaralni sem voltunk soha, és ünnepnap volt, ha anya tudott egy kis gyümölcsöt venni a boltban.

Én olyanáltalános iskola felső tagozatában jöttem rá a különbségekre. Viszont én a másik oldalon vagyok,mert mi úgy érzem, hogy nem szenvedtünk hiányt semmiben,mert általános iskola végefelére már egész jól éltünk. Előtte rosszabbul éltünk,de soha semmit nem vettem belőle észre! Sok unokatesóm volt,akik után kaptunk ruhákat,amiket ők kinőttek,illetve jó nagy volt a család,pl étel mindig volt,vendégeskedés is.A szüleim persze úsztak a hitelben, volt hogy nem volt pénzük hú végén gáz számlára,de rendbe jött minden!Viszont akin tudtunk,mi segítettünk.

Másodikas koromban olyan 8 évesen volt egy nagyon szegény osztálytársam,akit mindenki csúfolt,mert nem volt pénzük melegvízre,így nem fürdött stb.Mi sem voltunk eleresztve,de anyukám valahogy utánajárt a dolgoknak és arra emlékszem, hogy mindig a kezembe nyomott egy csomagot, és mondta, hogy adjam a kislánynak.Szappan,fogkefe,egyéb kis higiéniai cuccok voltak.Szerintem a kislány és én sem értettem, hogy miért kell ezt,de mindig elfogadta,anyukámnak és nekem is azóta is köszöntek évekig a testvére és ő is.Évekkel később tudatosult bennem, hogy ők milyen szegények voltak....Így felnőtten erre nem is tudom hogy gondoljak vissza. Elfog a jó érzés, hogy tudtunk segíteni kicsit rajta,másrészt a rossz érzés is, hogy vajon milyen rossz lehetett annak a kislánynak.Szerencsére mára már tudom, hogy nekik is rendbejött az életük,van már saját családja stb :)

A ruházkodásra visszatérve.Anyukám sokat járt turkálóba fiatalon és szó szerint tilt ezektől a dolgoktól,én meg felnőttként a mai napig szívesen járok.Neki ugye a szegénységet juttatja eszébe,de akkor más volt turkálója járni mint most :)

Bár gazdagok nem voltunk, aránylag jól éltünk, főleg, mert a szüleim normálisan kezelték a pénzt. Jártunk nyaralni is.

Már alsóban feltűnt, hogy amikor szeptemberben végigkérdezték a gyerekeket, hogy ki mit csinált nyáron, nagyrészt a "mamánál voltam" volt a válasz. Mire hozzám értek, rájöttem, hogy megbántanám vele a többieket, ha elmondanám, hogy tengernél voltam, így én is nagyszülőt hazudtam. Ekkor lehettem 7-8 éves.

Mondjuk engem kőkeményen arra neveltek, hogy soha senkit nem nézünk le, legfőképp azért nem, amiről nem tehet.

Azt hiszem, akkor jön rá a gyerek, amikor közösségbe kerül és módja nyílik összehasonlítani magát másokkal.

34 éves vagyok, amikor óvodás voltam, még ilyesmikkel nem törődtünk, kisiskolás korom vége felé eshetett talán le, de azóta is érnek még "meglepetések", hogy atyaég, TÉNYLEG szegények voltunk. Mégis ember lett belőlem is.

Azt feltételezem, hogy ma már az óvodások is rögtön leveszik a másikról, hogy milyen a család anyagi helyzete - egyszerűen annyira fontossá vált ez a kérdés, hogy már ilyen fiatalon is szempont, a versengést nem lehet elég korán kezdeni.

mi sosem voltunk különösképpen gazdagok, vagy inkább azt mondanám, h nem mutattuk kifelé, hogy tkp. mindenünk megvan.

jártam kínai cipőkben és turis ruhákban is. szerintem egy páréves, kisiskolás gyereknek nem kellenek annyira márkás dolgok (persze a jó minőségű cipő nagyon fontos, erre anyukám mindig figyelt a szakmájából adódóan). szóval minek neki a 20 ezres melegítő, ha jövőre már kinövi?

tengert életemben először 12 évesen láttam, anyum addig is járt a párjával külföldre nyaralni, de engem nem vittek, mert azt mondta, hogy úgysem emlékeznék rá pár év múlva. igaza is volt. most vagyok 24, de szinte csak foltok maradtak meg abból a 12 évvel ezelőtti nyaralásból. az persze tuti, h nagyon jól éreztem magam, de ha mondjuk 5 évesen lettem volna ott, sztem azt sem tudnám hol jártam :)

nem az a fontos, h a gyereknek ki legyen nyalva a popója, hanem hogy szeressék, figyeljenek rá, megtanítsák mindenre, amire szüksége lehet az életben. ezt nem veszi el tőle senki.

a márkás cuccokra visszatérve: a nevelőapum mondta nekem, hogy ha hatalmas Nike vagy Adidas logós cuccban jársz, az tkp. olyan mintha még fizetnél is a cégnek, h reklámozd. és tényleg. szóval nem sírtam sose, h nekem miért nincs márkás cuccom, mert megvolt hozzá az ideológia. azóta nem vonzódom ezekhez, nem érdekel, hogy egy cucc kilós turiból van, ha igényesen néz ki, és jól is áll.

sok gyerek azért szenved, mert a szülők ezt az anyagias világnézetet nevelik belé. ha a társai látják rajta, hogy hót lexarja, h turis cuccban van, akkor nem ezzel fogják szívatni, hanem haverkodnak vele, mert az embert nézik, és nem a tárgyi javakat.

jah, apuka külföldön robotol, és közben lemarad a lánya gyerekkoráról. ha nem a mindennapi kenyérért kell idegenbe menni, akkor inkább jobb lenne, ha itthon maradna, és belátná, hogy a gyereknek nem a szuper játék a fontos, hanem hogy az apja homokvárat építsen vele a strandon pl.

de az ilyennek ezt hiába magyarázza az ember.