Nagyon stresszes-e a tudat egy férfinak, hogy míg a párja neveli az első 1-2 éven a kisbabájukat neki kell pénzt keresni?

Köszi a válaszokat!

Igazából még nincs gyerek, nem is egyszerű e téren a helyzet /egészségügyileg.

Az a helyzet, hogy nekem van egy "kis" dillemám, de nem tudom ez mennyire jellemző más nőkre. És emnnyire indokolt egyáltalán.

Én 36 éves vagyok. Van jó végzettségem, van jó/biztos munkám, van egy 50nm lakásom, van megtakarításom.

A párom 39 éves. Szintén van lakása (50nm), van szar munkája /2db félmunkaidős, minimálra bejelentett munka haveroknál/, van jó végzettsége, megtakarítása alig.

Sokszor arra panaszkodik, hogy kevés a pénze, szar a munkája. Mind ehhez ő egy nagyon jó munkaerő: kedves, megbízható, okos, gyors a felfogása, vicces.

Én úgy gondolom, hogy egy majd 40 éves ember ereje teljében van. Mikor keressen jól, ha nem ebben az időszakban - nem uszodás kertesház elérése és egy dzsipp a cél. Ha valaki úgy érzi többet kéne keresnie, akkor miért nem keres jó munkahelyet, miért éri be minimálra bejelentett szar munkahellyel mikor lehetene sokkal jobb is?

Felmerült, hogy nagyobb lakásba kéne költözni. Ő ilyenkor mindig azt mondja, hogy azért nem lehet nagyobb lakásunk, mert én nem vagyok hajlandó eladni a saját lakásom. És ez valahogy tényleg így van.

Valahogy én úgy gondolom, hogy ez nem a "törekedjünk a többre", hanem annak a felélése amink van.

Nem tudom ezt mennyire lehet érteni.

Én szívesen spórolok, veszek fel kölcsönt...a másik lakás kiadásából lehet a kölcsönt fizetni és a nagyobb lakás is a miénk lehet. Feltételezem, hogy az anyagi függetlenségemet is féltem. És elbizonytalanít az, ahogyan ő hozzááll a pénz kérdéshez.

Sosincs megtakarítása, "majd valami lesz" alapon él.

Én viszont nem vagyok az anyja. Addig nyújtózom, míg a takaróm ér.

Nem vagyok tradicionális beállítottságú, a partneri kapcsolat híve vagyok: nő is dolgozzon. De a partnerség ide, vagy oda annyiban tradicionális vagyok, hogy a nőnek éreznie kell, hogy abban az első 2 évben mikor vigyáz a gyerekre, akkor teljes anyagi biztosnágban van.

Nekem vannak elszállt igényeim? Borzasztó vagyok ezekkel az elvárásokkal?

A dologban az a szomorú, hogy egy tök értelmes emberről van szó, aki nagyon is jól képzett.

Anyanyelvű némettel, folyékony angol és francia tudással rendelkezik. Van 2db jól hasznosítható diplomája. Spanyolul is tud valamennyire.

Tök jó munkahelye lehetne. Ha akarna.

Nem csak a képzettsége jó, de jó munkaerő. Lehet rá számítani, megnyerő, kedves.

Viszont nincs túl sok ambíció benne. Ami annyira nem baj, nem kell igazgatónak, managernek stb menni. Nem kell giga vagyont halmozni, cserébe hogy kidolgozod a beled.

Egyszerűen 1db nomrálisan bejelentett 8db órás munkahelyre van szüksége. Mint a legtöbb normális embernek.

De ő szereti az "egyszerűbb" utat választani.

Haveroknál dolgozni - szerintem nincs ennél rosszabb, mert cikibb otthagyni őket, vagy megmondani a véleményed, ha valami nem tetszik

Kötetlen munkaidőben - néha nincs semmi, néha éjfélig dolgozik

Össze vissza kapja a fizetését, néha 3 hónap múlva tudnak fizetni...persze ez nem tetszik neki, de nem is csinál semmit hogy ne így legyen

Pár éve elutaztunk külföldre. Neki az út előtt jutott eszébe, hogy nincs is rá pénze. Én fizettem a dolgokat, ő persze szarul érezte magát, hogy neki nincs pénze. Aztán egy évig fizette vissza az utat.

Én a partnerség híve vagyok nem a gyámkodásé.

Azt hiszem - talán kettős mércét használva - , hogy bár a partnerség híve vagyok, de szeretném tudni, hogy ha arról van szó, tudnék támaszkodni a pasira. Engem ne tarson el egy férfi /kifejezetten zavarna a tény, ha helyettem fizetnének mindent én meg "lóbálnám a lábam"/, DE szükség esetén eltartom a pasit, ha épp nincs munkája de mindent megtesz, hogy legyen.

Fontos, hogy mindenki meg tudjon állni a a saját lábán.

Talán ezért sem akarom eladni a lakásom, hogy vegyünk közösen egy nagyobbat. Kell a pszichés biztonság, hogy van hova mennem, ha minden kötél szakad...

De nem tudom hogy mások is így gondolkodnának-e a helyemben...