Sokan miért vállalnak be úgy gyereket, hogy egymás hegyén-hátán vannak, tehát még 2embernek is szűkös a hely, vagy még a szülőknél laknak, és alig férnek el?

Nagyon jó kérdés. Nem akarnak várni, nekik jó így. Sok ember igénytelen, ők elvannak így, biztos a gyerek is ellesz. Nem azzal van baj egyébként, nekem is van olyan osztálytársam, aki a 2-3 éves öccsével él egy szobában (16 L), és jól megvannak. Ők normálisan vannak nevelve, szeretik egymást, nem megy állandóan ez a megöllek, utállak, idióta, stb dolog. Viszont anya mesélte a múltkor, mert ő egy bizonyos kis városka osztályvezetője, hogy a múltkor egy nő a kilencedik gyereket vitte haza egy olyan házba, ahol még egy villanytűzhely sincs. Gondoljunk csak bele, még kifőzni sem tud egy törölközőt, vagy egy cumit a gyereknek..:S

Egyébként a jobbmódúak úgyvannak vele szerintem, hogy várnak a tökéletes alkalomra, hogy mindent megadhassanak annak az egykét gyereknek, akinél meg már van hat, az meg úgy van vele, hogy eddig is megoldották, a hetedik is elfér, ha eddig elvoltak nyolcan egy szobában.

A baj ezzel nem az, hogy nem lehet így felnőni, mert természetesen fel lehet, hanem hogy a gyerek önhibáján kívül iszonyatos hátránnyal indul egy olyan családból mondjuk, ahol még lámpa sincs. Persze rengeteg szorgalommal lehet ő is kitűnő tanuló, egyetemista, de sajnos nagyrészt nem ez jellemző. A szülőknek ezt kéne szem előtt tartani, hogy hiába oldják meg valahogy, ha a gyereket végig csúfolják az iskolában, és a végén az utcán nő fel, bandázik, balhékban vesz részt, és a végén mindig ugyanaz a vége sajnos.:S

Én azon akadok ki, mikor ilyen családok szerepelnek a híradóban/házon kívülben, akárhol. 5-6 gyerekkel nyomorognak kb 50 nm-en, lepusztult házban, ahol még víz is alig van, sokszor fűtés sincs télen.

Oké, persze a gyerekeket megsajnálja ilyenkor az ember, mert ők nem tehetnek semmiről és ilyenkor legszívesebben odamennék és kiemelném őket a nyomorból, de a szülőkre baromi dühös vagyok. Elvesztették a munkájukat/eladósodtak, oké, ez bárkivel előfordulhat, de miért nem gondolnak erre az eshetőségre, mikor ennyi gyereket vállalnak? Minden gyerek megérdemli, hogy normális körülmények közt, odafigyelő, nyugodt szülők mellett nőjön fel, nem albérletben, kicsi, lepusztult házban, a mindennapi kajáért küzdve.

mert prolik. ők is így nőttek fel, ezt a mintát gondolják normálisnak.

mélyen megvetem az olyan embereket, akik gondolkodás nélkül csinálják a gyereket, és közben meg sem fordul a fejükben, hogy a megfelelő körülményeket biztosítsák.

kicsit csúnyán van megfogalmazva, de igaz: előbb ól legyen, aztán disznó.

nem azt mondom, hogy egy többgyerekes családnak legyen 10 szobás háza, de legalább a különnemű gyerekeknek legyen külön szobája, ez így egészséges.

inkább várok 30 éves koromig, és szülök egy gyereket, mintsem 3 gyerekkel nyomorogjak egy kétszobás albérletben. és basszus, ezek a prolik tudnak a legjobban sírni, ahelyett, h cselekvés előtt gondolkodtak volna.

Egy fiam van. Neki meg tudok adni mindent, amire szüksége van.

Van egy rokonom, akivel akárhányszor találkozom mindig elkezdi ecsetelni, hogy egy gyerek nem gyerek. Akkor mi? Kaspó? És csak mondja. Neki 3 van és tervezi a következőt. A gyerekeknek egy szobájuk van és anyuka csak kiabál velük. Közben pedig engem oktat, hogy az a normális amit ő csinál.

Nálunk minden nap van hús az asztalon, gyümölcs és zöldség. Az egyik opció a zsíros vagy vajas kenyér, de semmiképpen sem kizárólagos "választás". Mindent megkap a fejlődő szervezete amire szüksége van.

Továbbá megkapja a szükséges figyelmet is. Munka után hogy juthat valakinek 4-5 gyerekre ideje? Nekem egyre sem jut 100%-osan.

És nem kap meg minden játékot, nem csak új ruhái vannak, van amit turiból vettem.

Gondolom lejött, hogy nem tervezek több gyermeket.

Az ilyenek ennyit szoktak mondani:

"Ó, dehát annyira vágyom egy kisbabára!"

Mert van aki onzo, van aki ugy gondolja h gyerekek szamanak novelesevel tobb segelyt kap ergo megoldja munkavallalasi problemajat, mert igazandibol nem akar dolgozni.

Nekunk van egy 2.5 kislanyunk es dolgozunk ezerrel a kisteos projecten, de sajnos nem akar osszejonni. Mi meg tudjuk engedni anyagilag akar meg kettot is. De elgondolkodtam h mennyi idot tudnek szanni 2 gyerkocre ill 3-ra, ill mit tudnank megengedni. Mi nagy hazban lakunk es elferne nalunk 3 gyerkoc, de nem tudnank azt a joletet biztositani, mint egy vagy kettonek. Gondolok itt oktatasra, iskola, egyetem, kulonorak. Kulhonban a normalis iskolak penzesek, es aminek jo neve van es be lehet jutni normalis egyetemi szakra azok eleg dragak. Egynek tuti ki tudjuk fizetni, meg talan kettonek is, a 3nal kerdojeles, attol fugg milyen gyorsan fizetjuk ki a hazon levo hitelt. Sajnos ez a valosag.

Tesomek egy egy szobas kis hazban vannak, odaszult a feleseg egy gyereket es hamarosan tervezi a kovetkezot, csakhogy ne kelljen dolgozni visszamenniuk. Elmeletuk en is felnottem egyszobasban ugy h nem volt sajat agyam az en gyerekem is felno. CSak a bibi h itt ez nem divat, es a gyereket cikizni fogjak majd.

Harmadreszt mi ugy nottuk fel egy ketszobas lakasban de ugy h nagyi velunk lakott. Mi negyen osztoztunk egy szobaban es nagyi a kisebbik szobaban. Sosem volt sajat szobam. Meg altalanosban ugy 6ik osztalyig nem zavart annyira, de ahogy nottem egyre jobban vagytam volna sajat szobara. Foleg mikor gimis lettem. Jo lett volna csak ugy elbujni csak ugy magam lenni sokszor de nem tudtam mert hol anyu jott be hiszen a szobabol nyilt a konyha, hol a tesom nem hagyott tanulni. Igy sokszor tanultam a furdoszobaban, vagy a padlason, vagy a folyoso vegen, mert mas megoldas nem volt. Ezert szoktam ra az ejszakai tanulasra es agyam atalt ejszakai uzemmodba mert ejszaka legalabb csend volt es nem jarkaltak ki be a szobaban.

Felnottem, az teny, de a kislanyomnak nem ezt szanom. Ezert dolgozunk mint a barom h biztositsuk a legjobbakat neki.

Anyámék 3 gyereket vállaltak a semmire. Én úgy nőttem fel, hogy soha nem volt íróasztalom. A konyhaasztalon tudtam tanulni, de csak késő este, amikor már nem volt evés, mozgás. Nem volt saját ágyam se. A nagy családi boldogság is elkallódott valahol a nélkülözésben. Persze, felnőttem valahogy, mint a dudva, de sose vágyom haza a rossz emlékek miatt.

Én nem tudom megérteni azokat, akik egyszobás albiba szülnek 2-3 gyereket úgy, h nincs kilátásban a költözés. Anyuka-apuka mit foga kapni a kamaszodó gyerekeitől, édes istenem...! Minden lúzernek el lesznek mondva, h ilyen butaságot csináltak. A kamasz gyerekek nagyon kritikusak ám.

Igen, régen tényleg szokás volt, hogy több generáció is együtt élt akár, de nem egy másfél szobás panelben. Vagy ha a ház kicsi is volt, legalább étel jutott mindig mindenkinek. Tudom, ebbe is bele lehet kötni, de most nem a világháború alatti családi viszonyokra gondolok.

Az, ha valaki olyan helyzetbe került, hogy össze kellett idő közben költözni a szülőkkel, megint más tészta, mert ennyire előre nem lát senki, bárhol megtörténhet a legrosszabb. Vagy 30on felül nincs kilátása sem arra, hogy változni fognak a pénzügyi, lakhatási lehetőségei, az is más dolog, bár akkor sem kéne 4-5 gyereket vállalni. Ilyen helyzetekben (meg biztos van még egy csomó, ami most nem jut eszembe hirtelen) eszembe sem jutna ítélkezni.

De. Az elmúlt 5 évben azt hallgattam mindenkitől, hogy hülyeség fiatalon gyereket szülni, előbb karrier, biztos anyagi háttér, stb. Jelenleg viszont (bocsánat, nem akarok senkit megbántani) azt látom, hogy valamiféle új "trend" lett, hogy minél előbb hozzunk össze egy gyereket, mert olyan jó lesz fiatal szülőnek lenni. Persze ennek is ezer meg egy oka lehet, megvannak már a megfelelő körülmények, támogatják őket ebben, de ami engem kiakaszt, amikor csak azért szül valaki, mert már x ideje nincs munkája és valamivel elfoglalja magát. Most nem a gyakoriból kiindulva is, legalább 10 olyan korosztályombeli lányt tudnék mondani, akiknek már vagy van gyereke, vagy most fog szülni. Volt osztálytársaimról, sulitársaimról, ismerőseimről kb. naponta derül ki, hogy babát várnak. Nem az én dolgom, de nagy részt tudom, hogy mindketten a szülőkkel élnek, jobb esetben egyikük dolgozik (bár döntő többségben egyikük sem) és a "komoly kapcsolatuk" tart már vagy fél éve is. Lehet, hogy csak én vagyok a nem normális, de nem mernék a semmire gyereket vállalni, úgy, hogy jobb esetben majd a szüleink összedobnak egy albérletre, ahol elkezdhetjük a "nagyon megfontolt és felnőtt életünket" és majd kuncsorogni járjak, hogy vegyenek már az unokájuknak egy csomag pelenkát. Aki gyereket szeretne, legyen legalább annyira felelősségteljes, hogy ne arra alapozzon, hogy majd a nagyszülők eltartják gyerekestül. Nem azt mondom, hogy ne segítsenek, mert a családokban úgy szokás, hogy segítünk a másikon ha tudunk, nem azt mondom, hogy keressenek százezreket mindketten és csak 2emeletes saját családi házba lehet gyereket vállalni, de legalább annyi állandó keresetnek kéne lenni, hogy annak a gyereknek min. a pelenkáját, popsitörlőjét akármijét a szülei tudják megvenni és ne másoktól várják.

Mindezt nem azért mondom, mert baromira irigy vagyok, mert én külön élek a szüleimtől a vőlegényemmel, van állandó bevételünk, de még nem szeretnénk gyereket vállalni. A jelenlegi lakásunkban nem is tudnánk hova rakni és még nem érezzük úgy, hogy készen állunk egy olyan gyökeres életmód változásra, amivel egy gyerek járna. Nem arra várunk, hogy majd egyszer a luxusvillánkban pöccre összerakunk egy hiper-szuper babaszobát és lesz annyi tartalékunk, hogy a gyereknek élete végéig ne legyen gondja, de legalább a legalapvetőbb dolgokat meg kéne tudni venni, amit most nem tudnánk (ruháktól elkezdve a kiságyon keresztül bármit amire tényleg szüksége van egy csecsemőnek). Nem a karrierem miatt aggódom, de azt sem szeretnénk ha velünk egy ágyban kéne aludnia 7 éves koráig, mert mint írtam, jelenleg egy kiságy megvétele is komoly gondokat okozna.