Igaz, hogy ha nem hagyunk önállóságot a gyereknek úgy 25 felett, az megrontja a kapcsolatot?

én úgy gondolom hogy csecsemő vagy akár magzati korban ha megvan a teljes elfogadás a szülők részéről, ez az alapja hogy kialakuljon a bizalom a világ felé, akkor ez automatikus fog működni mind gyermek mind szülői részről

szerintem

és ha engem az életben soha nem neveltek önállóságra és egyszerűen nem tudtam, hogy ez hiányzik, annyira eltitkolták előlem h ilyen van, akkor mi van? megcsinálnék én mindent, de sose hagyják és nagyon elegem van már. ill. lehet h nem mindent mert azt is gondolom magamról h hülye vagyoks és nem bírnék néhány dolgot megtenni mert azt se tudom mik azok, ilyenkor mi van? elköltözni nem nagyon van lehetőségem, köszönöm a kormányoknak is h semmi álláslehetőség hiába keresek h összeszedhessem magam és elköltözzek, de a nem létező pénzemet azt kiszednék belőlem.

és igen, nagyon megrontja a kapcsolatot azzal, aki hülyét csinált az emberből :(

ilyenkor mit lehet tenni egyáltalán? kötél?

mondom, beszélni nem lehet a dologról mert elbeszélünk egymás mellett. ha máshova kerültem egy időre pl. táborok, kollégium, ott elvoltam és sokkal jobb volt de erre már nincsenek lehetőségeim és csak nagyon rövid idejűek voltak.

8. és 9. voltam.

A kapcsolatot talán nem is, mert mindkét félnek kényelmes ez, de a "gyerek" 25 évesen már nem gyerek. Sőt, 20 évesen se. Tudni kell levenni a kezünket a kölyökről, mert egyszer ott marad magára, és valószínűleg semmit nem tud/akar elintézni egyedül. Életképtelen lesz, ha azt érzi, minden a s.gge alá van tolva/sosem kell önálló döntéseket hoznia/megdolgoznia valamiért.

Arról nem is beszélve, hogy érett kapcsolatot csak érett, önálló emnerrel lehet kialakítani. 25 évesen meg már bőven benne vagyunk a korban, ha párkapcsolatról van szó.

"Akkor jövünk rá igazán, hogy minden egyes cselekedtük mögött jó szándék lapult..."

Nem biztos,hogy jó szándékból tették azt,amit.

Ez munkára is igaz?

27 leszek és nem bírok egyedül megoldani dolgokat.