Anyai ösztönök ennyire megváltoztatják az embert?

Hát, nem vagyok sokkal idősebb nálad (21 vagyok), és alapvetően nem bírom a kisgyerekeket (pl. mikor a vonaton hallom, h hisztiznek, vagy sikítoznak a maguk gyerek módján), de mikor tudod, h egy gyerek hozzád tartozik, az azért más lehet.

Ez csak egy példa: a párom nővérének nemsokára babája születik, az egész család iszonyatosan várja már a kicsit, és mondom alapvetően nem kedvelem a kisgyerekeket, de engem is magával ragadott ez a várakozás, én is tűkön ülök már, h megsimíthassam, aztán ha nagyobb lesz sütit süthessek neki, aztán majd vele együtt, h homokozzunk, legózzunk és gyurmázzunk... Pedig nem is vérrokonom, de tudom, h egy fantasztikus kissrác lesz, aki a családhoz fog tartozni.

Na, egy anyánál, aki 9 hónapig a testében neveli az a babót, gyakorlatilag szimbiózisban él vele, érzi, mikor mozog stb ez sokkal fokozottabb érzés lehet. Egy olyan kötelék, amit gyakorlatilag lehetetlen meghatározni. Amiben vegyül a törődés, a féltés, a szeretet.

Amúgy igazad van, a nevelésen tényleg sok múlik. Ha egyszer gyerekem lesz, én is tartani fogok ettől. De szerintem anyukám a világ legjobb szülője (ami a nevelési elveit illeti, legalábbis), így remélem, h tanultam tőle eleget, h az én jövendőbeli gyerekem is normális lesz :D

Én elég pörgős voltam és vagyok most, anyaként is. De mégis a lányom került az első helyre. Ha ő nyűgös (most jön a foga), akkor a baráti programok bizony nélkülem zajlanak.

Sok a gond vele - ez így van :-)) De valahogy úgy vagyunk beállítva (én legalábbis) hogy csak a szépre emlékezünk. A szülés nem tűnik fájdalmasnak, a hasfájós korszak nem tűnik fárasztónak utólag. Amikor benne voltam, akkor az volt, de így utólag mát nem tűnik olyan vészesnek.

A gyerek rossz és egyáltalán nem olyan, amilyennek a szülei szeretnél - mivel én is ilyen gyerek voltam, nem fogom elkövetni a szüleim hibáját. Fogok neki lehetőségeket teremteni, hogy több dolgot kipróbáljon, de nem fogom semmire kényszeríteni, főleg nem érzelmi zsarolással.

A nő-férfi kapcsolat nagyon összetett. A mi babánk tervezett, majdnem 1 évet vártunk rá mégis kicsit megijedtünk, hogy "mi lesz". Nincs tökéletes recept arra, hogy kinek mi válik be. Nálunk külön alszik a baba, de hajnalban néha magunk közé vesszük. Nem hinném, hogy ezzel ártunk a kapcsolatunknak. Hétvégén néha a nagyszülők viszik el sétálni, amíg mi kettesben maradunk itthon. Ettől nem érzem magam rossz anyának. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, de megéri :-)))

Hogy a férfi mit érez apaként? Nem tudom. Az én párom simán átaludta az éjszakát akkor is, amikor még 3-4x etettem. De tud pelenkázni, etetni, öltöztetni, tudja mi a kedvenc játéka, szeret vele lenni.