Anyukám folyamatosan mindennel piszkál, és rosszul esik, ráadásul csak engem a családban. Miért csinálja? Most szeretnék egy fürdőruhát mert tönkrement, és meg sem hallgat.
Figyelt kérdés
13 éves vagyok. Egyik nap anyukám ideült a gép elé. Mondtam neki, hogy 5 percig itt lehet. De nem akart elmenni, és letelepített egy olyan vírust ami az egész gépet tönkrevágta. Ki kellett cserélni, és ennek is én voltam az oka. Kiabáltam vele, nem tagadom, de már nagyon elegem van abból, hogy mindent nekem kell csinálni: teregetni, kipakolni, bepakolni, mosni, mosogatni, porszívózni, néha még főzni is. Folyton mindent megígér és utána mikor említem csak kiabálni tud velem, hogy miért nem csináltam meg az összes munkát. Most elmentem apukámmal, a barátnőmmel meg vele vidékre. Itthon maradt a ruhája, és ezért is velem kiabált, hogy miért nem tudom bepakolni az ő cuccát, Azért itt azt megjegyezném, hogy mikor én már a kocsimban ültem ő még reggelizett, és kicsit sem zavartatta magát. Lenn sütöttem palacsintát életemben harmadszor, és egy elszakadt. Megjegyezte, hogy a barátnőm sokkal jobban csinálja. Erre most mikor mondtam neki, hogy jó, akkor hagyjon békén, ő sértődött meg, amiért még nem kértem bocsánatot a vírus miatti kiabálás miatt. Már annyira elegem van a megjegyzéseiből... Mikor mondtam neki, hogy én bocsánatot akartam kérni elkezdett kiabálni, hogy ez nem igaz. Magénak vesz egy csomó ruhát, nekünk a tesóimmal meg csak néha, azt is nagy dirrel-durral.2009. jún. 28. 21:19
1/20 anonim válasza:
"13 éves vagyok. Egyik nap anyukám ideült a gép elé. Mondtam neki, hogy 5 percig itt lehet." - ebből is látszik, hogy nemcsak anyukádban van hiba.
2/20 anonim válasza:
Szívesen meeghallgatnám anyukádat is ?
4/20 anonim válasza:
Hát én nehét eldönteni!szerintem nem minden anyukád hibája,bár az fura ha te főzöl.
5/20 A kérdező kommentje:
De nem az... hanem az, hogy van két tesóm is. Ők 25 és 20 évesek, és nincsenek is itthon Amúgy lány vagyok. Simán mehetne oda a gép elé, vagy esetleg a sajátjához, de ő ide jön, és folyton kiabál velem
2009. jún. 28. 21:29
6/20 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy velem is hiba van, de mikor anyukám nincs itthon akkor a tesóim kiabálnak velem. Olykor este is engem piszkálnak, hogy keljek fel és menjek mosogatni, és anyukám egyáltalán nem tiszteli az életemet. Ha elmondok neki valamit azt másnap már az egész utca tudja.
2009. jún. 28. 21:31
7/20 anonim válasza:
probálj beszélgetni vele!Lehet őt meg te idegesited és ezt megkéne beszélnetek!gidd el tuti hogy szeret téged hiszen az anyád aki felnevelt!
8/20 A kérdező kommentje:
És természetesen tisztában vagyok azzal, hogy néha én is tudok undok, és kibírhatatlan lenni, de már elegem van abból, hogy itt mindent én csinálok.
2009. jún. 28. 21:31
9/20 A kérdező kommentje:
És néha mikor már mondom neki, hogy anyu hallgass már meg, akkor ezt mondja: Ha nem fejezed meg akkor szájon váglak, és már úgy ordít, hogy az leírhatatlan. Nem is szeretek itthon lenni, inkább a barátnőimmel. De mivel itt van a hézimunkasony e. W705
2009. jún. 28. 21:36
10/20 A kérdező kommentje:
*házimunka
2009. jún. 28. 21:36
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!