Most tényleg én vagyok a gonosz?

Egy ideig én is ugyanebben a cipőben jártam. Anyám dettó ugyanez.

Ő leszázalékolt nyugdíjas, itthon még mindent megcsinál csak ki nem tud menni egyedül.

Ugyanezt eljátszotta velem is. Akkoriban mindig hazaszóltam a munkahelyemről, hogy kell-e valami.

Aztán a telefon aksija kezdett gyengélkedni és én mondtam neki, hogy 13 óra körül dugja be a töltőt mert hívni fogom. Azt hiszed bedugta? Soha nem tudtam felhívni és ez fél!! éves vita volt fél év alatt sem volt képes megjegyezni szerintem magasról tett rá. Új cuccra nem volt pénz mert akkoriban újítottuk fel a lakást szóval maradt a ledurrant telefon.

Na egy szép napon azt mondtam neki, hogy ok. ha ilyen vagy akkor legyen. De arra készülj fel, hogy, amit nem tudok meg előző nap az nem lesz elintézve.

Ezt keményen betartottam és nem érdekelt mit szól hozzá. Volt durrogás ezerrel de feltettem a fejhallgatót aztán felőlem mondhatta a magáét egyszerűen nem figyeltem rá és kész. Néha visszaszóltam, hogy állítsa le magát, ne csináljon magából hülyét és szokjon le a hisztizésről inkább gondolja át, amit mondtam neki és akkor nincs problémázás. Amikor már zsinórban sokadszorra nem tudott tejet reggelizni, akkor megtanulta bedugni a telefont. Ráadásul neki van egy olyan rossz szokása, hogy mindenbe beleköt. Ez ezért nem jó, az azért nem jó, a tejet innen hozd a zsömlét onnan, stb. na ennek az lett a vége egy idő után, hogy egy hétvégi bevásárlás kb. hat helyen zajlott, hatszor álltam végig kilométeres sorokat, sokszor haza kellett jönnöm mert teli szatyorral már nem akartam bemenni egy másik üzletbe, úgyhogy mehettem vissza. Aztán miután átöltöztem, nekiláttam a saját dolgaimnak akkor még jött ezzel-azzal. Na ennek is véget vetettem. Közöltem vele, hogy az egyik tej olyan, mint a másik szokja meg. Hamar elfelejtette milyen volt, amikor neki kellett rohangálni akkor ő is tudott panaszkodni ezerrel. Ő is egy irgalmatlan nagy mártírlélek azt hiszi rajta kívül senki nem szenvedett jobban az életben és ezt ki is használta állandóan jajgatott valami miatt. Na ezt egy párszor az orrára dörgöltem, mondtam neki mindig, hogy olyan gyerekes, és mekkora mártír jó lenne már felnőni és összekapnia magát mert vannak nála nagyobb nyomorral rendelkező emberek.

Sosem hagytam, hogy övé legyen az utolsó szó. Akkor sem ha félórás vita volt belőle. Tudtam, hogy egyszer leesik neki a tantusz, hogy nem érdemes velem meddő vitát kezdeményezni mert úgysem ér célt. Nekem volt igazam. Most eljutottunk odáig hogy alig mer kérni valamit. Tudod az anya-gyerek viszonynak is megvannak a határai. Vagy örökké a szolgája leszel vagy a sarkadra állsz és megmondod egyenesen, hogy mi van és ehhez következetesen tartod magad. Hosszú menet lesz de megéri. Ha mártirkodik hagyd rá, jól van anyukám beszélj az orvossal a te életed. Semmiképp se hagyd magad mert ezt a végtelenségig ki fogja használni. Az ilyenek csak akkor kapnak észbe ha napi szinten a képükbe vágja az ember a hibáikat. Tapasztalat. Megváltozni nem fognak, csak rájönnek, hogy bizonyos embereknél nem érnek célt.