Ha kiskoromban szexuálisan molesztált a bátyám, az milyen nyomokat hagyhatott bennem?
A kérdést nem tudtam rendesen megfogalmazni de itt van bővebben, amire gondolok:
Gyerekkoromban nagyszájú és közvetlen lány voltam, a családi felvételeken is látom, a szüleim is mindig emlegetik, hogy milyen vidám gyerek voltam. De aztán kamaszkoromban nagyon visszahúzódó lettem, féltem az emberek közé menni, kerültem az olyan programokat, ahol túl sok ember volt, zavarban voltam, ha idegenekkel kellett beszélgetnem stb.
Meg azért voltak más problémáim is, sokszor gondolkoztam öngyilkosságon (azért azt nem hiszem, hogy valaha is komolyan gondoltam volna, egyszerűen csak szerettem volna valami változást), vagdostam magam stb.
Folyamatosan próbáltam "megfejteni" magamat, hogy miért vagyok ilyen. Sokáig azzal magyaráztam, hogy ezek kamaszkori problémák, hogy sokan éreznek így ebben a korban stb.
De minél többet gondolkoztam "magamon", annál gyakrabban jelent meg a fejemben az az esemény, amit mindig is próbáltam elfelejteni, tagadni, úgy csinálni, mintha nem történt volna meg. Hogy a bátyám szexuálisan molesztált.
Régen, amikor kicsi voltam, lehet, hogy sikerült jó pár évre tényleg elfelejtenem, vagy legalábbis elhittem, hogy elfelejtettem. De sajnos ezt nem tudom elfelejteni, és szépen lassan "elfogadtam", és megpróbálok szembenézni vele.
Azért IS volt nehéz elfogadnom, mert 10-11 évesen nem tudtam, hogy mi történik, nem tudtam a szexualitásról, szóval így nehezebb volt "felnőtt" fejjel felismerni, hogy mi is történt...
És most, hogy beismerem magamnak, hogy tényleg az történt, ami (nem erőszakolt meg, azért ennyire nem durva a helyzet), hajlamos vagyok ezzel indokolni a személyiségbeli "szerencsétlenségeimet". Erre fogom azt, hogy évekig tartott mire úgy-ahogy leküzdöttem a szociális fóbiámat és egyéb problémáimat.
De akkor is igazságtalanságnak érzem, hogy ez történt velem, mert úgy érzem, hogy míg mások önfeledten élhették a kamaszéveiket, addig nekem az volt a "feladatom", hogy leküzdjem ezt az egészet.
És persze azt is erre fogom, hogy 23 évesen még sosem volt pasim.
Na és persze azt is igazságtalannak érzem, hogy míg engem tönkretett lelkileg, és mondhatni elvett pár boldog évet az életemből, ő boldog, sikeres életet él, sok barátja van, barátnője stb.
Természetesen nem azt szeretném, ha neki is rossz lenne, mielőtt félreértene valaki. Magától értetődő, hogy azt szeretném, ha nekem IS jó lenne, és azt, hogy ez az egész soha ne történt volna meg.
Tehát a "rövid" összefoglaló után újra megfogalmazom a kérdésemet:
Lehetséges, hogy a fentebb leírt problémák csak simán kamaszkori "hisztik" és így is úgyis megtörténtek volna, vagy a molesztálás okozhat ilyesmi és más lelki problémákat?
(Ja, és persze, igen, tudom, menjek pszichológushoz stb. Tudom, hogy jó lenne, de úgysem fogok, mert ezt senkinek sem fogom elmondani, és nem tudok titokban elmenni egy pszichológushoz, úgyhogy ez nem fog megtörténni.)
Ezért, ha van valakinek valami tippje, vagy véleménye, azt szívesen veszem.
válasza:
válasza: válasza:"Lehetséges, hogy a fentebb leírt problémák csak simán kamaszkori "hisztik" és így is úgyis megtörténtek volna, vagy a molesztálás okozhat ilyesmi és más lelki problémákat? "
Sok kamasznak vannak ehhez hasonló problémái, még akkor is, ha nem élt át ilyesféle traumát. Ugyanakkor azt gondolom, h ilyenkor ezekből inkább csak egy-egy tünetet produkál. Az, hogy 23 évesen még nem volt pasid, önmagában nem abnormális, az, hogy félszeg vagy ismeretlenekkel, nagy társaságban, szintén nem az. az öngyilkossági gondolatok és önmagad vagdosása azért már eltér a normálistól, így együtt pedig mindenképp gyerekkori traumára utal. de nem annyira vészes a dolog, ne ijedj meg! nehogy azt gondolod, h rajtad nem lehet segíteni, sosem leszel olyan, mint mások, akikkel nem történt ilyesmi. dehogynem. nagyon értelmesnek tűnsz, szépen fogalmazol, jó a gondolkodásod, megvan benned a nézőpont váltás képessége. minden adott ahhoz, h boldog életed és kiegyensúlyozott emberi kapcsolataid legyenek. de ezzel foglalkoznod kell egy kicsit, ne söpörd a szőnyeg alá!
Köszönöm utolsó válaszoló a biztató szavakat!
Viszont azt nem gondolom, hogy valaha is el tudnám mondani ezt bárkinek, és főleg nem a bátyámnak.
Alapból nem túl közeli a kapcsolatunk, ritkán találkozunk és nincsenek mély beszélgetéseink, ezért nem hiszem, hogy valaha is szóba merném hozni. És nem is gondolom azt, hogy javítana a dolgon.
Én ezt szépen lassan próbálom magamban feldolgozni, és azt, hogy először leírtam valahol, még akkor is, ha névtelenül, már fejlődésnek tartom. És én tényleg kíváncsi voltam arra, hogy vajon ez miatt voltak-e bizonyos dolgok az életemben.
Mert nagyon sokáig ez eszembe sem jutott, csak egyszer véletlen belefutottam egy cikkbe ami apák által molesztált lányokról szólt. És ott írtak valami olyasmit, amiben magamra ismertem, és akkor hasított belém először a gondolat, hogy mi van, ha ez a molesztálás változtatott meg, tett visszahúzódóvá stb.
Akkor az volt az első reakcióm, hogy iszonyatosan dühös lettem, és azt gondoltam, hogy a bátyám tönkretette az életemet.
De azóta már eltelt kb. 2 év, és még tovább "normálisodott" a személyiségem, most már nem érzem magam a társadalomból kivetettnek vagy egy rakás szerencsétlenségnek, talán ezért is tudok szembenézni a múltam ezen részével.
Most már tényleg úgy tekintek erre az egészre, hogy ez mind a múlté. Mind a molesztálás, mind az életem nehéz időszaka.
Most már tényleg csak szeretnék a végére járni az ügynek, hogy emiatt voltam-e olyan, amilyen vagy más miatt.
De ezt úgysem fogom megtudni, szóval a legjobb gondolom előre nézni, és a múlttal--ilyen szempontból--nem foglalkozni...
válasza: válasza:Nekem is szinte ugyanezek voltak a tüneteim, bár engem másfajta trauma ért.
Pl. telefonálni a mai napig alig merek, szinte ájulásig izgulok.
Nem tudom, miért nem akarsz pszichológushoz menni. Nekem sokat segített. Egyedül szerintem nem fog menni. És egy fórumon sem. Név, arc nélkül. Nem tudjuk, ki vagy. Lehet, hogy úgy érzed, hogy most kiírtad magadból, de ez nem az igazi. Én is próbáltam több fórumon is, igazi néven, teljesen őszintén, de azok az emberek csak betűk a képernyőn.
Mikor elmentem a pszichológushoz, ott nem volt semmi maszk, álca, rizsa. Ott én vagyok, minden hibámmal, nem úgy, ahogy megálmodom magam, nem hazudhatom másnak magam, mint aki vagyok.
Szerintem addig, amíg nem vonsz bele ebbe valakit, addig ezt nem fogod tudni feldolgozni. Mert addig bármikor úgymond "eljátszhatod", hogy nem történt meg. De ha már más is tudja, akkor mindez valósággá válik. Akkor már nem egy képzeletbeli szörnnyel fogsz küzdeni, akit nem lehet legyőzni, hanem egy valóssal, aki elpusztítható.
válasza: válasza:100%-ban mintha magamat olvastam volna. Annyival volt más hogy engem a nagybátyám molesztált. Én is próbáltam megfejteni hogy miért lettem visszahúzódó, és nem tudtam máig megfejteni hogy miért lehetett, mivel akkoriban jött még egy nagy problémám ami még mindig kihat rám, mert maradtak olyan nyomok amiket nem tudok csak úgy elhessegetni. Nem is emlékszem a 2 dolog közül melyik kezdődött előbb szóval ezen gondolkozhatok sokáig...Mondjuk én 19 éves vagyok, de nem bírok egyszerűen megbízni az emberekben, legalábbis annyira amennyire talán kéne. Nem volt pasim, és sokáig nagyon nem tudtam mit kezdjek ezzel mert úgy gondoltam hogy úgyis eltaszítok magam mellől mindenkit a fura viselkedésemmel (legalábbis hosszú távon szerintem az lennék). Próbálok ezekből a gyerekkori problémákból kilépni, és jó lenne egyszer úgy felkelni hogy ne kéne rosszul éreznem magam amiért valamit elszúrtam, vagy biztos el fogom szúrni..stb. Csak úgy felkelek, élem a mindennapokat. De valami miatt mindig idegeskedek.
Amúgy mai napig találkozom a nagybátyámmal, és mindig is tabuként tekintettem a dologra illetve nem beszéltem senkinek, és ha találkozunk akkor is próbálok úgy tekinteni az egészre mintha meg se történt volna.
válasza:A valasz hatarozottan igen. Az ilyen dolgok nem maradnak nyom nelkul, es a rosszhir hogy egesz eletedben kihathat rad.
Es ezt sajnos en is szemelyes tapasztalatbol tudom.
Ugyan ezekkel a tunetekkel kuzkodttem es kuzdok mai napig meg meg jo par hasonlo jellegu problemaval, a sexualis eletemre is nagy hatassal van, ami miat nem tudok egy normalis eletet elni mindig paranoias vagyok es sorolhatnam napestig.
Amint irod tulvagy rajta , bar szerintem atmeneti helyzet nalam is mindig igyvan van egy jo korszak majd jon ismet a depreszio es az orok vesztes vagyok erzes:(
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!