A szülőknek mi a fontosabb? Bővebben lent.

Én szülőként nagyon nem örülnék ha a fiam meleg vagy a lányom leszbikus lenne.Nem ilyen életet álmodtam meg,hogy ha gyerekem lesz akkor a mássága miatt állandóan bántsák,sértegessék(még megvédeni se tudnám).Nem tudnám elképzelni,hogy soha nem lesz unokám stb..

DE! (itt a DE)

Azt,hogy én hogy gondolom a jövőt velem és a gyerekeimmel kapcsolatban az az én elképzelésem,álmaim.Nem a gyerekeimé.

Ha mégis leszbikus vagy meleg lenne a gyerekem akkor bár fájna,de teljes mértékben elfogadnám a másságát,és ha nem is akarnék tudni a részletekről,támogatnám,segíteném.Én anyaként nem rúgnék még + bele,és nem bántanám.Meglenne a maguk harca a külvilággal.Én nem erőltetném,hogy a társadalom megszokott tagja legyen,hagynám,hogy az élete nagy kérdéseiben ő maga döntsön..

Erre senki nem fogja neked azt válaszolni, hogy azt szeretné, ha a gyereke boldogtalan lenne. Viszont el kell fogadni, hogy mindenkinek máshol van a tűrésküszöbe.

Mondok egy példát, elég szélsőséges, de megtörtént, ismerem a szereplőket. Keresztény-konzervatív család, egy szem fiúval, aki mindig jó magaviseletű, jó tanuló, szelíd gyerek volt. Erre 25 évesen bejelenti otthon, hogy ő valójában nő, és átoperáltatja magát, mert csak így lehet boldog. Szerinted lehet a szülőket hibáztatni azért, hogy - finoman szólva - nem bontottak pezsgőt a hír hallatán? Ráerőltetni persze semmit nem tudtak a fiúkra, aki ma már lány.

Hogy a kérdésedre válaszoljak: kövezzetek meg, de nem örülnék, ha valamelyik gyerekem kijelentené, hogy a saját neméhez vonzódik, de a heteróságot ráerőltetni nem tudnám, és minden bizonnyal egy idő után megemészteném a dolgot.

Véleményem szerint azok akik "normálissá" akarják tenni a gyereküket, lelkileg elnyomják, azok nem képesek elfogadni hogy szívük szép magzata önálló lény. Saját álmokkal és vágyakkal.

Én biszexuális vagyok. Mikor édesanyám erre rájött (lány párom volt) akkor mindent megtett, hogy megakadályozza. Sajnos ezzel el is veszített engem.

Férjem van és családom, de azóta sem képes elfogadni, hogy ÚGY szerettem egy másik nőt. Tojik arra, hogy boldog vagyok-e, csak legyek normális.

Szeretem a férjem, aki tudja is a másságom.

Anyám szemében pedig megmaradok a tékozló gyermek szerepében.

Nincs gyermekem,de elmesélnék egy esetet,ami a családunkban történt.

Van egy unokatestvérem,két évvel fiatalabb nálam.Gyermekkorunkban sok időt töltöttünk együtt,szeretjük egymást.Én voltam az első,akinek 17 évesen elmondta,hogy leszbikus,habár már előtte is sejtettem.Az apja rendőr és elég konzervatív fazon,ráadásul unokatesóm egy szem gyermeke,az édesanyja(az én keresztanyám)szülés után meghalt.Megkért,hogy segítsek neki elmondani az apjának,mert nem akar már titkolózni előtte,de egyedül nem bírja végigcsinálni.Megtörtént a dolog,nagyon rossz volt,ez után köztük legalább fél évig hidegháború volt.Unokatesómnak az volt a szerencséje,hogy idő közben elkerült koleszba Pestre.Azóta szerencsére az apja megemésztette a dolgot,bár nem szeret erről az egészről beszélni.Azonban unokatesóm barátnőjével nem akar találkozni,pedig azok már lassan másfél éve együtt vannak.Sajnos nem tehet mást mint elfogadni az apja távolságtartását.

Ezt a példát látva én másképp csinálnám ha így alakulna.Lehet,hogy nem repdesnék az első időkben az örömtől,de megpróbálnék annyira megértő lenni,amennyire csak lehet.25/N

Én amiatt aggódnék, mert hiába boldog a gyerek a vele azonos neművel magában a párkacsolatban, ha nem vállalhatja fel, vagy felvállalja mindenki ujjal mutogat rájuk vagy ha nem is mutogat de feltűnést keltenek, stb. Tehát a konzekvencia ugyanaz: akkor sem lenne maradéktalanul boldog, ha egyébként az lenne.

Hiába szeretik egymást a vele azonos neművel, nem lenne boldog élete, tehát én elsősorban emiatt szomorodnék el nagyon, ha azonos nemű párt választana. Másodsorban amiatt, mert azért egy melegnek vagy leszbikusnak soha nem lesz igazi családja, mármint a hagyományos értelemben. Mert ha van valakinek csaja/pasija, az azért nem egészen ugyanaz, mintha gyermeke születik, unokája, stb. Tehát a gyerekem, ha az azonos neműekhez vonzódna, gyakorlatilag csak a hálószobában lenne boldog, vagy a négy fal között a kedvesével, mert sem a külvilágban nem élhetne teljes életet, sem a családi élet szintjén mondjuk 30-40 év múlva.

Az első lenne a gyerekem boldogsága,nagyon nem érdekel ki mit gondol.Megtanitott az élet arra hogy csak az számit amit én gondolok magamról,nem az amit mások gondolnak rólam.

Nem vagyok meleg normális kapcsolatban élek és mégis olyan pletykák mentek rólam hogy az eszem megáll,még jó hogy magasról ....