Szerintetek mennyire reális ez?

Olvasik itt érzésekről , családi problémákról. Igyekszek én is megérteni sok mindent, de van amit én sem tudok. De nagy álltalánosságban egy-két dolgot leírnék.

Előre is elnézést ha helyesírási hibám lenne. Műszaki ember vagyok és nem humán.

Először is én úgy gondodlom, hogy egy ember életetét befolyásolja az amit a szüleitől kapott. Nagy mértékben a neveltetése. Sok ember nem is tudja miért tesz úgy, vagy csak érzi, de teszi. Másrészt nem tud azzal az érzéssel mit kezdeni.

Ebből kifolyólag szerintem érdemes megismerie az embernek önmagát. Ennek legobb módja az ha megismeri önmagát. Magyarán mondva agyermekkoráról is tud beszélni, érzéseit kielemezni, megmagyarázni, összetudja rakni az érzéseit a gyermekkorával. Mindenki tudja, hogy akkor amikor kialakul személyiségünk érzésvolágunk , az a gyermekkor.

Ami ebből adódik visszük tovább felnőtt korunkra , de mint érzés. Érzünk valamit és teszünk azért, hogy helyére kerüljön, nyugalmi állapotra törekszünk.

Pl: ezért van ha egy gyermek csak nő a szülei mellett akik nem nevelik , ápolják lelki világát, nehezen tud fizikailag elszakadni a szüleitől. Neveltetési hiánynak nevezném.

Család alapítás során kerülnek ezek felszínre. A nő olyan lessz mint az anyja,de vágyik, ha jó volt az apja az apai mintaképre.

Mjd ugye az érzések amik ösztönösek és ne tudatosak, mert a szürkeállomány pont nyugalmi állapotban dolgozik, van egy érzés, de nem tudja az illető honnan. Pl: valaki elkezd sírni egy éppen neki érzelmi alapokra nyugvó filmen.

Nálam pl az üti ki a biztosítékot ha gyermeket bántanak érzelmileg, de ha fizikailag akkor teljesen, de mivel nehezen tudok ösztönös lenni, így a joggall élek és szép szóval. Ezt onnan tudom, hogy rossz volt agyermekkorom és tudom mit tud szenvedni egy gyermek, tudatosan.

A másik ami megint fontos , az életviteli szemlélet.

Leegyszerűsítve a dolgokat egy férfi aki férj, ösztönéből adódóan a családjának él, ez a normális. Pont azt nézi és ne magának a családjának legyen jó. Ebben az anyagi és emberi oldal is meg van, ezt vallom én. A nő aki feleség azt úgy gondolom, hogy anya és feleség egyben. Ő is a családjának él. és megbecsüli azt. Talán konzervatív vagyok, de végül is ebben nőttem föl.

Persze sokan vannak akik ezt fölrúgják, mert alapon , kifogásokat keresve. Egy kérdést olvastam egyszer itt. a feleségnek az volt a legnagyobb gondja, hogy fingott a férje. Talán ő meg fölbüfögte.

A másik ami szerintem megint fontos a gyermekkel való törődés. Ideális eset amiket leírtam, de a gyermekkel , gyermekekkel, összehangoltan , tudatosan nem szélsősőégesen, csak tudatos ember tud. Az aki ismeri önmagát, tisztában van a hibáival, belátja, majd főleg ha közlik vele módosít a hibályán.

Erre mondanám, hogy nincs ideális eset, de olykor akad, az az aranyközépút. De szerintem, érdemes mindenkinek önmagát megismerie családalapítás előtt. Érzéseit föltárni.