Van itt köztetek olyan, aki burokban, túl nagy féltésben nőtt fel?

Szintén burokban nevelt egyke vagyok - bár én pont, hogy az egyedüllétet viseltem jól, mondhatni igényem van rá.

Szintén szociális analfabéta voltam, viszont nekem sokat segítettek Dale Carnegie könyvei. Eléggé gyakorlatiasan írja le a dolgokat, érdemes elolvasni őket.

Én is egyke vagyok. Így visszaemlékezve nem tudtam soha megoldani a gondjaimat, már az oviban sem. Nekem anyukám egy "a jég hátán is megélő" volt (már meghalt sajnos) és mivel ő nagyon jól feltalálta magát, én meg nem, így ő oldott meg helyettem mindent. Az oviban bement ha bántottak, az ált.suliban detto, és olyan anyámasszony katonája lettem. Másoktól hallom azt mondta nekik az anyjuk hogy "üss vissza ha bántanak" stb de nálunk meg anyám ütött vissza (persze csak szimbolikusan). És emiatt nem alakult ki bennem semmi önállóság. Persze miután meghalt, valamennyire igen, de akkor meg amiatt lettem tutyimutyi mert eltűnt mögülem a támasz...

Ja amúgy én annyira nem igényeltem a társaságot, mai napig így vagyok vele. Van aki azzal jön hogy miért nincsenek barátaid, ez nem normális stb. Persze néha igénylem hogy a barátnőkkel elmenjünk moziba, sétálni stb. de úgy hogy minidig minden percben együtt, na azt nem. Ezzel szerintem akkor fogom megszívni ha párkapcsolatom lesz, mert ha nem bírom a társaságot, akkor gondok lesznek...

Ja meg annyit hogy abból is látszik hogy milyen jól elvoltam egyedül, hogy a Barbie babákkal elvonultam, és egyedül órákig játszottam velük. Vagy elkezdtem nézni egy filmet és lekötött teljesen. Soha sem igényeltem hogy XY jöjjön játszani velem. Játszótérre sem szerettem járni, a gyerekek közé. Így jobban belegondolva már 5 évesen is antik el hogy 22 évesen máshogy legyen? :D

szintén :(

bár nekem van nagyobb testvérem, de 12 évvel idősebb, úgyhogy sose volt meg a közös hang

bennem is meg van a szociális igény, de valahogy nekem ez nehezkésen megy.

ránézek majd erre könyvre. köszi :)

amúgy fiúk, vagy lányok vagytok?

* Mármint:

Így jobban belegondolva már 5 évesen is antiszociális voltam, miért várják el hogy 22 évesen máshogy legyen.

én is nagyon sokáig -életképtelenül - burok gyerek voltam -ezt utólag szüleim is elismerték . Sajnos (5 évvel vagyok idősebb) ott ittam meg leginkább a levét h sokáig én is azt hittem h nem vagyok képes semmire.Ezért egy csomó minden sokkal később történt az életemben mint más normális ember életében önállósodás szempontjából is. Szocializációm viszonylag jól alakult.. Most inkább magamnak köszönhetem a magányom .Ami persze az általad írtak miatt is kialakul(kihasználtak engem is) meg barátnak nem olyanok jöttek mostanság akik számomra is érdekesek lennének.

Szívesen beszélgetek Veled ..ha gondold írj rám !

üdv.

Hasonló vagyok én is, bár nem egyke. Egy nálam 6 évvel idősebb testvérem van, aki nagyon hamar elment otthonról. Azt gondolom, hogy a szüleim válása és a nővérem önállósága vezetett oda, hogy én lettem az akit "bezártak". Anyukámnak nem lett utána senkije, így kellett neki valaki, aki mellette marad.

Két éve volt, hogy megszakítottam a kapcsolatom az egyik barátnőmmel, hasonló okokból, mint amiket leírtál. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem közeledem senkihez. Sokszor nagyon rossz, amikor nincs kihez szólni a páromon kívül, de a kihasználtság még rosszabb érzés.