Mióta lett elítélendő dolog ez?

Nem elítélendő, de sokszor én is úgy érzem, hogy kihasznál a 25 éves egyetemista fiam, mert hagyom magam.

Igen, a lehetőségekhez képest mindent megadok neki és látom, hogy van elég ideje, el tudna menni dolgozni, ha egy kicsit jobban rászánná magát. Nyilván nehéz suli mellett dolgozni, de 25 évesen ezt már be kell tudni vállalni, főleg úgy, ha a szülőnek az eltartás komoly anyagi teher.

Másrészről látom, hogy egyáltalán nem tudja megbecsülni a pénzt, mert egy percig sem dolgozott érte.

Válaszolva a kérdésre, azért baj, mert nem tanulja meg időben a felelősséget, a pénz értékét, a beosztást és ez válik természetessé számára (tisztelet a kivételnek).

ez a normális. Nálunk még most is segítenek a szülők, pedig van két gyerek is már, a kerti dolgokból mindig pakolnak, ez hatalmas anyagi segítség. Cserébe mi is szoktunk segíteni. Szerintem ez egész életben így kell hogy legyen, kire számítson az ember, ha nem a családra??

Neked most tanulnod kell, dolgozhatsz még eleget. Akik fújjolnak, azok csak irigykednek.

Irigység. Én is irigyellek. :)

16 éves korom óta eltartom magam, szakmunkásra mentem, hogy suli után rögtön el tudjak helyezkedni. Közbejött a lányom. Az érettségi várhat, viszont már tudom, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni, és ha lesz pénzem, magánbölcsit nyitok!

Tanulnom kell érte, de végre van életcélom, ami nem abból áll, hogy meló-meló-meló, saját ház devizából- meló-meló-meló nyugdíj.

ha ez megnyugtatt én azt hallgattam anyám barátjától, hogy ő 16 évesen már bejárta németországot egy motorral...

van olyan szitucáió amikor gáz hogy eltartják a szülei (mert neki az hűű de kényelmes és anyu meg apu pénzén megy el szórakozni meg mi egymás-> kihasználja őket) de szerintem nem gáz ha a szülő segíti a gyerekét

Érezd magad szerencsésnek.Sajnos nem mindenkinél ez a felállás.Én például ha akartam volna is,akkor sem tudtam volna egyetemre menni.Mégpedig azért,mert az apám 18 évesen amikor hazamentem az ajtóban állt,és a kezembe adta a táskámat,hogy felnőtt lettem,ideje a saját lábamon megállni.Magyarul:ki lettem dobva a nagy világba.De nem bántam,mert úgyis menekültem volna,mert az anyám egy agresszív alkoholista,és nem volt szép életem mellette.Az én sorsom sokkal több embernek ismerős,mert ők s hasonló sorsot éltek/élnek át.

Nagyon ritka(mint a fehér holló) egy olyan család mint a tied.

De ettől függetlenül: Nem az az elítélendő ha az egyetemista gyerek a szüleivel él,hanem az,hogy amikor a szülők is kínlódnak hogy életben maradjanak,amikor minden nap úgy mennek dolgozni,hogy rettegnek vajon ma kirúgják őket? Amikor annyi pénzük nem marad,hogy hő végéig kijöjjenek akkor az egyetemista nem hogy nem tanul,de annyit nem tenne meg,hogy részmunkaidős állást keressen,legalább a saját költsége fedezésére.Tisztelet a kivételnek,mert sok egyetemista bár szülőkkel él,de mindent megtesz,hogy segítsen a helyzeten.

Az az elítélendő ha más nyakán élősködünk függetlenül hogy egyetemista vagy sem.

Régen sokkal nehezebb volt bejutni egy egyetemre és diplomát szerezni.A nagybátyám a 60-as években úgy mehetett ki Moszkvába az egyetemre,hogy az egész családot átvizsgálták.A szüleinek pártagoknak kellett lenniük.Kijutott,dolgozott,és diplomát szerzett.

Akkor ilyen világ volt.

Ma bárki mehet egyetemre,és valljuk be,a legtöbben azért mennek,mert nincs kedvük szakmát tanulni,és dolgozni.Így csak időhúzás az egész.

A barátnőid esete..Nem mindenki jár így.A nővérem könyvelőnek tanult szakközép iskolában.18 évesen érettségi után dolgozni ment.Majd család,és gyerek.Mégis 5 éves gyerek mellett,munka mellett lediplomázott.

Én lustább voltam annál,hogy tanuljak.Így ma se diplomám,se nyelvvizsgáim nincsenek.Az érettségim is csak azért van meg mert 34 évesen mindenki azon nyavalygott,hogyha nincs valakinek érettségije azt sehová nem veszik fel.Letettem.6 éve megvan,de még soha egyik cég sem kérte akárhová mentem dolgozni.Nem kaptam több fizetést,mert van érettségim.Ma meg külföldön dolgozom úgy hogy még nyelvvizsgám sincs,sőt ahogy mondani szokták csak "konyha nyelven" kommunikálok..(én lenni munka,nem menni-maradni..:) kábé így.Mégis jól keresek,jó helyen dolgozom a szakmámban.(az se nagy szám,könyvkötő vagyok)

Amúgy én is 17 éves korom óta dolgozom,mert a szüleim szerint ha elvégeztük az iskolát,és felnőttek lettünk,akkor álljunk meg a saját lábunkon.

Akkor, ha a szülők ezt megtehetik, ezzel nincs baj.

Ha viszont nem, az engem zavar. Egy felnőtt, 22-27 éves ember ne mondja azt, hogy ez neki JÁR miközben a szülei a kaján meg a fűtésen spórolnak, hitelt vesznek fel.

A másik kedvencem meg a "suli mellett nem lehet dolgozni, nincs is állás stb". A párom és az öccse is a BME mérnök-informatika szakára jártak. Mindketten dolgoztak mellette, pedig nem éppen alibi-szak. Aki akar, az el tud menni.

Ismétlem: ha a szülőknek nem megterhelő, akkor semmi rosszat nem látok benne.

Én is hasonló családban élek, mint te. A nagyszüleim a mai napig segítik a gyerekeik családját, akár anyagilag, akár a kertben megtermelt zöldségekkel, gyümölcsökkel, vagy tényleg bármivel. Ezért cserébe természetesen mi is ottvagyunk bármikor, ha kell kertet kapálunk, vagy gazolunk, ha kell bevásárolunk, fuvarozunk, bármi. Én ebben a szellemiségben nőttem fel és úgy neveltek, hogy a család "szent" és ahol szükség van, ott legyen segítség.

Én is itthon élek, bejárós egyetemista vagyok. Fél évig dolgoztam suli mellett, de teljesen felőrölt, semmi szabadidőm nem maradt, nem tudtam kipihenni magamat, a barátaimat elvesztettem, még szerencse hogy párom nem volt éppen. (mérnök hallgató vagyok egyébként)

Végül döntés elé kerültem, hogy vagy beleőrölük, vagy valamelyiket feladom. A tanulást választottam. Tanulok annyira, hogy "alap" legyen, hogy kapok következő félévben is ösztöndíjat. A szüleimmel úgy állapodtunk meg, hogy továbbra is eltartanak ellátnak termszetesen, de a szabadidős tevékenységeimet többnyire álljam magamnak. Lehetőségükhöz mérten megadnak mindent, amiért én hálás is vagyok, persze mivel engem ebbe neveltek bele, természetes hogy ezért cserébe segítek is itthon, lenyírom a füvet, vagy kitakarítok, bármi... Van megtakarított pénzem, volt hogy anyuék kölcsönkértek belőle, ez is teljesen természetes. Házat úgy tudtunk minimális hitellel venni, hogy nagyiméktól kaptunk kölcsön, így nálunk ez teljesen természetes.

Én is nap mint nap kapom a beszólásokat, hogy nekem könnyű, mindent alám tesznek stb, de ezekkel igyekszem nem foglalkozni. Szerencsés vagyok, hogy ilyen a családom. Nem vagyunk gazdagok, de eléldegélünk boldogan. Senkire sem tartozik, hogy olykor én kérek a szüleimtől, olykor ők tőlem, olykor mindannyian a nagyszülőktől vagy ők tőlünk. Nekünk ez így természetes és így jó, más véleménye pedig nem érdekel. :) 22/N