Hogy képes egy apa elhagyni a gyerekét és utána le sem sz. Rni? Azok a szülők akik elhagyják a gyermeküket, mit éreznek? Miért tették?

Beszelgettem egy valoperes ügyveddel, aki eleg sok ügyet vegignezett mar, igy van ralatasa a dolgokra.

Nagyon sok esetben a szülök egymas iranti gyülölete, a parkapcsolatuk kudarcanak el nem viselese keszteti egyik vagy masik felet arra, hogy uj utakat keressen, es ne küzdjön olyanert, amire nincs rahatasa.

A szülök nagyon sok esetben a gyereket vetik be fegyverkent a masik ellen, es ez nagyon megbosszulja magat! A gyereknel!

Pl. apa (vagy anya, de az apa gyakoribb) menne lathatasra, de nem engedik meg. Vagy a gondozoszülö szandekosan rongalja a masik szülö imidzset, pl. felöltözteti, hogy apa mindjart jön, es elvisz teged, (pedig meg sem volt beszelve!), a gyerek var, es nem jön senki, az egeszböl meg annyi jön le, hogy apa nem tartotta a szavat. Vagy: lathatasi hetvegere szerveznek olyan programokat otthonra, hogy a gyereknek ne legyen kedve az apjahoz elmenni, es cirkusz legyen belöle. (Pl. zsur az egyik kis baratjanal, vagy Vidampark a barati tarsasagban, stb.) Leginkabb a nökre jellemzö ez a fajta aljassag, es összetartas, nem tudnak vesziteni, sem osztozni es tovabblepni. Ez a masik szülöt is melyen megviseli, elöbb-utobb - mivel eszköz nincs a kezeben - feladhatja, vagy kitarthat, de megkeseredik egy eletre a hiabavalo harcban. Szoval az eremnek van ket oldala is, a helyedben megkeresnem az apamat. Ha mar huszon felül vagy, akkor lazan megteheted. Utalkozas helyett. Mindig gondolj arra, hogy ö is emberböl van, lehet, hogy van oka ra, hogy nem akart keresni. Csak epp te nem tudod azt az okot.

Leggyakrabban akkor fordul elő ilen, amikor az apa akarata ellenére születik a gyerek. Lehet, hogy éretlen még az apaságra, vagy nem érzi megfelelőnek a párkapcsolatát, csak úgy "elvan" a nővel, de tudja, hogy nem ő az igazi, akitől majd egyszer gyermeket szeretne. De, ahogy már valaki irta is előttem, sok nő úgy érzi, joga van dönteni a férfi helyett, elsumákolja a védekezést, "véletlenül" terhes lesz, és megszüli a szegény ártatlan kis gyereket, aztán, ha a férfi mégsem hajlandó beleszokni a kényszerhelyzetbe és lelép, csodálkoznak, meg nyavajognak, hogy de szemetek a férfiak.

Megérdemlik. Csak kár, hogy sok kisgyerek szenved ilyen anya mellett, apa nélkül.

Házasságban, tervezett gyerekként születtem, "apám" mégis lelépett, és utána egyszerűen nem látogatott meg. (Nem, mielőtt valaki kérdezi, Anyukám NEM látta előre, hogy ilyen defektes, mert normális, sőt kimondottan családcentrikus embernek tettette magát)

Bevállaltam azt is, ami itt felmerült a válaszok közt, és aminek szerintem se így kéne, hogy legyen - 13 éves gyerekként megkerestem. Abból se lett rendszeres kapcsolattartás, mert ha én nem hívtam, ő nem hívott.

Nemrég halt meg, szétitta az agyát, rokonoktól megtudtam egy s mást, pl. hogy az utolsó pillanatig semmi lelkiismeret-furdalása nem volt, sőt nagyra volt azzal élete végéig, hogy a váláskor kiment az anyukámmal közösen bérelt tanácsi lakásból. Hadd ne dobjak már egy hátast. Nem értem, hogy létezhetett ilyen ember a világon.

Hozzáteszem, nálunk senki nem akadályozta (volna) abban, hogy látogasson. Anyukám még kimondottan hívta is, hogy jöjjön el hozzám, mert nagyon várom.

12.10

Én házasságba születtem, tervezett gyerekként. 1 éves voltam amikor elváltak, mert apám elkezdett piálni. Kb 5 éves lehettem,amikor elvonón volt, és azóta tiszta, ahogy hallom. 14 éves koromig az anyukám vitt hozzá rendszeresen láthatásra (saját költségén, apám egyébként havi 1000(!) Ft gyerektartást küldött :)). Dolgozott, volt pénze, tehát nem erről volt szó. Aztán 14 évesen azt mondtam, nem megyek többet, csak ha eljön értem. Gondoltam majd jön... Hát azóta is jön... amikor összefutottunk az utcán, köszönés nélkül ment el mellettem. Ő valóban egyszerűen nem kíváncsi rám... Nem érdeklem, és soha nem is érdekeltem. Most 26 vagyok.

De nekem szerencsém volt, mert teljes családban nőhettem fel. Anyukám második férje (3 éves voltam, amikor összeházasodtak, és azóta is együtt vannak) mindig úgy bánt velem, mint a saját gyerekével, őt hívom apának, ő nevelt fel, és ő mindig mellettem volt. De soha, sem anyukámtól, sem tőle nem hallottam egy rossz szót sem az igazi apámról. Sőt, ők erőltették, hogy találkozzak vele. De neki nem kellettem, pedig én vagyok az egyetlen gyereke. Ez van, sosem fogom megérteni, de túl vagyok rajta. Évekig rágódtam azon, hogy miért. Már nem érdekel...

Én is és tesóm is házasságba születtünk, tervezett gyerekként.

Én 1,5 tesóm 5 éves volt..mikor az "apám" anyámat megcsalta egy nő-vel ha már lehet egy ilyet nőnek nevezni,és szépen kivágott minket,nm küldte a gyerek tartást mindent elintézett mert neki olyan emberei voltak.nem érdeklődik felőlünk,van egy másik lánya őt neveli..Eddig tojtam rá,de most minél idősebb vagyok annál jobban..nem hagy nyugodni ez a dolog,azon töröm a fejem hogyan állhatnék rajta bosszút..