Ismertek olyan férfit, aki felnőtt kora ellenére képtelen leszakadni az anyjáról?

Igen, többet is. Az szerntem nem baj, ha az édesanyját hívja naponta, mert mégis csak az ÉDESANYJA, viszont pl. van barátnőm, akinek az anyósa simán kopogás nélkül beállít hozzájuk ( mert van kulcsa a lakásukohz), akár késő este, beleszól mindenbe, na az már sok.

Vagy itt van öcsém, 24 éves, otthon lakik, anyum szinte teljesen a cselédjévé amortizálódott, munka után rohan haza főzni, mosni a zsarnokra, aki jól keres de pénzt egyáltalán nem ad sem rezsire, sem kajára, ellenben elvárja, hogy még finanszírozzák a bulizásait...döbbenet.

Ja és egy tányért nem mos el maga után. Igazi...nem is tudom mi.

Szerintem sok anya rettentően elkényezteti a fiúgyermekeket, és ez sajnos csak táplálja a felnövő nemzedékben a hím soviniszta felfogást.

Rengeteg ismerősöm, haverom ilyen. Szerintem sok anya igényli ezt. Én nem tartom annyira helyénvalónak, szeretek független lenni.

Példa: haverom 30 évesen hazahordja a ruháit mosni, vasaltatni, képtelen bármit segíteni otthon. Nekem égett a pofám, amikor ott voltam náluk és parancsolgatott az édesanyjának.

Nem is egyet,

van olyan,aki házas,hát elég sokat veszekednek az anyós miatt,mert örökké a feleség ellen uszítja a fiát,holott rendes,normális mindkettő,szeretik egymást,csak könnyen manipulálhatók;

és a legtöbb egyedülálló még, a legidősebb ilyen ismerősöm 51 éves,jó fej,nincs vele semmi gond,de a mai napig a szüleivel él,se feleség,se gyerek és max csak a kertet segít felásni,ha napokig nyúzza érte az anyja.

A legtöbb ilyen ember (lehet nem akaratosan,de ) kihasználj az anyai szeretetet.

Nekem mégiscsak groteszk,amikor egy hatvanas éveiben járó asszony,aki már dolgozott életében eleget,ő szolgálja ki, a fitt.életerős férfiembert mindenben.

Apám mikor már különköltöztek mamámtól,anyámtól ugyanezt elvárta,és a fiam is hasonló természet,de még csak 8 éves és próbálom önállóságra nevelni.Nem azért mert nem szeretem,hanem ,mert én sem fogok örökké élni,és akkor tudnia kell boldogulnia nélkülem is.

Igen, az öcsém.

Hihetetlen, hogy 20 évesen egy salátát nem képes magának megcsinálni, még soha nem mosogatott, egyáltalán semmi más nem érdekli, csak önmaga.

Az a fontos, hogy reggel komótosan megteázzon, ha időben kelt, ha nem (ja, még mindig édesapám ébreszti reggelente és ő viszi autóval iskolába), az, hogy elkésik a suliból, az mindegy (idén érettségizik)...

(A szülők meg ráhagyják.)

Az érettségire még el sem kezdett tanulni, pedig a szüleim az utolsó 3 hetet igazolták neki, hogy itthon lehessen és tanulhasson, de ő egész nap csak valami hülye internetes oldalon olvas arról, hogy mi ufók vagyunk meg ilyen marhaságok, + capoeirázik meg filmeket néz. és ennyi.

Ja, meg dirigál, hogy ő milyen termékeket hajlandó fogyasztani, és hogy anyukám mit készítsen neki...

(Volt, hogy halat kért, ránézett, és azt mondta, hogy neki ez nem kell.)

Orrba-szájba tanulok, takarítok, főzök, mosok, felújítom a házat (dekorfestés, decoupage, meszelés, nyáron, amikor nem kell annyit tanulnom konyhabútort csinálok, a kutyáimnak a kertben agility pályát építek, kertészkedem...)

Apukám semmi ilyesmihez nem ért, anyukám csak úgy csinálja (nem dolgozik, tehát lenne bőven ideje), hogy utána 3 hétig azt hallgathatom, hogy ő milyen szerencsétlen, hogy neki kell ezt csinálni...

Amikor öcsémet megkértem, hogy tartson egy darab fát, amíg a flex-szel elvágom, olyan hisztit csapott (hangsúlyozom, 20 évesen), hogy őt ez nem érdekli, és nem az ő dolga stb, hogy legszívesebben akkora pofont lekevertem volna neki, hogy kórházba megy.

(Megjegyzem azt a korlátot építettem újjá, amit ő tett tönkre.)

8 állatom van, ebből 4 kutya, ők töltik ki minden szabadidőmet, erdei séta, kutyás sportok, kiképzés, a barátaimra jelenleg annyi időm van, hogy fél év alatt 3x találkoztunk, mert tényleg egész nap tanulok.

Most ennyi teendő mellett i.ten bocsássa meg, nem mindig van időm a saját szobámban rendet tartani.

Öcsém erre tudjátok mit tudott mondani???

Hogy ebben a családban ő az egyetlen ember, aki itt képes lenne gondoskodni másokról, mi mind képtelenek vagyunk magunkról - és/vagy másokról gondoskodni.

(Mert hogy az ő szobájában rend van, az enyémben meg nincs.)

Annyira beteg a világképe, hogy nem találok rá szavakat!

Ez neki gondoskodás???

Meg az, hogy ő micsoda mártír, mert szegény éhező gyerekeknek a suliban (rózsadombi újgazdagok) egyszer adott csokit!

Az nem gondoskodás, hogy önkéntesként táboroztatok a barátnőmmel rett-szindrómás lányokat?

Az nem az, amikor reggel arra megyek a szobába, hogy a pelus tartalma szét van kenve a falon, de semmi gáz, megoldom, és közben énekelek, hogy a rettes nagylány ne érezze magát rosszul?

Áááá annyit tudnék mesélni,...

De a legdurvább, ami a legjobban idegesít:

Akármi van, ő a kiskedvenc.

Ha nem tanul? Nem baj, majd megtudja, miért kell tanulni.

Ha parancsolgat az anyukájának, hogy mikor mit mosson ki, nem baj, majd megtanul mosni...(rohadt bonyolult azt a 3 gombot kezelni a mosógépen.)

Ha még sosem mosogatott és azon is kiakad, amikor megkérem, hogy dobja ki a narancs héját? Ejnye-bejnye, majd a felesége jól elválik tőle.

Ha hajnal 2-kor olyan hangosan filmezik, hogy nem tudok aludni? Vegyek füldugót.

és még sorolhatnám.

De ha én egyszer a büdös életben le merek teríteni egy vacak lábtörlőt a kutyámnak, hogy ne a hideg kövön feküdjön, és anyám ezt meglátja, elkezd k.rvaanyázni nekem, hogy nem igaz, hogy itt minden a kutyámról szól!!!!

Mert a lábtörlő(!!!!) így tönkremegy attól, hogy a kutyám hozzáér...

(Abba bele sem gondol, hogy "az a kutya" mentette meg az életemet, mert ő le se sz.rt.)

(Vagy pontosan tudja, és a kutyára vetíti ki a bűntudatát, nem tudom.)

De az, amikor az öcsém sorra veszti el a mobiljait, teszi tönkre a számítógépeit és még apám céges fényképezőjét is otthagyta a Deák tér közepén az meg rejtélyes módon eltűnt, az nem baj.

Akkor is ejnye-bejnye, többet ne forduljon elő...

Az meg természetes, hogy én diákmunkázom azért a sz.ros párszáz forintért de azt is a szüleimnek adom.

Az meg, hogy 17 évesen az érettségi évében miből fizettem ki a lakbért és mit ettem, nem az ő dolguk.

Mert én olyan k.csög voltam, hogy nem maradtam otthon az idegbeteg anyukámmal aki miatt hetekig sem mertem lemenni a konyhába kajáért, csak hajnalban.

(És akkor még csodálkozik, miért húztam ki 16 évesen inkább 1 évet egy alkoholista állatnál, mint hogy itthon maradtam volna amikor azért megvert, mert csak úgy elemelte az orrom elöl a laptopot és én mondtam, hogy meg van nyitva a levelezésem...)

Tudjátok mit gondolok???

Kib.szott nagy szívás nőnek lenni!!

Egyszerűen ölni tudnék dühömben. De minimum rohadtul elverni valakit.

Ehelyett csak feljövök a szobámba sírni, aztán úgy teszek, mintha nem lenne semmi.

Pszichiáterhez és pszichológushoz járok.

Pánikbeteg vagyok.

Nem tudok lazítani, vagy füvezek és iszom, vagy kényszeresen próbálok megfelelni a környezetemnek.

De ha megszakadok, akkor sem sikerül!!!

És az eddigi barátaim???

Előbb-utóbb mind azt hiszi, én a csicskája vagyok.

Vagy elkezd kritizálni, hogy felszedtem pár kilót, és bezzeg ő szépségkirálynővel is járt. (Bulémiás is voltam és azóta is megszállottan fogyókúrázok, egy "zabálásos" időszak után jön a koplalás és a bűntudat, közben jelenleg 64 kg vagyok a minimális 58 helyett és úgy érzem magam, mint egy elefánt...)

Egyszerűen elegem van.

Azért jöttem fel ide, mert muszáj kiadnom magamból ezt, és örülök, hogy megláttam ezt a kérdést.

Miért van az, hogy ennyire egyenlőtlenül bírálnak el minket???

És miért van az, hogy még az anyám is inkább rajtam tölti ki a mérgét, mint hogy az öcsémre egy picit is rászóljon vagy kicsit is vegye a fáradtságot, hogy megnevelje???

Csak sopánkodik, hogy az ő férje milyen, meg hogy a fia is milyen, hogy nem tanul, meg h.lyeséggel tölti az idejét, és minden marhaságot elhisz, amit a neten olvas...

De megnyugtatja magát, hogy áá, ő későn érő, és ez csak egy időszak...

Amikor meg öcsém ott van, nem győzi elkényeztetni.

Minden nap sütit süt neki, hogy jaj legyen meg a fehérje bevitel, mert húst alig eszik, stb...

Ha nekem fiam lesz, tuti nem fogok így kivételezni vele.

Nagyon remélem, hogy ez a sok lecke nem oda fog vezetni, hogy én is lemásolom az itthoni példát, hanem tudni fogom, mit ne csináljak...

(Csak elég nehéz úgy normális párkapcsolatot fenntartani, hogy az itthoni minta az, hogy utálják egymást a szüleim, undorodnak egymástól, de együtt maradnak, mert csak.

(Nem vagyok válás párti, de nem hiszem el, hogy nem tudják rendezni a dolgaikat.)

Apám nem tudja kimutatni a szeretetét, anyám meg minden apró sérelmet dátumra pontosan megjegyez és nem is felejt el.

Ja, a hab a tortán: apám még soha nem mondta, hogy szeret, soha nem ölelt meg, puszit úgy ad, hogy megpuszilja a saját tenyerét és megpaskolja a fejemet!!!!, anyám meg hiába ölel meg, ha a másik percben már ordítozik.

Az eredmény:

Én sem tudok megölelni senkit, senkinek nem tudom azt mondani, hogy szeretlek, csak a barátaimnak, de azt is csak akkor, ha be vagyok szívva.

És hiába mondja valaki, hogy szeret vagy jól nézek ki, nem tudom elhinni sőt általában azt hiszem, csak azért mondja, mert annyira rosszul nézek ki.

(Most már nem drogozom és nem is ihatok alkoholt, mert amennyire jól ellazított, annyira ráerősített később a pánikbetegségemre.)

Bocsi a hosszú írásért...

Azt kívánom, minden anyuka úgy nevelje a fiát, hogy az tisztában legyen vele, az emancipációnak nem az a lényege, hogy a nő is dolgozhasson.

Egyetlen ember nem tud családanya és dolgozó nő is lenni, + a hazatérő férjét is frissen, vidáman várni.

A fejlettebb országokban ma már kötelező a férfinek is minimum fél évet GYED-en lenni!

Ha nem megy el, akkor nincs több GYED!

És érdekes, ezekben az országokban kevesebb a válás is.

Szorítsatok légyszi, hogy normális férjet találjak és ne másoljam a szüleim mintáját...

(És hogy ne kényeztessem el a fiamat, hogy aztán boldogan élhessen, veszekedések, válás nélkül.)

ma 14:34

Na, anyuci odaengedett a géphez?

Ideje összekapnod magad, és férfivé válni;)