Valaha megszeret a fiam (9 éves)? Vagy ne reménykedjek?

Tudom, hogy nem túl építő jellegű válasz, de 10 éve, az ő korában én is ilyen voltam. Úgyhogy csak annyit tudok mondani, hogy bármit próbálsz csinálni, hogy megkedveltesd magad, rá fog jönni, és dacból csak mégellenségesebb lesz. De pár év, és kinövi...

(Mondjuk az ilyen nagyon ütős programok (vidámpark, kedvenc focicsapat meccse, stb) azért elég rendesen pozitív irányba tudják billenteni a mérleget, ilyenkor még elég anyagias a kisember :))

Én úgy gondolom, ebben a korban egy kisgyerek még nem képes teljesen felfogni, hogy valójában mi is történik vele, körülötte. Most talán kicsit becsapva érzi magát szegény, de ne feledd el, ő a gyereked, és h türelmes leszel vele, valamint a párod is, szerintem ahogy nő fel, úgy egyre jobban megérti majd a dolgokat. Csak tudnia kell, hogy szereted, és megbízhat benned.

Sok sikert hozzá!

Szeret a fiad, sak haragszik, amiért elhagytad őt.

Nem tudja ő megérteni, mi miért van, nem is fogalmazza meg magának, csak így alakul a viselkedése. Nem tud mit tenni. A párom is így volt a lányával, őt is az asszony rakta ki, a kislány mégis, nem maradt vele, csak ha anya is jön, nem tudott mit kezdeni, mindent kitalált, hogy ne kelljen találkozni a hasfájástól a másodunokatestvér meglátogatásáig. 12 évesen. Ma 15, jön magától, meglepetést csinál az apjának, rajzokat, háttérképeket hoz az apja telefonjára, annak a kedvenc együtteséről, mindent elmond(CSODÁLKOZOM, OLYAT AMIT HAVEROKNAK SZOKTAK)

és mi vagyunk a "jófej" család. Az egész barátikörnek így vagyunk bemutatva. De itt nem alszik. Reggeltől estig jön, vagy ha elutazunk vele, akárhány estét akár közös sátorban eltölt velünk.

Hozzá tartozik, hogy anyja eleinte ugye próbálta megindokolni miért nincs apa, aztán mindent elmondott, ilyen-milyen rossz volt(átlagos apuka), meg miért jó, hogy nincs itt(egy ágyban alhatott a lány az anyjával, bármit nézhetett stb.) és ezeket minden nap felsorolta. Ötéves kori sérelmét a gyereknek az apjával szemben minden nap elemlegette, gondolom, hogy ne sajnálja úgy a lány, de bele lett sulykolva, milyen jó hogy nincs itt az apja. Nem akarta az anyukája vinni el a balhét, pedig ő hapsizott bee.De mára anya is megnyugodott, meg a kislány is látja, hogy nem minden egészen úgy volt.

Csak annyi dolgod van, hogy ne engedd el a gyerekedet! Akár milyen kedve van, te csak ragaszkodj a találkozásokhoz. Te vagy az apja, lehetsz szigorú nyugodtan. Ha nem tetszik a viselkedése, rá is szólhatsz nyugodtan. A velem élő gyerekeim is sokszor - nemhogy morcosak, hanem tuskók, na! - akkor kiakadok, elmondom nekik, aztán visszavesznek.

De azért te legyél egy kicsit megértő, nem kell mindent észre venni! Majd beilleszkedik.Nehéz egy ilyen kicsi gyereknek megszokni az új helyzetet.

Lehet, hogy te is túlérzékeny vagy, mert félted. mit leírsz, én normál esetben játéknak vettem volna, turpisságnak, eszembe nem jutna, hogy nem szeret, ha elbújik. Miért nem kerested meg, futottál oda hozzá, s megölelgetnéd? Neked kell lerombolni a gátjait! Sokszor egy erős ölelés, birkózás, ilyesmi hetek könyörgésénél többet ér!

Nem lehet, hogy a társaival volt, és szégyelte, hogy az apjának másik családja van? Sokat kéne beszélgetnetek. A válásról. Ha nem akarja, akkor is! Hogy ő hogy élte meg, hogy érzi magát most?

Ne felejtsd el: Ő nagyon szeret, és nagyon fontos neki az apja. Duzzog.

[link]

[link]

Itt írta valaki följebb:

csinálj vele olyan programot, hogy kettesben legyetek! Menjetek ketten sétálni, hogy tudjon olyat elmondani, amit négyszemközt lehet!

az én gyerekeim utálták, hogy az apjuknál és a nője gyerekeivel mindig boldog családi idillt kellett előadni, az ottani gyerekekkel kártyázni stb, ők külön szerettek volna lenni kicsit az apjukkal.