A nők jobban ragaszkodnak életük során a származási családjukhoz és ahhoz a környezethez, amiben felnőttek?
Eddigi 2 barátnőmre egyformán igaz, hogy nem akarnak elszakadni otthonról. Mindkettő más városban jár(t) egyetemre, mint ahonnan származik, de egyik se tudott vagy akart ott "megtelepedni", otthon érezni magát, kapcsolatokat építeni, hanem mindkettő azzal számolt, hogy az egyetem után majd a szokásos otthoni környezetben boldogul. (A származás egyiknél Budapest, másiknál egy kis falu, az egyetem egyiknél egy vidéki város, másiknál Budapest.)
Anyám ugyan elköltözött, de 20-30 évvel később is azon töpreng, hogy vajon milyen lett volna otthon, és sok szempontból az otthoni beidegződések szerint él.
Ezzel szemben én egyáltalán nem ragaszkodom az otthoni közeghez, gimi alatt, egyetem alatt és azután 3 különböző városban laktam, és nem okoz gondot, hogy az otthontól távol kell boldogulnom. (Otthon nincs munka úgysem.) Falvakat nem próbáltam még.
Ami egy kicsit zavar ebben, hogy úgy érzem, mintha engem is a lány családjába akarnának beilleszteni. Nekem valahogy az a természetes, hogy ha együtt vagyunk és közös jövőt tervezünk, akkor elhagyjuk a származási családot és csináljuk a saját életünket. Nem így van?
25 F
Nem tartom egészségesnek, hogy bizonyos kor után otthon lakjanak a gyerekek. Persze ezt sokban befolyásolja az anyagi helyzet és egyéb tényezők, de szerintem igenis el kell szakadni otthonról bizonyos értelemben. Az otthon -jó esetben- mindig biztonságot ad, attól pedig nehezen válunk meg.
Nekem ezzel pont nem volt problémám, szép fokozatosan váltam autonómmá (gimiben már kolis voltam, aztán fősulin is és végül férjhez mentem), de lehet, h másnál ez nehezebben megy. Szeretem a családom, de nem költöznék velük se egy fedél alá, se egy településre, ha nem muszáj.
23L
Tesómnak is volt egy ilyen barátnője. Ott is hagyta.
Nekem viszont olyan van aki haza nem akar menni, hanem marad velem fent.
13 évesen kerültem 100 km-re kollégiumba. Az első egy év nehéz volt (mondjuk a korom miatt is), aztán megszoktam. Azóta már három másik városban éltem.
Természetesen tartom a kapcsolatot a szüleimmel és igénylem, hogy időnként találkozzunk, de 250 km-re élek tőlük és nem szándékozom visszaköltözni. A találkozást meg úgy is meg tudjuk oldani, hogy néha ők látogatnak meg, néha én őket.
A vidéki nyugis élet, mint olyan, hiányzik, de ez azt jelenti, hogy a belvárosból szeretnék külvárosba költözni (főváros).
a céltudatosabb, önállóbb lelkületű lányokban abszolut nincs ilyen érzés, hogy nehezen szakadnak el otthonról
kicsiben nézve koliban is csak olyanok vágynak haza anyucihoz, akik nem tudnak beilleszkedni
szerintem nem. Nálunk a párom ragaszkodik jobban a helyhez, ahol a családja él, így én költöztem hozzá. Pedig imádom a családomt.
34 nő
Szerintem nem lehet így általánosítani. Az tény, hogy sok ilyen nő van, de szerintem férfiban is van ilyen.
Én pl. pont nem vagyok ilyen, eszem ágában sincs visszaköltözni szülővárosomba. Szüleimmel a kapcsolatom akkor jó, ha csak ritkábban találkozunk (ez van).
Viszont van egy barátnőm, aki fősuli után visszaköltözött a szüleihez, a suliban megismert párját, később férjét is odaköltöztette a szüleihez, kibővítették a lakást, azóta ott él a három generáció (három, mert a lány nagyszülei is ott laknak). Nekem ez például már sok lenne, de hát nem vagyunk egyformák, van, akinek belefér.
Gondolom, kérdező, Neked ilyen lánnyal biztos nem működne a kapcsolat. :) Igen, amúgy az ő férje is nagyon alkalmazkodó, kicsit tutyimutyinak is tartom, de végül is ha működik a dolog, akkor az a lényeg.
27/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!