Hogyan lehet a paromnak segiteni, mert igy elobb-utobb vége lesz, kezdek elfaradni?

Lehet, hogy tévedek , de ugy érzem, az ( ujdonsult) paromnak iszonytato mértéku onbizalomhianya van. Hogy megértsétek, milyen, és mennyire komoly, ugy vélem, a legjobb, ha konkrét példakat hozok fel. Nem egy varosban élunk, neten talalkoztunk, bar nem tarskeresés celjabol. Mar akkor feltunt, hogy honapok ota beszéltunk, és egyetlenegy képet sem lattam rola. Sokszor mar akkor leirta az emailjeiben, hogy pl: " Te olyan szép no vagy, meg sem érdemlem hogy beszélhetek veled" pl .Ahogy telt-mult az ido, ugy éreztem, hogy - tény, mindig a fejemben motoszkalt ez a furcsa, még neten is hezitalo viselkedése- de ugy éreztem, hogy ez a pasi belémszeretett, mar egy ideje. Aztan én is azon kaptam magam, hogy, igaz nem szerelmes voltam, de egyre kozelebb éreztem magam hozza. Egyszer felajanlottam neki, hogy jojjon el a varosomba, lesz egy fesztival, jo alkalom lenne osszefutni. Annyit mondott: " Haat, nem hinném, hogy talalkoznunk kellene.. De.. ugy felhivnalak telefonon, szabad? " Persze, szabad, én egy kissé megsértodtem, de jol van, maradj akkor Fantomas, hivjal, nyugodtan. Kicsit késobb kuldott fotot magarol.. Egy teljesen oké férfi, sot, kifejezetten sarmos, sportos illeto. Naszoval eltelt egy kis ido ugy, hogy soha nem akart éloben talalkozni, de egyre tobbet hivott ( elotte engedélyt kert..), mignem egy nap azt mondta: " latni szeretnélek, talalkozzunk".. Megtortént, és én nagyon boldog voltam. Aztan rajottem, hogy szerelmes vagyok én is. O akkor mar fulig az volt, a szerelmes férfi, ember minden egyes " tunetét" produkalta. Par alkalom utan le is fekudtunk, a szex is nagyon jo. Es most jon a de: a legelso talalkozas ota még furcsabb. Nemrég ezt mondtam neki: " Annyira jol néztél ki legutobb a fekete ingedben". Erre mit mond? " Hahhhh, most viccelsz?Ha nem ismernénk egymast, ram se néznél az utcan! " Ha beszélunk, kénytelen vagyok mindig valamilyen pozitiv visszajelzést adni ( igenis joképu vagy, hidd el, nagyon veled az agyban, nagyon jo humorod van - ezek igazak is), kulonben fél.. és kétségei lesznek.. és olyankor azzal jon, hogy " szeretlek, de.. mi van ha nincs jovonk? ez az, nekunk nincs jovonk, tul boldog vagyok most, ezért legyen vége" .. Azon, ha kimondja, legyen vége, mar a szemem sem rezdul, ugyanis kéthetente eljatsszuk ezt.. Kimondja, és szépen leulok egy kavéval és varok a hivasara- bingo, hiv és sirva kér, hogy higgyem el, nem akar elvesziteni csak ugy fél, és ne hagyjuk abba".. Nem tudom, honnan jon nala ez a mértéku hiany,lehet, hogy idovel majd megtudom, de barmennyire fontos nekem, bevallom, kezdek faradni.. Ha beszélunk, ha egyutt vagyunk, csak azon jar az agyam: " oké, most jo, most érzem, hogy jol van, de mikor lesz megint maga alatt? Tiz perc mulva? Holnap? Jovo héten? Akkor megint szakit, majd megint keres, mert tudom, hogy szeret, ehhez kétség nem fér".. Adalék: nem tizenévesek vagyunk, o negyvenes, és harmincas.

Mit gondoltok? Tudok valahogyan segiteni? Koszi elore is!