Fontos kérdéseknél ha eltérő véleményen vagytok a párotokkal hogy köttök kompromisszumot?

Nekem a szüleim mindig kikérték a véleményem, hogy mit szeretnék csinálni. Szerintem meg kéne kérdezni a kislányt, hogy ezek közül mi érdekelné, mihez van kedve. Ha mindhez, akkor is meg lehet próbálni, és ha túl sok a különóra, akkor is le lehet mondani valamiről.

Ha nem most kezdi el a nyelvtanulást, pláne mindkét nyelvet egyszerre, akkor máris több szabadideje marad.

Ha a férjed azt szeretné, hogy kitűnő legyen, akkor üljön le a gyermek mellé tanulni. Bár ez sem garantálja azt, hogy csak ötösei lesznek a bizonyítványban, hiszen van olyan gyermek, aki nem olyan jó képességű vagy nem köti le annyira a tanulás.

Egy elsős gyereknek pedig a napi három óra tanulás rengeteg. Gondolom első gyermek, és azért nem vagytok tisztában vele, hogy ilyenkor még nincs sok órájuk, maximum 3-4, legfeljebb 5 tanóra egy nap, és ebből legalább 1 tesi, vagy ének, vagy technika, vagy rajz, tehát olyan, amire nem igazán kell/lehet készülni otthon. Egyébként is, ha napközis a kislány, akkor ott megtanul mindent, megcsinálja az összes leckét. Van olyan iskola, ahol a tankönyveket sem viszik haza, hanem ott marad a padban, ha mindent sikerült megoldani a napköziben.

:) A férjed szerintem csupán azt szeretné, h a gyereketek mindenbe belekóstoljon, h utána ki tudja választani a neki kedves elfoglaltságot.

A nyelvórákat szerintem kár így ebben a formában erőltetni, ha eddig semmi kapcsolata nem volt az idegen nyelvekkel. Pláne kettőt egyszerre elkezdeni butaság. Azért is, mert az iskolában úgyis fog tanulni, és ráérnétek azzal párhuzamosan különórára járatni.

A zene, illetve a sport viszont nem rossz dolog, sőt! Mindkettővel rengeteg pozitívat kap a gyerek, és ha heti egy- egy óráról van szó, akkor szerintem semmiképpen se ellenezd!

A napi minimum 3 óra tanulás, és a kitűnőség...hát, ez annyira egyénfüggő. Én sosem, még általános alsóban sem voltam kitűnő a készségtárgyak miatt. Nem lehet mindenki egyformán tehetséges mindenhez, szerintem nem szabad ilyen követelményeket állítani elé. Persze, tegye meg a tőle telhető legjobbat, de egy kétballábas gyerek (mint, amilyen én is voltam) sosem lesz ötös testnevelésből.

Csak annyit tennék hozzá, hogy amikor a gyerekek bekerülnek első osztályba, halálosan lefáradnak, és feszültek is lesznek.

Idő, míg ráállnak a ritmusra, megszokják a kötöttséget, a fegyelmet stb.

Első évben nem zúdítanék a nyakába tanulós különórát, inkább mozgást, mert sokat kell ülnie fegyelmezetten...

Szóval majd elmegyek érte és elviszem a munkahelyemre. Szeret ott lenni.

De lehet, hogy jobb lenne a napközi. Ebéd után kint rohangálnak és játszanak 1-2 órát az udvaron, aztán leckeírás, és otthon már nincs feladat.

Hacsak nem játszótéren dolgozol, nem tudsz jobbat nyújtani, mint a napközi :)

hát, akkor az én történetem... 16 vagyok most. kitűnő tanuló voltam általános iskola első osztályától kezdve, jártam táncra, szakkörökre, felsőbb osztályokban egy halom versenyre, helyesírás, töri, fizika, kémia blabla... nem várták el tőlem, én mégis csináltam. bekerültem a térség egyik legjobb gimijébe. nem várták el tőlem ezt sem. de én tökéletes akartam lenni. jó gyerek akartam lenni.

aztán szeptember első hetében, mikor elértem azt, amiért tulajdonképpen 8 évig tanultam előtte, és végre bekerültem gimibe, egy másik városba kollégistaként, meghalt édesapám. nem fogtam fel semmit belőle. fél évig bebújtam a könyveim közé, egy négyest nem engedtem meg magamnak, csak tanultam. aztán kikötöttem a pszichiátrián, altatókat, antidepresszánsokat kaptam, és rádöbbentem, hogy minden, ami kívülről tökéletesnek és hibátlannak tűnt, az valójában sohasem volt az. és minden, MINDEN amit addig tettem, ami addig fontos volt, az feleslegesnek és elpazarolt időnek tűnt... nem voltak barátaim, nem bíztam az emberekben, nem tudtam kapcsolatokat kialakítani, és mivel más voltam már akkor, kisebb koromban is, kialakult valami olyan fajta különbségérzet, amit talán soha nem fogok tudni megváltoztatni - megmagyarázhatatlan, mert elfogadtam, hogy okosabb és szorgalmasabb vagyok mint ők, ugyanakkor rosszabbnak, haszontalanabbnak érzem magam mellettük. a mai napig képtelen vagyok beilleszkedni az emberek közé, pedig próbálkozom kitartóan. de ami a legfájóbb, hogy soha, soha nem töltöttem elég időt apukámmal, és ezt már nem változtathatom meg. ötösöket vittem haza, de soha nem beszélgettünk. és azóta minden egyes nap eszembe jut, hogy mi van, ha csak egy kicsit átlagosabb vagyok. ha csak egy kicsit kevesebbet tanulok, és többet vagyok vele...

persze ennek egyik oldala az, és főleg a beilleszkedés szempontjából fontos, hogy az én általános sulim nem egy kifejezetten erős iskola volt, szóval ki tudtam lógni a többiek közül. gondolom, ha valami zseniképző gyakorlósuliba adjátok be, ahol minden gyerek egyformán teper, más a helyzet...

A legfontosabb tényleg az, hogy a gyerek miben érzi jól magát. Innen üzenem a férjednek, hogy ha nincs jó hallása a gyereknek, akkor ha beszarik, akkor sem lesz még csak átlagos zenész sem. Az neki sem jó, ha látja, hogy szinte mindenki jobb nála, ráadásul apuka még pluszban cseszegetné ezért, hogy gyakoroljon többet. HIÁBA gyakorol, NEM lesz jobb. Táncolni is hiába küldené el ritmusérzék nélkül. Erre próbálj rávilágítani. Hadd döntsön a gyerek. Természetesen ne várjátok el tőle, hogy észérveket hozzon fel. Irassátok be egy valamire. Ha látjátok, hogy jól érzi magát, és esetleg a tanár is pozitívan nyilatkozik a gyermekről, akkor már meg is van, mit választott a lányotok:)

Veszélyes, amit a párod próbál erőltetni. Az a napi 3 óra tanulás meg... Nem is értem, hiszen ott a szeme előtt nevelkedik egy gyerek. Nem igaz, hogy nem látja, mennyire nehezen ül meg egy 6 éves gyerek akár csak 1 órát is egy helyben, ha nem annyira érdekli az adott tevékenység.

1-es válaszoló vagyok:

Még annyit, hogy általában szoktak az iskolák a szakkörökről egy kis bemutató órát tartani, itt is eldöntheti a gyermek, hogy van-e hozzá kedve.

A zenetanulást nálunk másodikban szokták elkezdeni a szolfézs tanulásával, aztán harmadikos kortól jön a hangszer. Jobb, ha előbb olvasni és utána kottát olvasni tanul meg a gyerek. Persze vannak speciális zenei általános iskolák, ahol ezeket már elsőben elkezdik.

Itt szerintem nem a saját véleményeiteket kéne ütköztetni. Hanem figyeljétek meg inkább a gyereket. Ha érdeklődő, intelligens, akkor nem szabad ráerőltetni ezt a "legyen gyerek"-dolgot. Én is saját példát tudok mondani: engem járattak mindenhova. Zeneiskola, ilyen szakkör, olyan szakkör, balett, néptánc, rajz, sakk, stb. Eleinte persze, hogy nyafogtam, mert a gyerek olyan, hogy nem ismeri fel a saját érdekét és nyafog. Aztán néhány év alatt rájöttem, hogy tulajdonképpen ez tök jó. És onnantól magam jártam utána, milyen versenyeken indulhatnék még, milyen különórákra jelentkezhetnék még.

Lefáradás? Ne viccelj már. Emlékezz vissza, amikor a legutóbb voltatok gyalogtúrázni. Ti a férjeddel már rég egy padon fekve polcoltátok fel a lábatokat, amikor a gyerek még száz méterre elrohant egy érdekes virág miatt. A gyerekeknek sokszor annyi energiája van, mint egy felnőttnek.

Persze értem, hogy jót akarsz neki, de nem feltétlen az a jó, ha nem támasztotok semmiféle elvárást vele szemben. Úgy nem tanul meg dolgozni, küzdeni. Pontosabban nem válik számára természetessé.

Figyeljétek meg a gyereketeket. Szorítsátok háttérbe a saját véleményeteket. Nem az számít, vagy legalábbis nem szabadna annak számítania, hogy a férjed vagy te vagy a makacsabb. A gyerek számítson.