Rajtam kívül van még valaki aki se az anyjával se az apjával nem beszél? Pedig velük élek.

Nekem édesanyám meghalt,aztán apám elkezdett alkoholsita lenni,rákapott napi 3(!) doboz cigire,játékgépekbe verte a pénzt.Lassan már ott tartunk,hogy nekem és a tesómnak nincs mit megennie.Régebben próbáltam leülni vele megbeszélni a dolgokat,hogy nem jó ez így,de mindig leüvöltötte a fejem és elküldött melegebb éghajlatra.Azóta inkább a tesómmal mindig elmegyünk itthonról,ha tehetjük,a lényeg,hogy minnél kevesebbet keljen "apánkkal."találkozni.Elmentünk dolgozni is,hogy eltartsuk magunkat.Mi fizetjük a számlákat,és a kaját is mi vesszük.

Én 22/L ,tesóm 18/F.

Én csak nem beszélek anyámmal,mert csak vita a vége!Nagyon sajnállak benneteket,mert nekem igy is rossz...hát még nektek!

Kitartást

Én is hasonló helyzetben vagyok. Mivel még egyetemre járok, muszáj elviselnem az itthoni dolgokat, sőt nekem nem is a szüleim a legrosszabbak, hanem a húgom. Persze egyik sem piskóta. Mindenkivel csak annyit beszélek, amennyit nagyon muszáj, főleg apámmal meg a húgommal (anyámnak néha vannak normálisabb pillanatai, akkor beszélgetek vele egy picit). Apám egy igazi zsarnok, kétszeresen is legfelsőbb beosztásban van, ettől azt hiszi, ő sz*rta a spanyol viaszt és nekünk is úgy parancsolgathat, mint a munkásoknak. Azt hiszi kb (barátom szerint is), hogy mi, nők cselédek vagyunk és az a dolgunk, hogy uraságát kiszolgáljuk és szó nélkül tűrjük azt is, ha elmondja valamelyikünket bármiféle mocskos k*rvának (előfordult nem egyszer). Így inkább marad annyi a kommunikáció köztünk, hogy heti 1-2x lejön elém az állomásra, megköszönöm és kész. Társalogni már nem próbálok vele, mert teljességében tesz rá, mi van velem, magáról meg nem beszél. Ha kérdezek valamit tőle, gyakran úgy tesz, mint aki nem is hallja, csak ne kelljen még a családjával is foglalkozni. Egyébként a húgom is egyre inkább ilyen. Elég érdekes helyzet tud lenni, mikor az ember kérdez valamit a másiktól, várná a választ, a másik meg még csak rá sem néz, mintha kb a légy zümmögne. Ez a sok apróság elég komoly önbizalombeli problémákat okoz nálam. A húgommal azért nem beszélek, mert egy bunkó kis p*csa, drogozik, van, hogy havi 80ezret is ellop a szüleimtől cigire, piára, meg a csöves barátnőire költeni (nevelőintézetesek -pl akit az anyja rakott ki, mert nem bírt a lányával-, alja cigányok stb.). A húgom egyébként az én ruháimat is elosztogatta a barátnőinek, többtízezerrel megrövidített, meg el akarta adni anyám aranyékszereit, hogy pénzhez jusson drogra, cigire, italra... Az iskolában meg bukdácsol, ami már nem is meglepő. Okirathamisítás szintén, sorolhatnám... nah én ilyen emberre nem vagyok kiváncsi. Ráadásul annyira eltorzult személyisége van, olyan véleménnyel van a dolgokról, ami szinte már nem normális. Mindegy, pár éven belül úgyis börtönbe juttatja magát.

Anyám néha egy fokkal jobb, bár rá is gyakran rájön az üvöltözhetnék, veszekedhetnék, olyankor azért is képes nekemtámadni, hogy egyáltalán a világon vagyok, ezért sokszor inkább őt is kerülöm. Apámmal meg a húgommal nem vitatkozhat, mert annyira agresszívek, hogy senki nem mer nekik szólni (húgom pl megüti anyámat és engem is)... ezért maradok én áldozatnak. Szóval inkább bevonulok a szobámba és elvagyok egyedül vagy a cicámmal. Ha minden jól megy, októberben kezdek egy külföldi egyetemen, utolsó évre kimegyek nyelvet tanulni, de mivel csak 80km-re van innen, még oda is be kell járnom a pénz miatt (anyámék nem fognak adni). De ha azt az egy évet még kibírom, utána sokkal jobb eséllyel indulhatok az életben, talán sikerül az adott országban dolgoznom, sokat kereshetek majd a leendő diplomámmal és végre elhúzhatok ebből az elviselhetetlen közegből.

Bocsi, kicsit hosszú lett, de ezt most jó volt leírnom. :)