Ti ezt hogy oldanátok meg? Hogy adnátok oda neki/nekik?

Bocsánat,hogy még csak most írok,de miután hazaértem nem volt időm,mert dolgom volt.

Könnyebben ment,mint gondoltam.

Lementem egy nagy dobozzal és egy nagy szatyor krumplival és almával.

Becsengettem,kinyitotta az ajtót,köszöntünk egymásnak,majd döbbenten nézte a mellettem lévő dolgokat.Még mielőtt bár mit is mondott volna,én kezdeményeztem.Azt mondtam neki,hogy ne haragudj,de akaratomon kívül meghallottam amit telefonon beszéltél valakivel,és nem bírtam a problémátok mellett elsiklani,úgy,mintha meg sem hallottam volna,mert saját tapasztalatból tudom,hogy milyen érzés éhes hassal lefeküdni.Erre ő behívott.Úgy gondoltam,hogy be segítem vinni a csomagokat és jövök is,mert nem szeretném,hogy még kellemetlenebbül érezze magát,így is láttam,hogy szégyenli ezt a helyzetet.

Bementem...Ő pedig marasztalt egy pohár szörpre,mert csak az volt nekik otthon.Kénytelen voltam elfogadni,pedig nem akartam a gyerekek elől meginni...Szóval leültem.Mondta,hogy mennyire szégyenli most magát a kialakult helyzetért,de nem mondja,hogy nem fogadja el,mert ez a pár napi élelmiszer a lehető legjobbkor jött nekik,mert a férjét csak hétfőn fizeti ki a maszek.Hogy oldjam a hangulatot,elmeséltem a gyerekkoromat...Majdnem egy órát beszélgettünk.Furcsa volt látnom ahogy egy eddig számomra szinte idegen,hogy nyílik meg nekem.A férjem szerint azért,mert én is szegény voltam és ezt bevallottam.Még az is lehet ezek után "barátok" leszünk,de ha nem akkor is minden féle képpen változik a viszony köztünk pozitív irányba.Megsajnáltam nagyon,mert amíg ott voltam kétszer pityeregte el magát...

Képzeljétek a gyerekek egyből ráugrottak a joghurtokra...Na ott majdnem én is elsírtam magam...Hazajöttem és elmeséltem a fiamnak,hogy amit ő csak elpazarolt volna,azt a két kicsi úgy ette,mintha még sose ettek volna olyant...

Hát "röviden" ennyi.Utólag visszagondolva már nem is miért tartottam annyira a reakciójától...Köszönöm mindenkinek a válaszokat,volt,hogy a ti szavaitokat idéztem...