Lányok/Nők, hogy viselitek a párotok játékmániáját?

Én pokolian éltem meg.

Azóta is sz.rik rám is meg a gyerekre is. Iszonyatosan magányos vagyok, mert a napjai úgy telnek: este 8-kor elmegy dolgozni, reggel 7re hazajön, játék/alvás. Ez változó, mert van, hogy egész nap nem alszik csak játszik, vagy fele-fele, vagy pedig alszik sokat és utána játszik. Mi sehol nem vagyunk a 1,5 éves gyerekkel. Ha zaklatni merem akkor idegbeteg, én mindent csináljak meg, intézzek el, a gyereket odébb rúgja ha éppen a közelébe van, mert idegesíti, ha nyűgös vagy hozzányúl valamihez akkor elveri...

Nagyon sokat sírtam az elején, de rájöttem hogy nem segítek ezzel semmit. Inkább én is kivettem a részem a játékaiból, így legalább azt is értem miket magyaráz nekem evvel kapcsolatban. Azóta viselhető ez a dolog de azért hiányzik egy társ. Ja azt mondanom sem kell hogy soha sehova nem megyünk közösen. Úgy látszik ez az én sorsom :((

11-es, nem lehet, hogy a gyereknek egy igazi apát kéne találni aki nem rúgja arrébb? Az egy dolog, hogy neked rossz, de ugye ő fontosabb. Nagyon meg tudja ám ez nyomorítani a gyerek lelkivilágát.

Sőt ha megszorításokat teszel pl. úgy csinálsz mintha el akarnád hagyni, elköltözöl a gyerekkel pár napra anyukádhoz talán észbe kapna, hogy mit veszítene. Ha meg nem akkor ti csak nyerhettek. Így is úgy is.