Meghalt a barátom nagymamája. Segítenél pár kérdésben?
Pénteken halt meg, 88évesen. Ezt a 2 napot nálunk töltötte, hogy addig s elterelődjön a figyelme. Most már hála Isten, jól van. Csak nem nagyon tudom, hogy kezeljem a helyzetet. Főként a temetéssel kapcsolatban lennének kérdéseim..
Másfél éve vagyunk együtt, én is taláékoztam párszor a mamájával.
Gondolom a temetésen sírni fog, akkor is sírt mikor megtudta, természetesen. Ilyenkor mi a jobb neki? Átölelni, megnyugtatni vagy felvidítani (már ha sikerül) vagy inkább hagyni, hadd dolgozza fel magában a dolgokat?
És a temetésen hova kell állnom? Nem jártam túl sűrűn temetéseken..
Tehát oda álljak, ahova a többi ismerős vagy a családhoz? Nem tudom, hogy ő és a szülei hogy gondolják. Befogadtak, szeretnek, sokat vagyunk egymásnál, de mégsem vagyok azért családtag. Nem tudom eldönteni, hogy ők minek örülnének jobban? Van erre valamilyen illemszabály vagy hasonló?
Ti mit tennétek? Nem akarok erre így rákérdezni, mert szerintem most ez a lehetső legkisebb dolog, ami érdekli őket..
Köszi előre is.
18/L
Igazából nem hinném, hogy nagy lelkizések lesznek. Csak akkor volt letörve, amikor megtudtuk a rosszhírt. Azóta ugyanolyan, mint előtte. Csak ha valahogy feljön a téma, pl. a haverja vmi hülyeségre rávágta neki, hogy az öreganyádat, azt.., akkor kicsit elszomorodott. Ennyi. Nem igazán voltak közeli viszonyban. Csak ez a kérdés nagyon foglalkoztat, hogy hogy illene, és hogy lenne neki a legjobb.
De a válaszok alapján úgy döntöttem, hogy holnap megkérdezem tőle, hogy mikor lesz a temetés, mert ha nem baj, akkor szeretnék ott lenni. Ha azt mondja, hogy nem baj, akkor megkérdezem, hogy szeretné-e ha mellette állnék? Majd ő eldönti, a szülei véleméányét gondolom ő ugyis tudja, a többi családtag pedig jelen esetben nem érdekel. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
azt mondd neki, hogy nem szeretnéd zavarni, így ha szeretné, ott leszel mellette, és a temetésre is elmész. Én rákérdeznék. Hogy szivem, őszinte részvétem, ha szeretnéd, elmegyek veled a temetésre és melletted leszek, ha nem, nincs semmi baj, azt is megértem, és majd hívj, ha szükséged lesz rám.
Azért így csinálnám, mert nem mindenkinél egyform a gyász. Van aki egyedül szeret lenni, van, aki csak társaságban tud megkönnyebülni. :( csak tudatsd vele, hogy rád számíthat.
az én vőlegényemnek februárban halt meg a nagyija, de mi már majd 5 éve együtt vagyunk, együtt élünk, egyértelmű volt, hogy megyek. Én fogtam a kezét végig.
Részvétem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!