Mitől válhat egy egyébként világéletében pozitív beállítottságú, mosolygós ember teljesen életunttá, passzívvá, nemérdeklődömmé?

el se tudom képzelni mik váltották ki belőled, de nekem elég volt egy kellően szar környezet, pár csalódás meg gerinctelen húzás olyantól akitől nem számítanál rá, aztán kellően megutáltam a környezetemet.

A vicc hogy valahogy sose szerettem ezt a tetűfészek országot azzal az alamuszi görénytelen mentalitásával ennek a népnek, de egyenlőre nincs biztos helyem hozzá hogy lelépjek.

16:10 "Jelenleg egyenlőre itt kell lennem, ahol vagyok, szóval a körülmények ellen nem tudok tenni, valami módon továbbállni."

Ez nekem nem tiszta. Hol kell lenned? Börtönben? Kórházban? Szobafogság? Mozgássérült vagy, aki nem tud kimozdulni otthonról? Még ezekben az esetekben is tudod befolyásolni a körülményeid.

Egy nap 24 óra, egy hét 168 óra. Az eltöltött időd egy részére valóban korlátozott a befolyásod, de nem hiszem el, hogy csak annyiból áll az életed.

Nalam ezt az erzest a tehetetlenseg valtja ki legfökeppen, amikor nem tudom az eletemet direktbe iranyitani.

Egyebkent pedig kerdezö: egyszer fent-egyszer lent, semmi sem tart örökke, ugyhogy ez is elmulik egyszer. Ha sok rossz törtent veled, akkor tudatosan kell a jo dolgokra koncentralnod, az segithet kilenditeni a helyzetedböl. Jah, es ki a termeszetbe - mondjuk setalni vagy kocogni egyet, az szinten csodat tud tenni. Minden ebredezik eppen. :)

Én is átéltem ezt... én is ezt mondanám, hogy csalódások, meg engem például a monotonitás is kikészít. Semmire se volt időm, aztán ha néha mégis lett volna, már azt se tudtam igazán kihasználni, csak teltek a napok... Eléggé lehangoló társaság vett körül legtöbbször, mindenki panaszkodott, senkinek nem volt semmi célja, kiölték belőlem is a vágyat, pedig én mindig az a típus voltam, aki egyfolytában álmodozik, aztán szépen valóra is vált mindent. Ez megszűnt.

Így ment egy darabig, aztán kicsit átgondoltam az egészet, végigelemeztem, hogy hogyan jutottam el idáig...

És azt mondtam magamnak, hogy elég! Ez így nem mehet tovább, valamit lépni kell. Tudom, ez így hülyén hangzik, meg lehet rá ezt válaszolni, hogy persze könnyű ezt mondani, de tényleg onnantól, hogy ezt kimondtam magamban, elterveztem, hogy mi hogy lesz, hogy fogom visszaterelni az életem olyan irányba, ahol korábban boldog voltam. Először is, rájöttem, hogy nem olyan fontos, hogy mindenkivel jóban legyek, azokat az ismerőseimet, akiktől semmi ösztönzést, semmi pozitív dolgot nem kapok, kizártam az életemből. (Itt most ne arra gondolj, hogy mondjuk van egy barátom/barátnőm, aki nehéz időszakon megy keresztül és nem tud felvidítani, akkor hanyagolom, ... nyilván nem erről van szó.)

Aztán elkezdtem újra foglalkozni a céljaimmal, végiggondoltam mik azok a dolgok, amik boldoggá tesznek, és azt csináltam. Elkezdtem sportolni, erre mindig szakítok időt, akkor is, ha legszívesebben csak lefeküdnék pihenni, mert későn érek haza... később sose bánom meg, hogy inkább a mozgást választom, mindig feldob, jobb kedvem van tőle, tele leszel energiával.

Sok programot kezdtem szervezni, a párommal, barátaimmal, ezen kívül előszedtem újra a hobbijaimat is (amik főleg magányos tevékenységek, de nekem erre is szükségem van néha, leginkább írni szoktam)

És még egyébként sorolhatnám, hogy miken változtattam, de szerintem ebből érted, hogy mi a lényeg :)

Szerintem te is próbáld meg hasonló szemszögből átgondolni a dolgaidat, aztán cselekedj! Nekem sikerült, pedig tényleg elég durva időszak volt előtte,... de talpra kell állni! Sok sikert!

Látod, néhány apróság is elég hozzá, és máris visszabillenhet a lelked a pozitív gondolkodás felé :)