Nagy bajt csináltam! Mit csináljak?
A férjem előző kapcsolatából született kislány 7 éves,a mi közös gyerekünk 3 éves. A férjem és a volt felesége már a kisgyerek születése óta nincsenek együtt. De idáig jó volt a kapcsolat köztük és köztem is. Az utóbbi egy évben romlott el valami. A férjemnek másik munkája lett már nem tudott annyi gyerektartást fizetni,így kértünk a közös gyerekre hivatkozva csökkentést. Meg is kaptuk. Ez egy évvel ezelőtt történt. Azóta változott a viszony a gyerek és az apja,és a gyerek és én köztem. Én gyanítom hogy az anyja keze van a dologban.
Ami miatt nagy bajt csináltam az a következő. Lent voltunk délelőtt a játszótéren a gyerekekkel,a férjem lánya kért inni. Egy pillanatra fordultam el hogy elővegyem,már azt láttam hogy a két gyerek az út test felé megy. A nagyobbik húzta maga után a kisebbiket. Kiabáltam h álljanak meg,rohantam utánunk. A nagyobbik mondogatta a kisebbiknek h gyere,gyere. Egy apuka a játszótérről tudta elkapni őket,de már az út test közepén volt a kisebbik,mert a nagyobbik mondta a kisebbiknek h menjen csak át,ott lesz a meglepetés! Miután magamhoz öleltem a gyerekem,idegességben lekevertem egy pofont a férjem lányának. Ő megmondta h ezt anya meg fogja tudni. Félek h a férjem mit fog szólni,még nem jött haza. És mi van ha többet nem jöhet ide a lánya.
A férjem felhívta a gyerek anyját. Elmondta mi történt és hogy tanuk is vannak is rá. Azt mondta neki azért ő szólt mert a gyerek már most is tagadja és máshogy adja vissza a történteket.
Az édesanya természetesen ki volt akadva h miért vertem meg a lányát,de megegyeztünk abban h leül a lánnyal a beszélni hogy ilyet soha többet ne csináljon,hisz mégiscsak a féltestvére,és hogy miért csinálta tulajdonképpen.
Szia!
Elejétől olvasom a történeted. Eddig nem szóltam hozzá, mert egyetértettem a válaszolókkal.
Tényleg szörnyű az egész. Megértem, hogy ez volt a reakciód.Minden anyának ez lett volna, aki félti, óvja a saját gyerekét. Főleg, hogy a kislány szándékosan csalogatta őt az úttestre. Az eszem megáll, hogy képes ilyenre egy 7 éves.
Tudom, milyenek a gyerekek, de azért egy flakonnal fejbevágást nem lehet ezzel összehasonlítani. Nem tudom elhinni, hogy a lánynak az járt az eszébe, hogy ez csak vicc lehet.
A másik pedig a reakciója, hogyha elmondja az anyának, akkor ebből a kérdezőnek milyen baja lehet. Ebből azért mégis lehet következtetni arra, hogy nem is olyan hülye az a gyerek, hogy ne fogja fel a súlyát az úttestre való kivezetésnek.
Egy alapos beszélgetés mindenképp ráfér a kislányra(szépen), hogy megértse milyen következményei lehettek volna tettének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!