Mit csináljak? Hiányzik minden ami régen volt.

Feltételezem, hogy 14-16 év körüli lehetsz. A szakkönyvek is azt írják, hogy viharos érzelmi élet jellemzi ezt a kort: nagy nevetések nagy sírásba torkollnak.Meg fogsz erősödni érzelmileg, s nyugodtabb szakasz következik.

Persze egyéni sajátosságok is közbe szólhatnak: van, aki nagyon ragaszkodik a megszokotthoz, mások könnyebben nyitnak, létesítenek új kapcsolatokat. Arra kellene figyelned, hogy önmagaddal légy harmóniában, magadat becsüld - ne mástól várd az erőt. Legyen érdeklődési köröd, ami leköti a felesleges energiádat, de haladsz is benne, s örömet nyújt. Lehet nyelvtanulás, hangszertanulás, tematikus könyvek olvasása, sport.Tehát nem az a megoldás, hogy "nem érdekel semmi", hanem az, hogy valami hasznos dolog szenvedélyesen érdekel, leköt.

A régiekkel meg tarts kapcsolatot! Vagy személyesen, vagy net-en. Vagy figyeld, lehet-e az új osztályodban valaki olyan magányos, mint te! Próbálj közeledni hozzá. Én egyébként mindig úgy éltem, hogy a legjobb társaság magam vagyok magamnak:)) Nem unom magam soha, sőt alig vártam, hogy végre egyedül lehessek.

Az meg csak jó, ha őrzöd apukád emlékét. Az volna a baj, ha nem is hiányozna.

A gimiről le ne mondj! Egy öregúr, aki sok gyerekével farmot működtet, mesélt a múltkor a tv-ben, hogy amikor egy-egy gyereke panaszkodott, hogy nincs kedve a munkához, azt mondta neki: akkor csináld kedv nélkül!

Ma egy ember érettségi nélkül sem ér már semmit. Ha valamit könnyen feladsz, akkor semmire nem fogod vinni, csak sodor az élet, mint a száraz falevelet. Nem kell éltanulónak lenned, lehetsz egy-két tárgyból jobb az átlagnál, de feladni nem szabad. Kérj segítséget, hogy szerezd meg az eredményes tanulás módszerét! De ezek az évek a befektetés, hogy felnőttként könnyebb lehessen az életed. Ezért volna szükség apukádra, hogy szigorral fenékbe billentene, ha fel akarnád adni. Éppen miatta tarts ki!Tartozol neki annyival, hogy nem adod meg magad az első akadályoknál!

Nemcsak a te korodban, még felnőtt korban is vannak olyan időszakok, amikor azt érezzük, hogy szívesen feladnánk, szívesen otthagynánk azt, ami éppen van, és csinálnánk inkább valami mást. Ilyenkor kell összeszorítani a fogunkat, ilyenkor kell azt mondani, hogy azért ennyire könnyen nem adom fel. Adj magadnak még néhány hónapot, ezt az évet mindenképp csináld végig. Te sem vagy gyengébb, te sem vagy rosszabb (tanuló) mint a többi, csak nálad éppen most van egy ilyen időszak. Kitartás, rövid időn belül ezen is átlendülsz, szinte észre sem veszed, és minden a régi lesz veled is, és körülötted is.

Ilyesmi idős koromban nekem is volt olyan gondolatom, hogy otthagyom a középiskolát, az nekem nem megy stb. Aztán elkezdtem mondogatni magamnak, hogy én sem vagyok hülyébb, én sem vagyok gyengébb mint a többi. Ha a többi bírja, tudja, akkor én is, és majd megmutatom, hogy nekem is sikerül! Sikerült. Neked is sikerülni fog, ne add fel, ez az érzés csak időleges, hidd el, minden jóra fordul!