Összejöttek a dolgok, és nem tudunk neki ajándékot venni a kisebbik lányom ballagására?
Férjem munkanélküli lett,én csak 6 órában dolgozom. Már a tartalékunkból élünk. Nem hiszem h nyárig,a ballagásig megint összetudjuk szedni magunkat. Mondtam a lányomnak h sajnos nem olyan lesz a ballagása mint ahogy terveztük. Le kell mondani a fodrászt,körmöst,sminkest. Mondtam neki h majd én szépen megcsinálom és biztos a nővére is segít neki. Meg hogy sajnos nem tudunk neki sem pénzt,sem ajándékot adni. Látszólag bele törödött,mondta h semmi baj megérti,de látszott rajta hogy nem esett neki ez jól.
A nővére tavaly ballagot,ő kapott egy kis pénzt 5000Ft-ot meg egy arany karkötőt. Ő el tudott menni fodrászhoz és körmöshöz meg kozmetikushoz is. A kisebbik lányom is várta már a ballagását,már tavaly is mondogatta h alig várja már az övét,hogy úgy készülhessen mint vmi menyasszony.
Én emlékszem mindkét ballagásomra, mindkét alkalommal magam készültem.
Akkor is mondtam az ofőnek, hogy csak azokat érdekli mániákusan a ballagás meg a szalagavató, akiknek semmi más érdekes nem fog történni az életükben.
* szerkesztek, valamit félreolvastam, és azt hittem, általános iskolás ballagásról van szó.
De így sem változtatok a véleményen: arra sem kaptam a szüleimtől semmit. A mamáim adtak 1-1 kisebb összeget, én kértem, hogy ne menjünk étteremben, jó lesz otthon, minél kevesebben. Pedig telt volna nagyobbra is. 18 évesen biztos felfogja a lányod, hogy most nem telik erre nektek.
Az egészben az bánt h a nagyobbik lány ezt mind megkapta. És hiéba lesz majd egyszer egy jobb a helyzetünk h majd megadom neki is mert neki a ballagása miatt volt fontos. Mert ez egy jeles alkalom. Mindig is voltak önértékelési gondjai. Azért várta annyira ezt az eseményt h egy napra szépnek érezhesse magát. Mi hiába mondjuk neki h de hát így is szép vagy,tudom h fontos lett volna neki.
A körmös meg annyit tesz h lereszelik neki szépen kifestik vmi szép mintával. Régen sokat rágta a lányom a körmét,egy ideje leszokott róla,mert h erős legyen a körme ha majd megy a körmös ne töredezzen be pár óra/nap múlva.
Én lemondanék akár gyomrunkon spórolva is csak h megkapja mind azt amit a testvére. de férjem szerint nem spórolhatunk az egyik gyereken és magunkon h nem eszünk vagy akármi h a másik csillogjon-villogjon.
Nem gondolod, hogy inkább beszélned kéne a lányoddal?
Ez elég elkeserítően hangzik, hogy vár 1, azaz egy napot, amikor szép lesz. Előtte és utána is van élet. Inkább az önbizalmát kellene helyrebillenteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!