Szerintetek mit mit tegyek akár erkölcsi alapon is?
A leírásom röviden. A házasságom alatt a volt feleségem nyagymértékben támogatta a szüleit anyagilag. Nem voltak rá szorulva, csupán kapzsiságból várták el lányuktól. aki a házasságunkat tönkre tette ezzel is. Úgy kell elképzelni, hogy havi rendszersséggel tudtom nélkül támogatta őket tudtom nélül, én csupán abból jöttem rá, hogy elfogyott a pénze fizetés után. Külön kasszán kellett, hogy legyünk . Eleinte azt hittem, hogy nem tudtja beosztani a pénzt, de mindig fizetés után jöttek a szülei vagy ő ment hozzájuk és el tünt a számlájáról a pénz. A szülei közben látvámyosan éltek és gazdagodtak, rokkantnyugdíj mellett. Persze kisgyermek mellett nagyon gáz volt, s én vagyok a hibás, hogy húztam a válást, de reménykedtem ,hogy belátja amit hibázott de nem.
Szóval a házasságunk alatt rám maradt minden anyagi dolog. Igaz a vége felé nem tudott pénzt osztani, hát talált rá más módot.
Azt is tudom,hogy közvetlenül nem de közvetettem tudom bizonyítani az igazam. De, nem is a pénz annyira a lényeg, ha nem az erkölcsi oldala, hogy valaki csupán annyit látott bennem, hogy le lehet nyúlni.Azzal, hogy nekem kellett eltartanom őt és helyt állnom, közben a szülei gazdagodtak belőlem is.
Mit tegyek, hogy elmúljon ez a megalázó érzés, amivel belém gázoltak. Persze nyeljek és elmondhatom magamról hogy balek, vagy .
Nem bosszúra éhes vagyok, nem magam marcangolom, bár annak is lehet nevezni.
Ha nem föl álltam, tudom az utam és járom,csupán meg gyaláztak. Rossz , de ez van. Mindig áldozatnak lenni. Nemaz vagyok. A főnököm mondata alpján, aki bölcsen mondta. Ne csak részese legyek, ha nem győztese is a dolgoknak.Igaza van. Én is ezt vallom.
Mi lett volna ha a voltom azt mondja , hogy ne haragudj, vétkeztem ellened.Képtelen rá. Milyen érzés az egy férfi számára ha a felesége fűvel, fával kefél. Csináltat magának gyermeket, majd zsarolni akart a két gyermekkel. Látva azt, hogy szeretem őket. Akár enyém, akár nem, és az tény,. hogy nem az enyém.De akkor is gyermekek, akik nme tehetnek arrl, hogy világra jöttek. Nem , ez túl sok, hogy azt mondjam ámen. Addig nem leszek más mint egy balek, akivel bármit is lehet csinálni, míg nem lépek.Addig magam emésztem amig helyre nem teszem a dogokat. Attól sem lessz jobb nekem, sem senkinek sem ha a helyükön lesznek a dolgok. Magam is lehúzhatom a wc-n.
ha neked az jó,hogy sulykolod magadban: balek vagyok, megalázott, balfsz.... MOndjuk szerintem ezzel csak zúzod az önbizalmad, de te tudod.
Ahogy írtadafőnöködnek is elmesélted...normális önbizalmú embner nem járja ezzel a világot: hééé,átcsesztek!
Normális ember lezárja és kész.
Vedd már észre, hogy magadat zúzod,senkimást
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!