Nem tudom mit csináljak. Én ezt már bírom. Valami tanács?

Hát sok ilyenról hallok sajnos mostanában.

Ismered szerintem annyira az anyukádat, hogy tudd hogyan kell hozzá szólni. Gondolok itt a legegyszerűbb dologra.Leülsz vele és beszélgetsz,akár órákat is.Megkérdezed miért csinálja ezt?Elmondod Őszíntén az érzéseid.Ha édesanyád hajthatatlan érdemes egy szimpatikusabb tanár (vagy az ifjúságvédelmi tanár) segítségét kérni.Ő esetleg tovább tud irányítani téged a családsegítő intézménybe,ahol szakemberek fogalakoznak majd veled és megtanítják hogyan kezeld a helyzetet. Mindenre van megoldás :)

Fel a fejjel! Senki sem ér annyit,hogy tönkretedd magad.És az vagy akit te látsz magadban,nefeledd!

előzőnek: hogyhogy nem tudod hány éves? Leírta a kérdező.

Azért ne gondold, hogy állami gondozásban jobb lenne! Biztos jobb lesz a helyzet, kitartás!

Első válaszoló - merész húzás lenne ennyi miatt családsegítőket szabadítani az édesanyjára!

Kérdező, ezt egyáltalán nem javaslom. Sok tininek rossz a kapcsolata a szüleivel, de ahhoz több kell, hogy anyud ilyen helyzetbe hozd.

Kedves kérdező,

Sajnálom a helyzeted, ebből nemtudsz szabadulni, csak ha nagykorú leszel, és leszel annyira talpraesett, hogy magadtól ki tudj szabadulni otthonról.

Az én "anyám" megtette, hogy kékre zöldre vert, azért mert szerinte egy nagy rakás sz*r vagyok, igazság szerint utáltam tanulni, és nem voltak fényesek a jegyeim, átlag 3-3,5re jöttem ki, jó indok, hogy rajtam tomboljon, a saját sz*rjai miatt is.

Folyton azzal jött, hogy csöves leszek, és ha a "menő" kocsijával szambázik az utcán, én meg valamelyik kereszteződésben újszágot árulok, akkor inkáb áthajt rajtam (14-15évesen ilyenekkel jött)

Mikor elszakadt a cérnám, fogtam egy jó nagy adag nyugtatót, és bevettem. Az sem hatotta meg túlzottan, hogy nem sokon múlt az életem. Bőgött egy sort, szentül megesküdött, hogy figyel rám, meghallgat, de minden maradt úgy ahogy volt, a pasizásba menekültem, hogy hátha találok valakit, akivel normálisan élhetek, össze tudunk költözni(nem a srác kontójára), ezzel elérve, hogy még qvának is kinevezzenek. Jól esett. Közben teltek az évek, első lépésnek leértem, akkor is le lettem ugatva, hogy sz*r az érettségim és semmire sem viszem majd, aztán megcsináltam egy szakmát, felvételiztem főiskolára(mikor felvettek, akkor is azzal bíztatott, hogy úgyis kib*sznak az iskolából, és mindenkinek ezzel jött, hogy csak így úgy élek, drogpia...) csak azt nem nézte, hogy elmentem dolgozni mellette, és nem diákmunkára havi 20eftért, hanem szakmán belül 10*többért, amiből ha nem is sokat, de hazaadtam, neki valahogy feneketlen a pénznyelője, azt nem táplálom, magamat el tudtam látni.

A mostani hisztije tárgya, hogy gyerekem lesz, és BOLDOGAN a SAJÁT LÁBAMON ÁLLVA élek a párommal. És felnőttként is sanyargatni próbál. Ezzel szemben a testvérem egy áldott jó gyerek, zseni, sokra fogja vinni, szebb és stbstbstsb. És nagyon tud fájni, mikor normálisan élő családokat látok, hogy nekem nem ez jutott, és keserédesen mosolygok, mikor hasonló cipőben járó fiatalokat látok, nem csak én jártam így.

Csak kitartást tudok kívánni, és azt, hogy tanulj anyud hibájából, ha neked családod lesz, mit ne akarj tenni, jusson eszedbe, hogy te mit éltél meg. És nem mentség, hogy fáradt, hogy nem tudja lekezelni a kamaszkort, hogy a munkahelyén probléma van, hogy a férjjel/élettárssal/alkalmi partnerekkel a kapcsolata megromlott, ha tudta vállani a terhesség csodáját, a picibabaság örömeit, akkor azt is vállata, hogy a gyerek elkezd felnőni, és bizony vannak fekete pillanatok is, amikor nem csak happy a világ.