Voltatok már úgy, hogy gyűrűre számítottatok és mást kaptatok?
Nem voltam még így.
Itt pont hasonló a dolog, a lány tervezi az esküvőt, a fiú pedig ahelyett, hogy megmondaná, nem tervez vele házasságot, tologatja a dátumokat...
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__eljegyzes..
ma 09:53
Elolvastam amit belinkeltél, a két kérdés nem igazán hasonlít, hisz ott a lány már szinte mindent előkészített az esküvővel kapcsolatban, csak a fiúnak meg kéne kérnie.
Én pedig azt kérdeztem, hogy valaki remélte-e, hogy pl. a szülinapján megkérik, de mást kapott.
Én nem jártam még így.Sosem reménykedek benne,hogy elvesz vagy sem.Ha jól érzem magam vele akkor teljesen mindegy.Ha akar úgyis megkéri a kezem.
Az első férjem 5 év után kérte meg a kezem.A második férjem 1 hónap után.Ha itt az ideje akkor úgyis megkapja az ember azt a gyűrűt.De hamis illúziókba ringatni egyikünket sem szabad,Sem magunkat,sem másokat.
6 évig voltam együtt a legelső barátommal. 4. évben sokat célozgatott arra, hogy családot szeretne velem. Szinte már együtt éltünk, mert 7 napból 6-ot nála töltöttem a saját lakásában. Sok mindent vettünk együtt, közösen a lakásba. Tehát mondhatni, bebútoroztuk az egészet. Mentünk minden évben nyaralni. Hosszú ünnepeken belföldre kirándulni. Teljesen jó, harmonikus kapcsolatban éltünk.
4. év karácsonyán megkérdezte, hogy odaköltöznék-e végleg? Természetesen azt mondtam, hogy igen. Akkor már egyébként főállásban dolgoztam, mellette pedig épp diplomamunkámat készítettem.
5. évben már vártam titkon, hogy eljöhet az alkalom a lánykérésre. Édesapámnak is célozgatott, hogy áldását adja ránk. Szülei is kérdezgették, hogy lesz-e valamikor esküvő. Akkoriban a családjukban sok esküvő volt, így pont kapóra jött a téma.
Mivel a diplomát halasztanom kellett, így nyáron volt időm "kikapcsolódni". Elvitt egy meseszép helyre Görögországban. Csak ketten voltunk, pedig az elmúlt években mindig barátokkal mentünk hosszabb időre. Két hetet töltöttünk kint, mintha a paradicsomban lennénk, vagy legalábbis nászúton! Az eljegyzés/házasság közel se távol nem került napirendre. Nem akartam "faggatni", úgy gondoltam, hogy keresi a megfelelő alkalmat.
Telt az idő, beléptünk a 6. évbe, ami a kapcsolatunkat jelenti. Született nővéreméknek kisfia. Párom meghatódott, sírt, boldog volt nagyon. Jött a diplomaosztóm, átvettem. Ünnepeltünk, az egész család. Majd aznap este megkért, hogy költözzek haza, mert nem tudja mit akar tőlem!
Nem tagadom, összetörtem. Utána rá egy héttel elhoztunk apukámékkal minden olyan dolgot, ami az enyém volt: hűtő, mosógép, stb..
Én kivettem egy albérletet, mert haza nem akartam költözni. Utána nem nagyon beszéltünk 2-3 hónapig. Kerültem én is és ő is. Nem jártunk össze egy társasággal.
Szakításunk után 4 hónappal megismertem a mostani párom. 2 hónapig csak beszélgettünk, találkoztunk. Ő tudott mindenről és én is mindenről, ami őt illette.
Olyanok voltunk, mint két ó barát. Sok közös programot csináltunk, de én erre szívem mélyén hamar ráuntam. Nekem több kellett és ezt egy gyenge pillanatomban el is mondtam neki, amikor nálam volt. Nem halkan, hanem hangosan. Kiabáltam és haragudtam, mert utáltam magam, hogy X évesen sehol nem vagyok. Hogy elpazaroltam az életemből rengeteg időt úgy, hogy kergettem azt, ami talán sosem volt valós!!?
Azóta sem fakadtam ki úgy, de attól a perctől együtt vagyunk. Első hónapban hozzáköltöztem, 4 hónapja jártunk, mikor megkérte a kezem. 8 hónapja voltunk együtt, mikor gyereket terveztünk (most 7,5 hónapos a lányunk) és idén lesz az esküvőnk.
Mindennek van oka, amiért úgy történik valami. Én kezdettben nem értettem, hogy a volt barátommal miért történt úgy, ahogy .. most már tudom! Sosem voltam még boldogabb!!! Most TÖKÉLETES az életem! :]]]
kicsit off, ha nem baj:
én csak az 5ös válaszolónak szeretnék gratulálni, szép történet, sok boldogságot!! :))
on: nem voltam így :) amúgy sem akarok semmilyen ünnepre gyűrűt kapni, legyen az egy saját ünnepünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!