Elegem van abból hogy a barátom soha semmit nem képes az én kedvemért megtenni, de fordított esetben én ugorjak. Ha néha kiakadok én vagyok aki mindig mindent túlreagál. Hogyan tovább?

Hehe, de ismerős történet... Na, én vak és süket voltam, hozzámentem egy ilyenhez, most itt vagyok mint egyedülálló anyuka. De a válást nem tragédiának élem meg, hanem felszabadulásnak és végre nem vagyok senkinek a szolgája... Az "amúgy másban meg tök jól elvagyunk" sem számít (saját tapasztalat), mert hosszabb távon ez nem fog menni. Egy ilyen ember azt sem fogja megérteni, hogy ha a terhesség miatt 5 percenként kell pisilned (" de most voltál már, nem hiszem hogy menned kell, bírd ki amíg egy óra múlva hazaérünk"), ha nem tudsz gyorsan elkészülni, mert rohannod kell hányni ("ne játszd már meg magad, a nagynéném még 9 hónapos terhesen is krumplis zsákot cipelt"), és ha hulla vagy mert egész nap a gyerek után szaladgáltál és nem tudsz mosolyogva elé tenni finom gőzölgő vacsorát és nem lejtesz csábtáncot..

Azt hiába mondanánk, hogy hagyd ott, tudom hogy ha szerelmes az ember, akkor a problémákat hajlamos elbagatellizálni. Inkább azt mondanám, hogy ne tervezz vele hosszú távon és nyisd ki a szemed, ha látsz új pasit azonnal lépj.

11-es vagyok.

"Én is gyakran gondolkozok el ezen,h majd ha együtt lakunk akor is ez lesz? "

Nem, nem ez lesz. Rosszabb lesz. Sokkal. És ha lesz gyerekeitek, akkor minden a te nyakadba szakad, kiteszed a szíved lelked és még le is b.sznak hogy béna vagy, és állandóan azt hallod, hogy mit NEM csináltál meg. Én azt mondtam, hogy van egy kiskamasz fiam is, akivel több bajom van, mint a két pici gyerekemmel.

Elmesélem, milyen a családi élet egy ilyen emberrel. Egyszer túlóráznom kellett, ő vigyázott a gyerekekre. Amikor hazaértek, a ruhákat szétdobálták, a játékokat dettó, rendelt nekik pizzát, a kajamaradékot a szőnyegen és az asztalon hagyta, és így engedte meg, hogy gyurmázzanak. A gyurmamaradékok keveredtek a földön a kajával, a játékokkal és a ruhákkal. Amikor hulla fáradtan megérkeztem, akkor közölte, hogy eddig tartott az ő munkája, megy számítógépezni. Én meg ott maradtam a mocsokkal, a két gyereket fürdetni és lefektetni.

Másik: a kicsit elvitték anyukámék, a nagyobbal maradtunk hárman. Nagyon éhes voltam, csináltam volna a vacsorát, a nappaliban kupi volt, a játékok szétdobálva, a gyereket fürdetni kellett volna, de a férjem számítógépezett. Kértem többször szépen, hogy amíg elkészítem a vacsorát, segítsen. De semmi. Nekem eldurrant az agyam, fogtam a táskámat, kulcsomat és rájuk vágtam az ajtót, elindultam a közeli burgerbe enni. Útközben ért a telefon, mi van. Én üvöltöttem vele, hogy éhen halok, fáradt vagyok, a gyereket el kellene látni, a lakásban elpakolni, játszani a számítógépen tudna később is. Mondta hogy menjek haza, segít, én közöltem,hogy mire visszaérek legyen rend és a gyerek legyen megfürdetve. Hazamentem. A gyerkőc pizsamában, a rendrakás úgy nézett ki, hogy a plüssöket és minden mást feltolt a falhoz és a nappaliban felállított egy 4 személyes sátrat. Képzeld el a képemet, ahogy beléptem a lakásba és a lakótelepi lyuk nappalinkban mozdulni sem lehetett a sátortól. És persze én voltam a hibás, hogy nem örültem, hogy a gyereknek hogy tetszik a sátor.

Szerintem itt az is probléma, hogy egyikőtök sem bír egyedül lenni.

Pl. ha te a bankban nem vele cseverésznél, hanem csöndben ülnél, előbb-utóbb nekiállnál GONDOLKODNI, és rájönnél, hogy nem minden olyan hú de fasza.